Kossuth és Petőfi rádió Budapest és az összes közvetítő állomások! Kedves hallgatóink! Mint már jelentettük, az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Politikai Bizottsága ma 1956. október 25-én megtartott ülésén Gerő Ernő elvtársat felmentette a Központi Vezetőség első titkárának tisztje alól. A. A Politikai Bizottság a Központi Vezetőség első titkárának tisztségével Kádár János elvtársat bízta meg. Most Kádár János és Nagy Imre elvtársak állnak a mikrofon előtt: Kádár János elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkára beszél: Magyar dolgozók! Kedves elvtársak! Pártunk Politikai Bizottsága nehéz és súlyos helyzetben bízott meg a Központi Vezetőség első titkári tisztségével. Sok idő a beszédre ma nincs. Ezért egészen röviden kívánok szólni néhány kérdésről. A súlyos helyzetnek, amelybe kerültünk, az a jellemzője, hogy különböző elemek keverednek benne. Ifjúságunk egy része békésnek indult és a résztvevők nagy többségének céljaiban becsületes felvonulása néhány óra múltán a bekapcsolódott népellenes ellenforradalmi elemek szándékai szerint a népi demokrácia államhatalma ellen irányuló fegyveres támadássá fajult. Ebben a súlyos helyzetben kellett döntenünk. Pártunk vezetősége teljes egységben állást foglalt amellett, hogy a Népköztársaságunk államhatalma ellen irányuló fegyveres támadást minden lehetséges eszközzel vissza kell verni. A dolgozó nép, a munkásosztály, a parasztság Népköztársaságunkban megtestesült hatalma számunkra szent és szent kell, hogy legyen mindenki számára, aki nem kívánja vissza népünk nyakára a régi igát, a tőkések, a bankárok, a nagybirtokosok uralmát. Ez a fegyveres támadás vérontást, pusztítást és súlyos anyagi károkat okozott és fog okozni mindaddig, amíg egész dolgozó népünk segítségével teljesen végét nem vetjük. Mivel mindenki számára látható módon a rend, a békés építő munka feltételeinek azonnali helyreállítása ebben az órában a legfőbb érdek - pártunk Központi Vezetősége az egész néphez fordul, különösen fővárosunk népéhez, támogatást kérve e feladat megoldásához. E feladat megoldásában elsősorban pártunk egész tagsága és a munkásosztály egységes, határozott állásfoglalása a fő erő. Minden munkás, paraszt és értelmiségi dolgozó, minden becsületes hazafi közös és egyetértő fellépésében bízva, kérem az ifjúságot is, hogy vonja meg támogatását a rend megbontóitól és bízzon abban, hogy javaslataikat a párt vezetősége az egész nép érdekeivel összhangban megvizsgálja és meg fogja oldani. Ezen túl legyenek tudatában az elvtársak, mennyire fontos, hogy minden kommunista, az egész munkásosztály megingathatatlan egységben cselekedjék e nehéz órában. A párt vezetését az az eltökélt szándék hatja át, hogy a rend mielőbbi helyreállítása után kerülgetés nélkül szembenézzen mindazokkal az égető kérdésekkel, amelyeknek megoldása halaszthatatlanná vált. Mindezeket a feladatokat párt állami és társadalmi életünk demokratizmusának elmélyítése útján a reális lehetőségek figyelembevételével minden késlekedés nélkül megoldjuk. Elvtársak! A párt Központi Vezetősége javasolja a kormánynak, hogy a rend helyreállta után a Szovjetunió és Magyarország közötti teljes egyenjogúság, baráti együttműködés és az internacionalizmus szellemében folytasson tárgyalásokat a szovjet kormánnyal a két szocialista ország közötti kérdések mindkét fél számára méltányos és igazságos rendezéséért. Munkások, kommunista elvtársak! Legyetek állhatatosak és szilárdak, védjétek meg a népi hatalom rendjét, szocialista államunkat, a dolgozó nép jövőjét! Kádár János elvtársnak, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkárának beszédét hallották kedves hallgatóink. Most Nagy Imre elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke beszél: Magyarország dolgozó népe! Az elmúlt napok során hazánk tragikus eseményeket élt át. Kisszámú ellenforradalmár, felbujtó, Népköztársaságunk rendje ellen fegyveres támadást indított, amelyet Budapest dolgozóinak egy része, az ország helyzete felett érzett elkeseredése következtében támogatott. Ezt az elkeseredést okozták a múlt súlyos politikai és gazdasági hibái, amelyek helyrehozását az ország helyzete és a nép általános óhaja feltétlenül megkövetelte. A párt új vezetősége és az új vezetés alatt álló kormány el van szánva arra, hogy a tragikus események tanulságait a legmesszebbmenően levonja. A rend helyreállta után rövidesen összeül az országgyűlés. Ezen az országgyűlésen mindenre kiterjedő és megalapozott reformprogramot fogok beterjeszteni, amely felöleli nemzeti életünk összes fontos kérdéseit. E program megvalósítása megköveteli a kormánynak a megújuló Hazafias Népfront, a legszélesebb demokratikus nemzeti erők összefogása alapján való átalakítását. E program megvalósításához elengedhetetlenül szükséges a harc azonnali beszüntetése, a rend és nyugalom helyreállítása és a termelés folyamatossága. Felhívom az ország dolgozó népét, minden igaz hazafit, hogy ezt minden erővel segítse elő! Mint a Minisztertanács elnöke bejelentem, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet haderők visszavonásáról, a magyar-szovjet barátság, a proletár internacionalizmus, valamint a kommunista pártok és a szocialista országok közötti egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján. Meggyőződésem, hogy az ezen az alapon felépülő magyar-szovjet viszony szilárd alapja tesz népeink őszinte, igaz barátságának, nemzeti fejlődésünknek és szocialista jövőnknek. Azoknak a szovjet csapatoknak a visszarendelése, amelyeknek a harcokba való beavatkozását szocialista rendünk létérdeke tette szükségesé, a béke és a rend helyreállításával haladéktalanul meg fog történni. Mindazokkal szemben, akik nem népi demokratikus rendünk megdöntése szándékával fogtak fegyvert, s a harcot haladéktalanul beszüntetik, fegyvereiket beszolgáltatják, mindazokkal az ifjakkal, munkásokkal, honvédségi személyekkel szemben, akik ezt teszik, a kormány a kiengesztelődés és a megbékélés szellemében messzemenő nagylelkűséget fog tanúsítani, velük szemben nem alkalmazza a statáriális eljárást. Ugyanakkor a békét és rendet óhajtó dolgozó nép érdekében, népi demokratikus államrendünk védelmében a törvény szigorát fogjuk alkalmazni azok ellen, akik továbbra is fegyverrel támadnak, felbujtanak és fosztogatnak. Különös gonddal óvom dolgozó népünket a felelőtlen zavart keltőktől, rémhírterjesztőktől, akiknek káros munkája a béke és nyugalom helyreállításának egyik legfőbb akadálya. Mélységes fájdalommal tölt el e tragikus napok során áldozatul esett ártatlan dolgozó emberek minden csepp kiöntött vére. Legyen vége a tragikus harcoknak és a hiába való vérontásnak. Magyarok, barátaim, elvtársaim! Induljunk meg hát a párt vezetésével népünk jobb, szebb, szocialista jövőjét építő békés alkotó munka új útján! Nagy Imre elvtársnak, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének beszédét hallották kedves hallgatóink. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00155