Felhangzott a szignál, a magyar függetlenségi harcok szellemét idéző „Rajta kuruc, rajta, győz a magyar fajta...” és Tóth Bacsó Lajos tárogatóval játszott jelzenéje. Ezután Stefanik Irén, a Jókai színház népszerű, mitöbb híres színésznője szólalt meg első bemondóként: „Itt a Békés megyei Szabadság adó, a 372-es és a 387-es középhullámon...”
Majd Féja Géza szózata:
„Polgártársaim! Magyarok! Tudatom Békés megye népével, hogy a Duna völgyében csoda történt: nemzet született! Hálát adok az egyetlen és Igazságot osztó Istennek, hogy megérhettem ezt a napot. Századok óta viaskodik a magyar költő a nemzethalál rémével, a „nagy sírral, hol nemzet süllyedt el...", századok óta vártuk a küldöttet, a nemzet megváltóját, aki vissza-visszarántja a magyart a sír párkányáról és világosságra vezérli. Hiába vártunk, kétségbeesésünkben önmagunkat és nemzetünket marcangoltuk. A mellem verem! Kishitűek voltunk, mert íme a várt történelmi hős helyett egy ifjú, nagy nemzet jelent meg az utcán, a barrikádokon, a magyar sors, a magyar történelem véres mezején. Régi forradalmaink Dózsa, Rákóczi, Kossuth nevéhez fűződnek, a most folyó forradalomnak a főhőse azonban nem egy lánglélek, hanem maga a lánglelkű nép. A mellem verem! Magyar szalmatűzről beszéltünk és nézzétek: tüzünk bevilágítja a földet. A magyar név szerte a világon a legmagasabb emberi rangot jelenti. Soha a történelem folyamán nem volt még ennyire egy test, egy lélek ez a nemzet. Ott a barrikádokon, a pesti utcán véres nemzeti zászlók alatt tudta meg mindenki, hogy mi a feladata, nem kellett parancsszó, nem kellett biztatás, ha valaki elesett, öten nyomultak a helyébe. Ugyanúgy összeforrva egy testként, egy lélekként kell őriznünk a forradalom vívmányait és egy csipetnyit sem szabad elalkudnunk a magyar forradalom igazából. Vérben és kínszenvedésben született a megújhodott magyar nemzet, amint vérben és kínszenvedésben születik a kisded. Igazát magyar életek ezreinek vére pecsételte meg. Testvéreim! Halott hősök lelke figyel minket. Legyünk hűek hozzájuk, örökségükhöz, végső sóhajtásukhoz, különben nem vagyunk méltók a magyar és az ember nevére. A fegyverek végre elhallgattak most a béke harca következik. A béke harca semmivel sem kisebb, semmivel sem könnyebb, mint a fegyvereké volt. Dózsa György óta vagy vérbe fojtották vagy elsikkasztották az igazi magyar forradalmat. Polgártársaim! Most éljük sorsunk legnagyobb próbáját. Ennek a forradalomnak győznie kell, mert akik hősök és igazak voltak a harcban, hősök és igazak lesznek a békében is. Polgártársaim! Ti ismeritek életemet. A ti szenvedésetek, elnyomottságotok, megalázottságotok tett íróvá engem. Tizenegy esztendeje pedig nem a kevés kiváltságosok sorsát éltem, hanem egy voltam a megtaposott milliókkal nyomorúságban, szorongatottságban, kitagadottságban. Mégsem érzek személyes bosszút senki iránt. Az én egyéni fájdalmaim azonnal elmúlnak, sebeim rögtön behegednek, mihelyt népem és nemzetem sorsát biztonságban tudom. Sohasem törekedtem rangra, hivatalra, méltóságra, most sem törekszem. Gyarló és esendő ember vagyok, az én szenvedéseim eltörpülnek a magyar forradalmárok emberfeletti nagysága mellett. Az én életemnek már csak egyetlen célja van: az, hogy holtig tartó alázattal és hűséggel szolgáljam ennek a hősi népnek, ennek a nagy nemzetnek az ügyét. Arra kérem régi bajtársaimat és Békés megye egész népét, hogy őrizze, védje a forradalom vívmányait. Ne térjünk le a forradalom útjáról se jobbra, se balra. Mi nem akarjuk visszaállítani az úri Magyarországot, de a Rákosi és Gerő rémuralmát sem. Testvéreim! A mi kezünket nem szennyezheti be vér. A mi lelkünket nem terhelheti nemtelen cselekedet. A mi jó hírünket nem szeplősítheti személyi bosszú aljas indulata. Békés megye népe! Maradjunk mindvégig igaz emberek! A hősi harc egységét vigyük át a békébe! Mutassuk meg, hogy az igazsággal áthatott, az igazságra épülő rend hívei és katonái vagyunk. Hallgassunk a forradalmi bizottságra, mely forradalmi szívvel és a legteljesebb forradalmi felelősséggel irányít minket ezekben a sorsdöntő napokban. A nemzeti egység most lett élő valóság. Szélesre tárt karral várunk minden jó akaratú, tiszta szívű és megtisztuló magyart, aki vállalja a forradalom ügyét és fegyelmét. Hallgassatok ránk! Álljatok egyenrangú polgártársként, testvérként mellénk. Ide, magyarok!"
A Féja-beszéd után Stefanik Irén Ady-verset szavalt: „Felszállott a páva..." Végezetül Kaskötő István számolt be budapesti útjáról, majd zenével zárult az adás.

(Források: Dél-Kelet, 1991-01-24 / 3. szám; Békés Megyei Hírlap: „Volt egyszer egy rádió Békéscsabán...", 1992. nov. 9.)

ID: 20812