1956 — rádiós műsorújság · Adásnapok

1958. november 4., kedd

1 műsorszám, ebből 0 hangfelvétel, 1 adó.

Szülőföldünk

Kedves hallgatóink, most felolvassuk munkatársunk írását. Cí…

SZÜLŐFÖLDÜNK.

csak szöveg · ID: 21709 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Riport, tudósítás, Közlemény, Külföldi hírek

SZÜLŐFÖLDÜNK. Kedves hallgatóink, most felolvassuk munkatársunk írását. Címe: A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány két éves munkája! Két évvel ezelőtt, 1956. november 4. hajnalán megszólt a szolnoki rádió. A forradalmi munkás-paraszt kormány felhívást közvetített a nemzethez. A felhívás a többi között így szólt: nem nézhetjük tétlenül a cselekvésre képtelenné vált kormány tagjaiként, hogy a demokrácia leple alatt ellenforradalmi terroristák és banditák állati módon gyilkolják le legjobb munkás- és paraszt testvéreinket, rettegésben tartják békés állampolgárainkat, anarchiába döntsék hazánkat és hosszú időre az ellenforradalom igájában hajtsák egész népünket! A felhívás után mindenütt harcba indultak az országban a forradalomhoz, a néphez hű hazafiak, megszerveződtek belőlük a karhatalom első alakulatai. Ugyanezen órákban megindultak a szovjet csapatok is, hogy a proletár internacionalizmus eszméihez híven testvéri segítséget nyújtsanak a magyar nép forradalmi erőinek. Megkezdődött az ellenforradalom fegyveres leverése, felszámolása. A szocializmus erői ellentámadásba lendültek és győztek. Ennek a fordulatnak volt elindítója, előidézője a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása. A történelem mércéjén mérve nagyon rövid idő két év. És mennyi minden történt ebben az országban, kurta két év alatt? A kormány nagyon komoly sikereket tudhat maga mögött. Eredményei forrása, hogy úgy, amint megalakulásakor tett, később is a néphez fordult, a nép érdekeit képviselte. Kádár János, Münnich Ferenc, Marosán György és társai nem mindennapos feladatra vállalkoztak 1956 novemberében. Nem az ellenforradalom katonai megsemmisítése volt a legkeményebb munka. Még nehezebb volt kiküzdeni az ellenség, az álhazafiak demagógiáját (sic!), amellyel a lakosság jelentős részét félrevezették, megfertőzték. A nyílt beszéd, a kényes kérdésekben is mindig világos állásfoglalás helyesnek bizonyult. Egyre szélesebb rétegek álltak a kormány mellé, támogatva a rend megteremtéséért, az ellenforradalom okozta hallatlan károk helyreállításáért! És az ellenforradalom feletti fegyveres győzelmet meglepően rövid idő alatt újabb meg újabb győzelmek követték, akkor már a legdöntőbb harctéren, a munka frontján. Nemcsak a rosszakaratúakat és kishitűeket, de az optimistákat is meglepte 1957 elején pl. a széntermelésben elért gyors fellendülés. Hallgatóink között vannak, akik annakidején azért távoztak külföldre, mert úgy vélték, talán egy évtized is kevés lesz ahhoz, hogy az ország gazdasága ismét rendes kerékvágásba gördüljön. Akik így gondolták, tévedtek! Mert az élet gyorsan megindult. És nem csak megindult, meg is javult. Jobb, szebb lett a réginél. A kormány határozott kézzel javította ki az elmúlt évek hibáit. Nem lenne értelme felsorolni ezeket az intézkedéseket, ma már egyszerűen összegezhetjük hatásukat. 1957-ben átlagosan 17-18%-al nőtt a bérből és fizetésből élők életszínvonala. A bánya- és vegyiparban a fizetésemeléssel párhuzamosan csökkentették a munkaidőt. Megszüntették a parasztok kötelező terménybeadását, amelynek nyomán fellendült a mezőgazdasági termelés is. Tudományos és kulturális eredmények sora tanúskodik arról, hogy ha lassabban is, de megtalálta helyét a magyar értelmiség is. A vezetők és vezetettek közötti kölcsönös bizalom légkörében egészségesen, élénken zajlik a közélet. Mostanában a szokottnál is jóval többször állnak a kormány- és a párt vezetői a nép elé. Választásokra készül az ország. Számot kell vetni, számot kell adni, mit tett, mit ért el a kormány fennállása két éve alatt. S a kormány vezetői, akik két évvel ezelőtt olyan nehéz helyzetben fordultak a néphez, mint előttük talán egyetlen magyar kormány sem, ma olyan helyzetben vannak, amit szívesen vállalna bármely politikus választások előtt. Nem nehéz elkészíteniök a számvetést, mert ezzel állhatnak az emberek elé: megtettük, amire vállalkoztunk, mindig azt cselekedtük, amit mondtunk nektek, teljesítettük mindazt, amit ígértünk, és nem ígértünk semmi olyat, ami nem a valóságban, a reális lehetőségeken alapult volna. Népünk ma jobban él, mint történelme folyamán bármikor! S ha rohamos fellendülésre nem is számíthatunk, a szolid, megalapozott fejlődés feltételeit biztosítja hároméves tervünk következő időszakra is. Kormány és nép jogos megelégedéssel tekinthet a két év eredményeire, a közös nagy erőfeszítések gyümölcseire, az eljövendő évek elé, amelyek még többet, jobbat ígérnek a magyar dolgozóknak! /Külföldi jelentések./ ... 872 kc/s: 344 méter./ - A Petőfi/Kossuth átjátszó-adója (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 060. kötet, 1390–1394. oldal) ID: 21709