KOSSUTH-adó Kert-Magyarország Részleteket közvetítünk a Petőfi-kör vitájáról. Október 17-én vitatták meg a Petőfi-körben Papp Gábornak az Új Hangban megjelent „Kert-Magyarország” című cikkét. Adásunkban a vita néhány jellegzetes részletét közvetítjük, amelyek rávilágítanak az országszerte felmerülő problémákra. Elsőként Tokáji Ivánnak adjuk meg a szót: - Igen tisztelt vitaülés! Először tisztázni szeretném a Kert-Magyarország szó eredetét és fogalmát. Már csak kegyeletből is. Itt van előttem néhai jó barátom, haláláig harcostársam, az utolsó magyar próféta, Somogyi Imre könyve, melyet ő ezzel a címmel bocsátott útjára 1942-ben. A mai vita nem e könyv felett fog folyni, de mégis kívánatosnak tartom leszögezni, hogy amikor Somogyi Imre Kert-Magyarországról beszélt, a parasztság szintjéről vizsgálja a világgazdasági és hazai közgazdasági helyzetet és minden mondatával arra hívja fel a figyelmet, hogy nekünk sűrűségünk, parasztságunk alkotó tehetsége és földrajzi helyzetünk a legbelterjesebb mezőgazdaság és kertészet irányában ösztökél bennünket. Előre mutat könyvében a társadalmi rendnek a közeli jövőre várt alapvető változására és semmi aggodalma nincs a paraszti kertészkedés és a majdani szövetkezeti kooperáció állítólag ellentétes tendenciájával kapcsolatban. A felszabadulás utáni ankétokon, tárgyalásokon, szúrós, vádoló szemekkel felénk utalva közölték, hogy egyesek a reakciós és romantikus Kert-Magyarország jelszó uszályába kerültek. Minden elkoptatott volta mellett kénytelen vagyok azt a frázissá vált megállapítást idézni, hogy a földön heverő aranyért nem volt szabad lehajolni. Aki kételkedik abban, hogy az arany a szó szoros értelmében a földön hever nálunk, azt megkérem fáradjon ki most Szabolcs megyébe, ott fogja találni a földön prizmába rakva az aranyat, azt a minőségű téli almát, amely minőséget ezidőszerint sehol Európában megtermelni nem tudnak; ismerem Európát. Mi meg tudjuk termelni és meg is termeltük és készen, szín arany korában kerül a földre, mert nem túl fontos, nem kenyérgabona, nem szarvasmarha. /Taps/ És itt szabadjon felhívni az igen tisztelt vitaülés figyelmét egyik legveszedelmesebben eluralkodott jelszavunkra, amelynél több kárt közgazdaságunknak alig okozhatott más jelszó. Ez a bűvös szó a súlypont szó. Akkor, amikor a világgazdasági helyzet és saját lehetőségeink ismeretében számos, igen jelentős kertészeti termelési águnk fejlesztésének szükségességét előre láttuk, erre az illetékesek figyelmét lépten-nyomon felhívtuk, az súlypont szóval vertek vissza minket. Nem volt túl fontos a kérdés. Ez egyúttal annyit jelentett, hogy kérdéses felületre nem volt szabad szakembert nevelnünk. A szocialista termelő üzemekben nem volt szabad ezeknek a leendő termelési ágaknak alapfeltételét képező törzsanyag állományt beillesztenünk vagy begyűjtenünk. Kutatási felületen nem volt szabad vele foglalkozni. Ennek következtében, ha most ezek a kérdések hirtelen időszerűvé válnak, évtizedes késedelmet kellene behoznunk. Azért mondom, hogy kellene, mert szakembereink saját lelkiismeretüket előbbre helyezték világi hatalomnak és szinte titokban, de minden képen illegálisan sok esetben a büntető paragrafusokat