Kedves hallgatóink, most felolvassuk Háy Gyula író üzenetét a fiatalokhoz. Fiatalok, barátaim! Háy Gyula író üzeni Ott voltam köztetek, veletek együtt vonultam fel Budapest utcáin kart-karba öltve. A nemzeti lobogó és a Kossuth-címer árnyékában mentünk a Petőfi-szobortól a Bem-szoborhoz, majd a Kossuth térre, de együtt harcolok veletek évek óta az új fiatal művészetért, irodalomért, a becsületért, az ifjúságért, az igazságért, a népért. Ismerlek benneteket, tudom, hogy becsületes hazafiak vagytok, igaz minden leheletetek. Ha kellene, odaállnék az ország, a világ bármely törvényszéke elé, hogy tanúskodjam: nem ezek a fiatalok a bűnösök, ne ezeket büntessétek. De erre a tanúvallomásra nem lesz szükség. Az állam és a párt vezetésében gyökeres változások történtek. A legfontosabb követeléseink teljesültek. Nagy Imre a mi emberünk, programja a mi programunk. Kádár János Rákosi börtönében tanulta meg, mi az, amitől meg kell óvni a magyart. Azok az erők, amelytől félteni kellett benneteket, Gerő leváltásával elhagyják a kormányrudat. Hazafias érzésetek megértésre talált. Nem kell félnetek a megtorlástól, de veszteni való idő nincs. A legsürgősebben át kell térnünk a békés eszközökre, szűnjék meg haladéktalanul a fegyveres harc! Még a nyugodt felvonulás sem alkalmas eszköz most, mert félre lehet magyarázni. Kezdődjék az eszmék, a gondolatok könyörtelen, megalkuvás nélküli demokratikus összecsapása, amelyben az új képviselői, a fiatalok és a fiatal lelkűek fognak fényes, világraszóló győzelmet aratni. Őrizzétek most már életeteket, nagyon nagy szüksége lesz rátok a hazának, a személyi önkénytől szabaduló, új Magyarországnak. Ezt üzeni nektek szerető öreg barátotok, Háy Gyula, író Kedves hallgatóink felolvastuk Háy Gyula a fiatalokhoz intézett üzenetét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00193