RÁDIÓ GYŐR. /Hungarian Monitoring, Vienna,/ Kedves hallgatóink! Lapszemlét olvasunk fel a hazánk és Kisalföld című lapokból. Először most a hazánk beszámolóját ismertetjük, a munkástanács-küldöttek első megyei találkozójáról: Ésszel, megfontoltsággal, munkával megvédjük a forradalom eredményeit. A munkástanács-küldöttek első megyei találkozója. Vasárnap d. e. tartottak meg a munkástanács-küldöttek első megyei találkozóját a győri tanácsházán. A megnyitó szavak után Vadas József, a győri vagon- és gépgyár ideiglenes megbízott igazgatója beszámolt az országos tanácskozás első napjának eseményeiről. Beszámolójában hangsúlyozta, a kibontakozáshoz munka kell, de jottányit sem engedünk a követeléseinkből. Most már nem arra van szükség, hogy kitárjuk mellünket azzal a kiáltással: „Jöjjön a tank!” – mondta egyebek között. Arra van szükség, hogy ésszel, megfontoltsággal, munkával megvívjuk a forradalom vívmányait. Sebők László vagongyári mérnök folytatta a beszámolót. Beszédében kitért a Nagy Imrével kapcsolatos kérdésekre. A munkástanács egységes álláspontját ebben az ügyben így szögezte le: Vita nélkül dolgozni fogunk, nemcsak azért, mert a kormány úgy kívánja, hanem mert az ország népének szüksége van a munkára, a kibontakozásra. Ezért fogunk dolgozni, mert a munkástanácsoknak ilyen ziláltak körülmények között is van erejük ahhoz, hogy fel tudják vetni a munkát. Ezt az egységes álláspontot semmi sem bonthatja meg! A mosonmagyaróvári küldöttek elmondották, hogy már a tanácskozást megelőzően felhívással fordultak a mosonmagyaróvári dolgozókhoz. November 26-án, valamennyi üzemben, intézményben, iskolában a sztrájkjog fenntartása mellett induljon meg a munka. Kaiser? Sándor, a Győr-Sopron megyei tanács tagja kijelentette, hogy a sztrájk mellett azok a provokátorok szólnak, akiknek az a céljuk, hogy a szovjet megszálló erők előtt bebizonyítsák, nincs hatalom a munkástanácsok kezében! Csattanós választ kell adni ezekre a provokációs kísérletekre. Kaiser? Sándor fejezte ki a munkástanácsok összességének azt a véleményét is, nem lehet elfogadni az Elnöki Tanácsnak azt a rendeletét, amely megtiltja, hogy az intézményekben, közlekedési vállalatokban is létesítsenek munkástanácsot. Csakis a munkástanácsok működése lehet ezekben a szervekben is biztosíték arra, hogy a régi sztálinista-rákosista elemek ne kerülhessenek beosztásba. Nincs szükség kormánybiztosokra az üzemeknél. Mennyhárd Miklós hajógépgyári küldött az új, valóban szabad szakszervezetek megválasztását sürgette, majd arról szólt, értesülésük van, hogy a kormány egyes üzemekhez kormánybiztosokat szándékozik küldeni. Ezekre – mondotta – semmi szükség. Ha a kormány valóban bízik a munkástanácsokban, ezt meg kell hogy értse! A soproni városi munkástanács küldötteként Baranyai polgártárs felhívta a figyelmet a soproniak egyik sérelmére. Sopronban olyan szovjet parancs jelent meg, amely megtiltja a gyülekezési szabadságot! Arra kérik a szovjet parancsnokságot – mondotta egyebek között –, ha, amint mondják, a szovjet hadsereg a rend fenntartása céljából van itt, akkor ne avatkozzék bele a belső ügyeinkbe, szóval abba, hogy gyűléseket rendezzünk. A soproni küldött hangsúlyozta azt is, hogy a kormány értse meg végre, egyetlen tárgyalófél mindenki részére az országos munkástanács, amely mögött a magyarság döntő többsége áll! Nélkülünk nem lehet többé ebben az országban vezetni. Ezután egy jelenlévő szovjet tiszt kért szót. Elmondotta, ők mint vendégek