Kedves Hallgatóink, most felolvassuk legfrissebb közleményünket a ma esti 8 órai helyzetről: A párt és kormány kezében tartja a helyzetet. Ez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy mindenütt rend és nyugalom van! Az a helyzet ma este 8 órakor, hogy a fővárosban még mindig vannak több helyen olyan gócok, a sok helyütt megtörtént fegyverletétel ellenére is, ahol fegyveres harcot folytatnak népi demokratikus rendünk ellen. A párt és kormány szervei mindenütt jelen vannak, éppen ezért tudják azt, hogy sokhelyütt egyes csoportok a helyzet teljes félreismerése, illetve nem ismerése miatt folytatnak még ez órában is ellenállást. Ezeket ismételten felszólítjuk, hogy a további vérontás elkerülése végett mielőbb tegyék le a fegyvert, mert helyzetük reménytelen. A helyzet fokozatosan javul. A rendet helyre fogjuk állítani minden erővel. A támadó csoportok közül egyre többen megadják magukat, vagy eldobják a fegyvert. A párt és a kormány minden erőt megfeszít azért, hogy a rendet és nyugalmat mielőbb helyreállítsa és tovább folyhassék a békés építőmunka. Ez azonban még igen nagy feladat és ehhez kérik az igaz hazafiak felelősségteljes támogatását, cselekvő közreműködését. Hallgatóink, közleményt olvastunk fel a ma esti 8 órai helyzetről. Folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00086