Kedves Hallgatóink, Tánczos Gábor, a Petőfi-kör titkára, felhívást olvas fel a Petőfi-kör vezetősége nevében: Barátaink, magyar ifjak és leányok! A Petőfi-kör nevében, annak a szervezetnek a nevében szólok hozzátok, mely az elmúlt hónapokban oly sokat tett az igazi demokrácia kiharcolásáért, a Rákosi-féle szégyenteljes egyéni önkény megszüntetéséért. Az elmúlt napokban tanúsított lelkesedéseteket sokra becsüljük, igaz hazafiságtokat tiszteljük. Biztosak vagyunk benne, hogy semmi közötök sincs egyes fosztogató, kegyetlenkedő elemekhez. Tudjuk, hogy az eddigi hibák, a most leváltott Gerő Ernő helytelen vezetése sokakat elkeseredéssel töltött el és olyan cselekedetekre ragadtatott, melyekre eredetileg nem is gondoltak. De most jó vezetésünk van. A személyi önkény börtönét megjárt Kádár János lett a párt első titkára és az a Nagy Imre került a magyar kormány élére, akinek igazáért oly sokat harcoltunk együtt. El kell kezdenünk végre a munkát, a tanulást. Ne folyjon a drága emberi vér. Nagy tettekre, igazán demokratikus, magyar módon szocialista, minden más néppel egyenrangú Magyarország építésére készülünk. Meg kell valósítanunk a demokratikus iskolarendszert, az egyetemi reformot, meg kell javítanunk a diákszállók helyzetét. De fegyverzajban építeni, lakást adni, jólétet növelni, művelődni nem lehet. Térjetek haza szüleitekhez és diákotthonaitokba! Bízzatok a Nagy Imre elvtárs vezette kormányban, mely a legközelebbi jövőben elkezdi valóra váltani mindazt, amit a hazájához valóban hű magyar ifjúság is akar. Tánczos Gábor, a Petőfi-kör titkára felhívást olvasott fel, a Petőfi-kör vezetősége nevében. ID: 00150