szívesen hallják, hogy a munkástanács-küldöttek is a munka mellett foglalnak állást. Ebből is azt látja, hogy itt nem provokátorok vannak, hanem valóban a munkásság küldöttei. De tisztában van azzal, hogy a termelést megindítani nagyon nehéz, de bízik benne, hogy sikerül. Bizalmat kért a fiatal kormány számára! Beszédében kitért arra is, hogy a szovjet hadsereg még nem tud kimenni az országból, mert magyar hadsereg még nincsen! De szükséges, hogy legyen magyar hadsereg. Végül kérte a munkástanácsot, hogy forduljanak felhívással a fiatalokhoz, hogy a fiatalság ne hagyja el az ország területét! Mert itt lesz szükség az építő-munkás kézre. A tanácstagok választ kértek tőle a soproni katonai parancsnok intézkedésével kapcsolatban. A válasz így hangzott: korai volna még teljes szólási és gyülekezési szabadságról beszélni, amíg a provokátorok szabadon garázdálkodhatnak. Óvatosságra intett a provokátorokkal szemben! Pécsi? Róbert, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei intézőbizottságának a képviseletében szólott fel, elmondotta, világosan látják az MSZMP jelenlegi vezetői is, hogy az elmúlt hetek eseményei nem ellenforradalmi harcok voltak, hanem a dolgozó nép jogos követelései jutottak azokban kifejezésre. Egyetértünk a munkástanácsokkal abban, hogy hazánk független ország legyen, abban is, hogy a régi bűnös párt- és államvezetést nem lehet és nem szabad többé visszahozni! Végül egy kevés bizalmat kért a kormány iránt, mint ahogy Kádár, mint ahogy Nagy Imre is, a legnehezebb helyzetben került az ország vezetésének élére. Több felszólalás után a munkástanács forradalmi bizottságot választott, a határozati javaslat megszerkesztésére. A javaslatot egyébként egyhangúlag határozatra emelték. A megyei munkástanács szervezeti felépítésének megtárgyalására szűkebb körű bizottságot választott a tanácskozótestület. Ennek egy-egy tagja a megye három városának, valamint Csorna és Kapuvár munkástanácsának a képviseletében tárgyal. Ma délelőtt ez a bizottság összeül. ..... Árpád, a városi tanács Vb-elnöke, zárszavában hangsúlyozta: őrizze meg a munkásság, az egész magyar nép azt az egységet, amely a forradalmi események következtében alakult ki. Végezetül egy szovjet tiszt kért szót: Hangsúlyozta, a szovjet hadsereg katonái látják, hogy a magyar nép, természetesen a magyar munkásosztály nem fasiszta, hanem Petőfi és Kossuth népe ma is! A szovjet hadsereg azért jött Magyarországra, hogy a Budapestre külföldről bejött horthysta tisztek ellen, a belső ellenforradalmi erők ellen harcoljon, és nem a magyar nép ellen. Ők tudják, hogy itt Győrött éppen a munkások akadályozták meg az ellenforradalmi erők fellépését. A megyei munkástanácsi értekezlet a Himnusz eléneklésével ért véget. Most felolvassuk a győr-sopronmegyei munkástanács küldöttgyűlésének 1956. november 25-i határozatát. Győr-Sopronmegye munkástanácsa csatlakozik a nagybudapesti munkástanácsnak azon határozatához, hogy a sztrájkjog teljes fenntartásával, az ország munkásságának egységét kifejezve a munkát folytatjuk. A továbbiakban is az országos munkástanács határozatai szerint cselekszünk sztrájk és egyéb fontos kérdésekben. A győr-sopronmegyei munkástanács úgy határozott, hogy minden állami vállalat és intézménye, közigazgatási szerv vagy minisztérium, vasút stb. válasszon munkástanácsot, és azok működését a nagybudapesti munkástanács a kormánnyal egyetértésben határozza meg. A vállalatok és intézmények, szakszervezetek felépítése