Petőfi rádió Szünetjel Itt a Szabad Petőfi Rádió 1. Győr, a 344,5 méteres, a 188,5 méteres és a 223,5 méteres hullámhosszon, valamint a Szabad Petőfi Rádió 2., a 43 méteres rövidhullámon. Kedves hallgatóink, beszámolunk a Dunántúli Nemzeti Tanács Szigeti Attila vezette öt tagú küldöttségének Nagy Imrénél tett látogatásáról. A Dunántúli Nemzeti Tanács október hó 30-án hozott határozata értelmében, a küldöttség október 31-én felkereste Nagy Imrét, a minisztertanács elnökét, és átnyújtotta neki a rádióban is ismertetett nyilatkozatot, a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakulásáról és követeléseiről. A minisztertanács elnöke tudomásul vette a dunántúli nemzeti tanács megalakulását, és kérte, hogy támogassák a kormányt. Ennek feltételeképpen követeléseink elfogadását, elsősorban a szovjet csapatok kivonulására vonatkozó tájékoztatást és biztosítékokat kértünk. Közölte, hogy Budapest területét a mai napon elhagyják, vagy már el is hagyták a szovjet csapatok. Ma reggel tárgyalásokat kezdtünk a Varsói Szerződés felmondására, és a szovjet csapatok határidőben való kivonására. A küldöttség tapasztalatai szerint valóban, valószínűleg teljesen kivonják a mai napon a szovjet tankokat Budapestről. A biztosítékot illetően a miniszterelnök a bizalmunkat kérte. Illetve magának a népnek az erejére hivatkozott biztosítékként. - Itt megjegyezzük, hogy Budapest területén mindenütt, de a Parlament épülete körül különösen sűrűn felfegyverzett ifjú szabadságharcosok végzik a rendfenntartást! [...másik adó zavarja az adást …] a lehető legőszintébben ismertesse a szabadságharccal kapcsolatos szerepét és az eseményeket. Közölte, hogy az oroszokat Hegedüs András hívta az országba. Megemlítette, hogy a dorogi bányászoknak már megígérte a bányászok általános [...] a várpalotai iparvidék dolgozóinak követelését arra vonatkozólag, hogy a kormány forduljon igazságos döntés hozatala érdekében az ENSZ-hez, illetve, hogy új ENSZ-megbízottunkat ilyen megbízatással küldje ki. Az iparvidék dolgozó népe attól tart, hogy a szovjet katonailag teljesen megszállja Magyarországot és ezzel befejezett tények elé állítja a nagyhatalmakat. A válasz erre Nagy Imre részéről az volt, hogy a korábbi ENSZ-megbízott visszahívása illetve leváltása a diplomácia nyelvén a legerősebb tiltakozásnak számít. A Dunántúli Nemzeti Tanács a beszámolóval kapcsolatban kéri a megyék nemzeti tanácsait, hogy két-két fő megbízottat és városonként egyet holnap délután fél négyre, a győri városházára küldjék el! [...] Kedves hallgatóink, a beszámolót rövid idő múlva megismételjük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01273