súrolva, nem engedték magukat leteperni a bűvös súlypont szó által. /Nagy taps/ A következő tárgyaló Vas Zoltán elvtárs, a közp. Vezetőség tagja, a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke: - Tisztelt elvtársak! Ha megengedik, én inkább a mezőgazdasággal kapcsolatos főbb politikai kérdéseket szeretném felvetni, hiszen hivatalos minőségben éppen ezért ezeket a politikai kérdéseket, mert ha ezeket nem tisztázzuk és ezeket illetően nem látunk világosan, véleményem szerint a részleteket sem tudjuk megoldani, a döntő részletkérdéseket. Azt hiszem, ezek alá vannak rendelve a fő politikai kérdéseknek. És itt azt szeretném bevezetőül kihangsúlyozni, hogy a véleményem szerint elkövetkezett az ideje, és ezt nyíltan meg kell mondani, hogy pártunk harmadik kongresszusának azt a határozatát, hogy 1960-ig fordulatot kell érni, döntő fordulatot a mezőgazdaság területén, véleményem szerint fölül kell vizsgálni! /Taps./ felül kell vizsgálni ahhoz, elvtársak és azért, mert nékünk, pártunknak Közp. Vezetőségünknek, pol. bizottságunknak, azt hiszem politikai nyelvre áttéve: ahhoz, hogy nagyot ugorhassunk előre a mezőgazdaságban, békét kell kötnünk a parasztsággal és békét kell kötnünk a mezőgazdasággal. /Hatalmas taps!/ A másik, amit szeretnék megmondani, hogy nekünk a főkötelességünk, de abszolút is a főkötelességünk, ahogy az elvtársak is elmondották, segíteni és ismét segíteni, megint csak az önkéntességen alapuló úgynevezett alacsonyabb típusú szövetkezetek. De meg akarom mondani, elvtársak, hogy én szívem mélyéből tiltakozom ez ellen, hogy alacsonyabb típusú szövetkezet, mert hiszen miért alacsonyabb típusú az, amely összefogja és amelyet elfogad a parasztság. És föltétlenül helyes, hogy ezek a szövetkezetek is, elvtársak, ne csak puszta agitációval jöjjenek létre, hanem minden egyes szövetkezés mellett ott legyen az a régi jó mozgató erő, amely mozgatja az érdeket, a szövetkezetet is, a forint. Az a paraszt, amely meglátja, hogy a szövetkezésen keresztül jobban boldogul, nagyobb előnyöket ér el, az föltétlenül szövetkezik. És erre ezer és ezer jel van ma, elvtársak, amikor tényleg a Közp. Vezetőség határozataképen ezek az alacsonyabb típusú szövetkezetek tényleg gomba módra szaporodnak az élet ezer formája szerint és előnyös a parasztságnak és előnyös az országnak. Én azért is akarom ezt kihangsúlyozni, elvtársak, mert a termelőszövetkezeteknél is én olyan termelőszövetkezeteket akarok látni és tudni és úgy kell őket segélyezni, illetve segíteni, hogy ez ne a munkásosztály, ne az értelmiség terhére és az adófizetők terhére történjék. Olyan értelemben, elvtársak, hogy ott is rá kell térni arra, hogy azok a termelőszövetkezetek maradjanak fönn, elvtársak, amelyek a saját jövedelmükből meg tudnak élni! /Taps/ Folytatás a következő oldalon. /Közbekiáltás/: - - Akarják? mutogatni?, hogy adót fizetnek, mint a kisgazdák. - Meg akarom mondani, hogy én a közbeszólóval annyiban nem értek egyet, ha mi mégis azt látjuk, hogy főcélnak, hogy a jövő útja, ezek a nagyobb egységű gazdaságok, akkor bizonyos kedvezményeket én el tudok képzelni - gépvásárlás stb. minden vonalon. Hitel formájában, világos. /zajongás, taps/ - A gabonatermesztés