érdekében a megye területén 1956. december 10-ig válasszák meg szakszervezeti küldötteiket, akikből a kerületi bizottságok megválasztása történik. A néphez hű karhatalom létesítése érdekében a katonaságot és a rendőrséget a munkástanácsok javaslatai alapján alakítsák át és egészítsék ki. /Folytatása a következő oldalon./ Győr-Sopron-megye munkástanácsa megbízza a Vagongyár munkástanácsát, hogy a munkástanácsoknak az 1956. nov. 25-i ülésén kialakult szellemben röplapon, sajtóban és rádióban forduljon a megye ifjúságához, hogy az ország elhagyásával semmiképpen sem tudnak a forradalom vívmányainak kiépítéséhez és megtartásához hozzájárulni. Győr, 1956. november 25. – Győr-Sopron-megye munkástanácsa. A Győri Vagongyár dolgozói hétfőn d. u. „Az életre szavaztak” című cikkben a „hazánk” című lap a következőket írja: Csak egy mondat. Egyszerű bejelentés hangzott el a vagongyár hangos híradójában hétfőn d. e.: „Egy órakor Ravasz? József főmérnök tart beszámolót a legutóbbi napok eseményeiről. .......” ... Sokan akarták hallani az országos munkástanács határozatait. Akarták hallani, mi történt tegnap Győrött a megyei munkástanácsok összejövetelén. Vörös? József főmérnök elmondta, amit ebben az országban a legjobban az emberek, a bp.-i, diósgyőri, dunapentelei, győri munkások, pécsi, tatabányai, oroszlányi bányászok szíve, esze diktál. Elmondta, hogy jelen helyzetünkben egyet tehetünk, és ezt határozta az országos munkástanács is. Dolgozunk, ahogy a körülmények engedik. Dolgozunk még akkor is, ha az első napokban nem lesz elégséges energia a gépek beindításához. Dolgoznunk kell, mert erőnket gyengítjük, ha sztrájkkal válaszolunk minden provokációra. Dolgozunk. Megmutatjuk a kormánynak, hogy a munkástanácsok szavára hallgat az ország, és hallgatni kell arra a józan szóra a kormánynak is. Mindenki, aki mást akar, aki más eszközökkel gondolná megváltoztatni a kormány álláspontját, téves utakon jár. Józanok vagyunk, folytatta tovább, számoljunk a tényekkel. Tudjuk, hogy a bányáknak legalább három hétre van szükségük, amíg az élet folytatásához elegendő szenet tudnak termelni, de minél tovább odázzuk az indulást, annál nehezebben lesz vért önteni az ország termelésének ereibe. Ez volt a vagongyári munkástanács első nagygyűlése. És a teremben, a folyosókon, a gyár udvarán összegyűlt munkások egyetértését talán nem a beszámolót követő lelkes taps fejezte ki leginkább, hanem az utolsónak felszólaló Adonyi József szavai: Mi, kik ezekben az üzemekben éltük le életünk javát, úgy érezzük, hogy nemcsak a második otthonunk, hanem szemfényünk? is a gyár. – És először csendült fel a gyár nagy tanácstermében szabadon a dolgozók ajkáról a nemzeti imádságunk szent fogadalma: „Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell!” – Három provokáció cím alatt a következőket olvashatjuk a „hazánk”-ban. /?/ Mint értesültünk, vasárnap egy kerékpáros férfi járta Győr városát, és ahol kisebb csoportot látott, ott részegnek tettetve magát a következőket szavalta: „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!” – Az emberek hátat fordítottak a részegnek vélt férfinek, akinek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy az itt tartózkodó szovjet csapatok és a lakosság viszonyát feszélyezetté tegye. Jellemző a győri közállapotokra, hogy az illető több órán át űzhette ezt a rendbontó tevékenységet. Várjuk a rendőrséget, hogy az ilyen elemekre figyeljen fel. – Hétfőn magát Horvát ügyésznek nevező egyén sorra