1956 — rádiós műsorújság · Adásnapok

1956. december 15., szombat

8 műsorszám, ebből 0 hangfelvétel, 5 adó.

Mikszáth Rádió

NÓGRÁDI RÁDIÓ, SALGÓTARJÁN

csak szöveg · ID: 21674 · becsült hossz · Közlemény

NÓGRÁDI RÁDIÓ, SALGÓTARJÁN A Megyei Kórház Igazgatóságának köszönete. A városunkban 1956. december 8-án lezajlott tragikus események következtében aránylag kicsiny intézményünkre óriási feladatok elvégzése hárult. Ezen feladatok elvégzése meglévő, rendszeresített dolgozóinkkal szinte lehetetlennek látszott. Ezért kértük a rádió segítségét, hogy mozgósítsuk a város területén dolgozó vöröskeresztes aktívákat. A felhívás nyomán megmozduló áldozatkészség minden várakozáson felüli volt. Az Acélárugyár, Tűzhelygyár, Üveggyár vöröskeresztes aktíváin kívül magánosok, a vöröskereszt segíteni kész emberei már az első felhívás után azonnal szolgálattételre jelentkeztek. Sebesültjeink között végzett áldozatkész munkájukért ezúton mondunk köszönetet. Szinte egy emberként mozdult meg a környék lakossága véradásra is. Folyosóinkon százával álltak a véradók, hogy vérüket adják a sebesülteknek. Tudjuk, hogy nem várnak köszönetet, de sebesültjeink és a magunk nevében hálásan köszönjük áldozatkészségüket. Köszönjük ugyanekkor a pásztói és balassagyarmati kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak értékes közreműködését. Köszönjük a jelen volt körzeti orvosok segítségét, a körzeti ápolónők áldozatkész hozzáállását. Hálásak vagyunk a Nemzetközi Vöröskereszt tagállamainak felbecsülhetetlen értékű segítségéért. Köszönjük az írországi penicillint, a szovjet vérplazmát, a lengyel vért és gyapjútakarót, az amerikai streptomycint, a holland csokoládét, az argentin gyapotvattát, a svájci tápszert, a svéd csillapítószereket, a brazil kávét, az olasz citromot, a legkülönbözőbb nyugat- és keletnémet, dán, spanyol, angol, csehszlovák, román, bolgár, osztrák, francia, kanadai gyógyszereket. Megmozdult ugyanekkor a város és a környező falvak lakossága is. Egymás után jelentették be adományaikat: Mátramindszent, Nádújfalu, Mátranovák, Homokterenye, Nagybátony város és falu, Maconka, Dorogháza, Szuha, Nemti, Mátraverebély és a salgótarjáni üzemek. Az adományok között szerepel csirke, kacsa, nyúl, tojás, vaj, készpénz, édesség, kolbász, borjú, vaddisznó, szalonna, zsír, liszt, burgonya, alma, tej. A város egyes utcáinak lakosai süteményeket, befőtteket hoztak, az Üveggyár szikvizet és mankót, a magánosok cseresznyét, málnaszörpöt, az üzlet- és boltvezetők cigarettát. A megyei tanács gépkocsit bocsátott rendelkezésünkre, a rádió pedig készségesen tette közzé felhívásunkat. A felsorolt segítséget és adományokat kötelességünknek tartottuk a nyilvánossággal ismertetni. Tudjuk, hogy az egyszerű, szürke „köszönjük" szó kevés, és nem méltatja eléggé a dolgozók áldozatkészségét. Ellenértékképpen tudásunkat, jó szívünket és a minden ember felé egyformán megnyilvánuló szeretetünket, becsületes munkánkat adjuk. Megyei Kórház Igazgatósága, Salgótarján (Forrás: Praznovszky Miklós Ferenc: A forradalom rádiója Salgótarjánban. Palócföld, 52. évf. 5. sz., 2006, 443–448. o.) (Bizonytalanság: a forrás csak „december közepét" adja meg, pontos nap nélkül. A fájlnévben szereplő december 15. munkahipotézis, nem igazolt dátum.) ID: 21674

Csehszlovák rádió magyar adása

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21668 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 21668

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21669 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 21669

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21673 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 21673

Bukarest

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21667 · Adásidő

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc. ID: 21667

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21670 · Adásidő

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc. ID: 21670

Kolozsvár

A kolozsvári rádió magyar adása. 1151 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21671 · Adásidő

A kolozsvári rádió magyar adása. 1151 kc. ID: 21671

Moszkvai Rádió

A Moszkvai Rádió magyar adása. 19, 25, 31 m.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21672 · Adásidő

A Moszkvai Rádió magyar adása. 19, 25, 31 m. ID: 21672