kérdése, elvtárs, hogyha megengedik így, ilyen slagvortokban, én azt hiszem, elvtársak, hogy a gabonatermesztésünknél az a döntő hiba, hogy itt is mi nem mentünk az anyagi érdekeltség vonalán előre! És a paraszt 60 forintért, 70 forintért nem akar termelni gabonát és ha mi anyagilag érdekeltté tesszük - /zajongás, valamilyen közbekiáltás/ - jogos. /közbekiáltás/: - Akkor meg ...... a nagyüzemi gazdaság.... /zajongás/ - .... hogy ne zavarjuk a fölszólalókat, mindenkinek igyekszünk szót adni, meg akarjuk mondani az elvtársnak, hogy nem látja helyesen a kérdést, amikor 91 forintról beszél, mert a véleménye az, hogy annyiból nem lehet a gabonát megtermeszteni. /nevetés/ - A szakemberek kérdéséről, elvtársak, ha megengedik. Én föltétlenül amellett vagyok, hogy minden úton és módon alkalmazni a szakembereket. Én kint jártam most Jugoszláviában és megnéztem a téeszeket is és annak mindenféle fajtáját. Én nem akarok itt most a kérdésekre kitérni, alapvető az, hogy nálunk az önkéntesség az nem egy elvont fogalom, hanem megvalósult tény és valóság. De az is megvalósult tény és igazság, elvtársak, hogy Jugoszláviában döntően és mindig a téeszekben is agronómus a vezető. Van igazgatóság, annak az elnöke dolgozó paraszt, de az igazgatóság határozatainak a letéteményese az agronómus. /taps/ - És azt hiszem, elvtársak, hogy ez is politikai fővonal, hogy annyi évek keserve után, amikor oly sokszor megsértettük, megsértettük, megbántottuk, sokszor legázoltuk az értelmiséget, azt hiszem eljött az ideje, elvtársak, hogy nyíltan beszéljünk és mondjuk meg, hogy nagyobb teret, tágabb teret és szabad alkotó lehetőséget az értelmiségnek. /Heves taps/ - Fölkérem vitánk ismételt közbeszólóját, miután a nevét nem ismerem és nem tudom, hogy a neve itt van-e a jelentkezettek között, hogy amennyiben föl kíván szólalni, soronkívül,....- - Kérem szépen Simon Gábor mezőszentgyörgyi ? középparaszt vagyok. Először is elnézést kérek, hogy közbeszóltam, de nem bírtam már hallgatni türelemmel, mert olyan dolgokat hallok itt, kéremszépen, mikor az egyoldalú támogatást csak mindig a szocialista szektor és a nagyüzemeink kapják és a 65 %-nyi középparasztságunk pedig mostoha gyermeke marad mindig ennek a nemzetnek. /taps/ Ezt példákkal igazolom. A községünkben van egy 3. típusú önálló téeszcs. Tavaly 500 kat. holdon gazdálkodott és 19.000 Ft összjövedelmi adót fizetett. Ugyanakkor pedig mi 10, 15 holdig lévő középparasztok 4-500 forint holdankénti adót fizettünk, tehát ez pontosan tízszerese, vagy még többszöröse is kérem, az egy-egy holdra eső adóztatásnak. A másik dolog, a beszolgáltatásnál is jóval, kevesebbet, 30 %-ot ad be minden hold területről az az agyondédelgetett csoport, azt hiszem mindenütt az országban. - Nem azért, mintha ellene lennék a közös gazdálkodásnak, de nem ilyen formában, kéremszépen, mert mi is akarunk szövetkezni, - /Taps, kiabálás, éljenzés/ A másik dolog a premizálás. Egy esetet mondok itt is, pl. a cukorrépatermelésnél. Én 150 mázsán fölüli termelő vagyok kat. holdanként kapok 20 Ft prémiumot, ugyanakkor a téeszcs 50 Ft prémiumot kap 150 mázsán fölüli termésekért, ugyanabban a kategóriában. Kérdezem én azt, ha ő abból a