telefonálta az üzemeket, és azt a rémhírt közölte, hogy Szigeti Attilát letartóztatták. Felhívta a munkástanácsokat, hogy a munkások azonnal rendezzenek tüntető felvonulást a városháza előtt. A ...gyári munkástanács azonnal leellenőrizte a hírt, meggyőződött róla, hogy az állításból semmi sem igaz, és ezt hangos híradón közölte a gyár dolgozóival, és érintkezésbe lépett a többi üzem munkástanácsával is. A Hazánk szerkesztősége telefon révén megcáfolta a rémhírt. A provokátor ebben az esetben is kudarcot vallott. Tegnap a d. e. órákban megkezdődött napilapunk árusítása az utcán. Egyesek, akik ferde szemmel tekintenek a munkástanácsokat, mint az ország egyetlen reális hatalmi tényezőjét támogató lapunkra, megpróbálkoztak a Hazánk ellen hangulatot teremteni. Mondanunk sem kell, hogy ezek a kísérletek is csődöt mondtak. Hiszen aki eddig is olvasta a Hazánk-at, az jól tudja, hogy meg nem alkuvó következetességgel harcolunk, nem is a legkedvezőbb viszonyok között, a forradalmi vívmányok megerősítéséért, a független Magyarországért, a kibontakozásért. Ugyanakkor síkraszállunk a legteljesebb rend, a nyugalom megteremtéséért, és kérünk minden becsületes hazafit, hogy segítsen a fenti és hasonló provokációk megakadályozásában. – A hazánk riportere a menekülők országútja címmel így számol be a nyugati határvidékről ......: .... A soproni úton őrség vigyáz Győr határában. A menekülők országútja: így aztán a töltés, amely a Feketemetszés felé vezet, ahová nem jut el a falu?, ahova nem áll be katona, amerre nincs rendőr. .............. a bőröndöt. A felesleges holmikat elhagyják. A második váltóház mögött ........... 12 év minden bűne, a közösségtől független, egyéni boldogságuk.... Útközben ürülnek is, telnek is a bőröndök. ..... Közben természetesen az üres bőröndöket, az üres zsebeket és az üres hátizsákokat meg is kell tölteni. Az üres gyomor is követelőzik. Nem túlságosan finnyásak egyesek az eszközök megválogatásában. Jellemző erre, hogy végig Győrtől a határig az itteni váltó? ..házakat kirabolták. Kis emberek, a mi környékünk ősi ellenségének, a vizek hős őreit, a családos, több helyen több gyermekes szülőket fosztottak ki útonálló módon. Tegnap éjszaka pl. ...kis házakba állítottak be fiatalemberek. Kérni úgy látszik elfelejthettek, mert egyből fegyvert rántva követelőztek a házigazdáktól. Természetesen nemcsak a menekülők között akadnak útonállók. ..... A határmenti falvakban mindig akad, aki jó pénzért vállalja a határon való átvezetést. Az első napokban az árfolyam személyenként egy százas volt, tegnap reggel már a gépkocsivezetők arról beszélgettek egymás között, hogy egy éjszaka 15.000 forintot jelentett egyiküknek, mert 3 fuvarja volt... A kalauzok közül nem egy a bűnözésre is kapható, vagy alkalom szüli a tolvajt? Nagy Vilmos mindenesetre a határhoz közel ... felszólította ismeretlen ..., hogy rakja ki az összes értékeit. Óra, pénztárca, cigarettatárca, töltőtoll, utána a télikabátot is levettette, aztán megmutatta az utat. Erre egyenesen, csak előre. Nagy Vilmos ... visszahozta, jelentést tett a rendőrségen. Pedig ő még aránylag jól megúszta. Maga meséli, hogy többen jártak hasonlóan az útmutatóikkal. Két asszony viszont arról tett panaszt, hogy kísérőik Fertő...nél megtámadták őket, majd sikoltozásukra elmenekültek. A kapuvári rendőrségre bejelentés érkezett, hogy a vízparton ismeretlen, idősebb férfi hullája fekszik, kezén jegygyűrű, testén csak ing, nyakkendő, alsónadrág és harisnya. A rendőrség azonnal kiszállt a helyszínre, de addigra már ........ Valaki még a hullát is kifosztotta. Közönséges bűnözőknél ocsmányabbak a kétségbeesés vámszedői! Reméljük, a rendőrség is erőteljesebben felfigyel rájuk. – Most a Kisalföld című lap mai számából olvasunk fel egy cikket, amelyből választ kapunk arra a kérdésre, hogy miért nem járnak Győrött az autóbuszok. Behavazva, vakon állanak a 40 személyes Ikarusz 30-asok a Budai?-utcai MÁVAUT központ udvarán. Néhányan a garázsban ...Miért nem közlekednek a buszok, olyan kérdés ez, amit......... .......Állítólag 380 gumigarnitúrája van a gyárnak, de ez ...bedolgozva jött ide. A MÁVAUT gumihiány miatt tehát most sem tudja biztosítani... vidékre induló járatot. Veszélyben van a környező községekből a piaci felhozatal. A postajárat és a munkásjáratok. ..... A MÁVAUT mindent elkövet, de hiába. Csanádi György közlekedési kormánybiztos azt mondta, gumival nem tudja segíteni a győri vállalatot, üzemanyaggal igen. A győri MÁVAUT központnak 84 gépkocsija van. Ebből 20 gumihiányos, 17 javításban van, 13 részben alkatrészhiányos. A többi kocsi munkásokat és termelőket szállít a megyéből Győrbe és Mosonmagyaróvárra. De meddig? Nem sokáig. Ha csak valamilyen tárgyalás eredményeképpen nem jut gumi-utánpótláshoz a MÁVAUT. Arra nincs remény, hogy a fővárosból kap. Csak helyi megoldás segíthet. És itt megint visszatérünk a Szerszámgépgyár győri gumikészletére. Az üzemi munkások érdekében is szükséges lenne, hogy kiadja gumikészletét.... a Szerszámgépgyár. Hiszen az élelmicikk kell, és nem utolsó sorban nem kellene hosszú kilométereket baktatni a télvíz idején a győrieknek a város egyik feléből a másikba. Azzal is számolni kell, hogy a vidéki járatok sem bírják sokáig gumi-utánpótlás nélkül. 8 tonna gázolajat sikerült beszereznie Almásfüzitőről a vállalatnak. .....Minden ellenkező híreszteléssel szemben a város szovjet katonai parancsnoksága egyáltalán nem akadályozza, hogy a MÁVAUT valamennyi gépkocsija úgy közlekedjék,... Mi hát a teendő, miben kell keresni a megoldást? Közérdek, hogy gumit adjon a szerszámgépgyár a közlekedésnek. Inkább ma, mint holnap. Másik megoldásként javasoljuk, hogy bármi módon, esetleg ..buszok indításával a nagy távolságra járó autóbuszokra. – Tudósítást közöl a Kisalföld a győrszentmártoni téglagyárból ...... A győrszentmártoni téglagyár munkástanácsának küldöttei e hét elején elmennek ....és Pusztavámra..... A nyerstégla készítése az időjárás miatt leállt az üzem. Nem akarja a munkástanács, hogy ismét több százezer nyerstégla kárba vesszen, mint ahogy a múlt évben is történt, amikor a hidegben is kellett gyártani. Bár szabadult fel munkaerő, elsősorban nők....... A férfiak pedig már a jövő évi gyártásra termelik a téglát. Rendszeres munka még nem folyik az üzemben. Attól függ, milyen hírek érkeznek Győrből. Ha azt hallják, hogy a győri üzemek sztrájkolnak, akkor a téglagyár sem dolgozik. Ha munkafelvételéről érkező hír, a téglagyár is hozzálát a munkához. A hírek azonban sokszor ellentmondóak. Ennélfogva a téglagyári munkástanács.... annál is inkább fontos ez, mert a téglára, elsősorban Bpesten, igen nagy szükség van. – Kedves rádióhallgatóink, a győri rádió műsorát hallották. Lapszemlét olvastunk fel a Győrött megjelenő Hazánk és Kisalföld c. újságokból. Legközelebb ma d. u. 5 h 30 perckor jelentkezünk adásunkkal. A viszonthallásra. – (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 1005–1013. oldal) ID: 21499