Az MTI munkatársai ma kora reggel több budapesti üzemtől megkérdezték, hogyan indult meg a rendszeres munka? - Íme a válaszok: Az Április 4. Gépgyárba már közvetlenül a kimenési tilalom megszűnte után megérkeztek az első, a közelben lakó munkások. A gyár vezetősége és a műszakiak törzsgárdája, akik az elmúlt napokat az üzemben töltötték, biztosították, hogy a munkások 7 órakor megkezdhessék a termelést. A Beloiannisz Gyár igazgatóságának pártszervezetének felhívása nyomán már 6 órakor igen sok munkás jelent meg munkahelyén, de a közlekedési nehézségek még sok gondot okoznak a gyár vezetőinek. Az ötven főnyi, munkásokból és műszakiakból alakított gyárőrség megvédte az üzemrészeket a rendzavarástól, az ellenforradalmi kísérletektől. A Chinoin Gyárban a nagy értékű vegyi anyagok, gyógyszerek gyártására tekintettel a különleges gyártási folyamatokat is csak fokozatosan állították le. Sőt a sztreptomicin gyártás munkásai hétfőtől kezdve is megszakítás nélkül, folyamatosan, hősies helytállással látták el feladatukat. Az Egyesült Izzó vezetősége a gyárban bent maradt törzsgárdát ma reggel azzal bízta meg; hogy valamennyi üzemrészben fogadja a dolgozókat. Mérje fel, hogy a közlekedési nehézségek miatt hányan hiányoztak, és mi szükséges a folyamatos termelés megindításához. Az első jelentések arról számolnak be, hogy minden nehézség ellenére a munkások nagy számban jelentek meg munkahelyükön és haladéktalanul felvették a munkát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00110