földből, vagy annak a cukorrépának a hozamából több cukrot tud előállítani az ercsi, vagy az ..... cukorgyár? /ujjongás, taps/ Nem zúgolódás, vagy panaszként mondom a beszolgáltatást sem. Tudjuk, hogy kötelezettségeink vannak és az államnak is kötelezettségei vannak. De ahhoz, hogy többet termeljünk és még olcsóbban tudjunk termelni, mi is kérünk hitelt és több műtrágyát és gépeket és olyan szerszámokat és eszközöket, nem olyan ásókat és vasvillákat, amelynek négy ága van egy villának, de ha trágyahordásra kerül a dolog, hatfelé hajlik kéremszépen - /taps/ Kérem, nem azért mondom ezeket, hogyhát visszás állapotokat szeretnék elmondani, hanem azt kérjük, hogy a magángazdaságnak, annak a 65 %-nyi kis magyar parasztnak is adjanak segítséget, hogy többet tudjon termelni, mert mi mostoha gyermekei voltunk eddig ennek a hazának. /kiabálás, taps./ /Folytatás a következő oldalon./ Tildy Zoltán következik: - Kedves barátaim! Én tudom, hogy szövetkezetekről beszélni ma Magyarországon sajnos a legnépszerűtlenebb dolog. Jártak nálam egyszerű magyarok. És kérdem tőlük: Hogy éltek otthon? Azt feleli az egyik, hogy végünk van, szocialista község lettünk. Aztán lassan kivettem belőlük, hogy milyen úton módon született meg ez a megjegyzés. Azokon a módszereken, ahogy a szövetkezeteket megalkották. És akkor az jutott az eszembe: Milyen kevéssé bízhatott az az ember vagy azok a szocializmusnak az erejében, jövőt formáló erejében aki úgy látta jónak, hogy diszkreditálja a szocializmus legszentebb tételeit a szocializmus nem illő embertelen módszereivel. /nagy taps/ Megmondom ezen a gyűlésen is, amint megmondottam az országban számos helyen: Én hosszú ideig úgy gondoltam, hogy a magyar parasztság boldogulása és ezzel nemzetünknek a felemelkedése is akkor van biztosítva, ha egy gyökeres földreformmal szétosztjuk a földet és akkor apró kis gazdaságokban fejlett gazdálkodást folytatva élnek az emberek és látják el az országot. Megmondom most azt is őszintén, hogy sokat gondolkodva az elmúlt 8 esztendő alatt időm volt rá elég /derültség/ és sokat foglalkozva mindennel, ami a mezőgazdaság problémáival összefügg. Aztán most meglátogatva az országot arra a meggyőződésre jutottam, hogy a jövő útja a szövetkezés útja. /taps/ És mikor én ezekkel a halálig sértett emberekkel utána egy órát beszéltem közmegegyezésre jutottunk, abban a tekintetben, valóban ez az út, amin járni kell. De emberekkel csak emberséggel lehet bánni. /Nagy taps/ Én ha lesz még módom rá, amennyi hátra van az életből a magam részéről is mindent meg akarok tenni arra, hogy azokat a magyarokat, akik ma még nem akarnak hallani a szövetkezés gondolatáról, vagy már nem akarnak hallani a szövetkezés gondolatáról azokat meggyőzzem arról, hogy ez az ő útjuk. Mégegyszer kifejezem azt az örömöt, hogy ezen az estén is megindult a közvélemény teremtésnek az útja és én arra kérem a Petőfi-körnek a vezetőségét, hogyha ma a vitát le is zárják, de a mezőgazdasági termelés sorsdöntő problémái számára találjanak még egy-két estét ezen a télen, mert érdemes erről beszélgetni. Az egész nemzetet szolgáljuk vele. /nagy taps/ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 30–37. oldal) ID: 20123