BBC magyar adás Kommentár: minden szem Nagy Imre felé fordul Most minden szem Nagy Imre felé fordul. Noha állítólag ő írta alá a statáriális bíráskodásról szóló rendeletet, és a Magyar Rádió szerint az ő vezetése alatt álló kormány kérte az orosz csapatok beavatkozását, ő maga ma délelőtti rádióbeszédében egyetlen szóval sem említette sem a Szovjetuniót, sem az orosz csapatokat. Az új Politikai Bizottság összetétele azt mutatja, hogy a régi gárdából néhány nevet kihagytak, de azért még így is elegen maradtak Rákosi követői közül Gerő mellett ahhoz, hogy felmerüljön a kétség, vajon módjában lesz-e Nagy Imrének valóban végrehajtani az 1953 júliusában meghirdetett és a mai beszédében újra beígért programját. De még ha sikerül is Nagy Imrének megszabadulnia a pártapparátus sztálini maradványainak szorításából, még akkor is nagy kérdőjel, sikerül-e az egész pártban elég olyan új embert találnia, aki még nem játszotta el teljesen a magyar nép bizalmát. Márpedig az országban tegnap és ma végbement események azt mutatják, hogy e bizalom nélkül magyar kormány nem maradhat hatalmon, legfeljebb tankok és orosz gépfegyverek támogatásával. (Az időpont hozzávetőleges: adás volt 05.30, 17.30 és 19.00 körül.) (A szöveg forrása: Pallai Péter – Sárközi Mátyás: A szabadság hullámhosszán. Az ötvenhatos forradalom története a BBC elmondásában. Helikon, 2006) ID: 00069