SZABAD PETŐFI RÁDIÓ, GYŐR Kedves hallgatóink, beszámolunk a dunántúli nemzeti tanács Szigethy Attila vezette öttagú küldöttségének Nagy Imrénél tett látogatásáról. A dunántúli nemzeti tanács október hó 30-án hozott határozata értelmében a küldöttség 31-én felkereste Nagy Imrét, a minisztertanács elnökét és átnyújtotta neki a Rádióban is ismertetett nyilatkozatot, a dunántúli nemzeti tanács megalakulásáról és követeléseiről. A minisztertanács elnöke tudásul vette a dunántúli nemzeti tanács megalakulását és kérte, hogy kérte, hogy támogassák a kormányt, ennek feltételképen követeléseink elfogadását elsősorban a szovjet csapatok kivonulására vonatkozó tájékoztatást és biztosítékokat kért. Közölte, hogy a szovjet csapatok Budapest területét a mai napon elhagyják, vagy már elhagyták a szovjet csapatok. Ma reggel tárgyalásokat kezdtünk a varsói szerződés felmondására és a szovjet csapatok hazánkból való kivonására. A küldöttség tapasztalatai szerint valóban, teljesen kivonják a mai napon a szovjet tankokat Budapestről. A biztosítékot illetően a miniszterelnök a bizalmunkat kérte, illetve magának a népnek az erejére hivatkozott biztosítékként. Itt megjegyezzük, hogy Budapest területén mindenütt, de a Parlament épülete körül különösen sűrűn felfegyverzett ifjú szabadságharcosok védik a rendfenntartást! ....../több mondat hiányzik a rossz vétel miatt./ ...a várpalotai dolgozók követelését annak megfelelőleg, hogy a kormány forduljon igazságos döntéshozatal érdekében az ENSZ-hez. Illetve, hogy új ENSZ megbízottunkat ilyen megbízatással küldjük ki. Az iparvidék dolgozó népe attól tart, hogy a szovjet teljesen megszállva tartja Magyarországot és ezzel befejezett tények elé állítják a nagyhatalmakat. A válasz erre Nagy Imre részéről az volt, hogy a korábbi ENSZ-megbízott visszahívása, illetve leváltása a diplomácia nyelvén a legerősebb tiltakozásnak számít. A dunántúli nemzeti tanács a beszámolóval kapcsolatban kéri a megyék nemzeti tanácsait, hogy két-két megbízottat és városonként egyet holnap délután fél négyre, a győri városházára küldjenek ki! /Zenei műsor./ Itt a Szabad Petőfi-rádió, Győr! Ezzel befejeztük mai műsorunkat! Holnap reggel 8 órakor jelentkezünk műsorunkkal! (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 794–795. oldal) ID: 20825