Kedves Hallgatóink, most folytatjuk üzeneteink közvetítését. Rajna Margit Csurgóra üzen Gyulának. Búzás Imrénének Törökszentmihályra fia, veje és unokája. Kanizsai Pálnak Kiskunfélegyházára a leánya üzen. Perjési Sándor Tiszavárkonyra szüleinek. Tímár Béla Budapestre, Tápiógyörgyére és Bényre. Rajner Jenő Hódmezővásárhelyre szüleinek. Mészáros Antal Kömpöcre szüleinek. Hetényi Imre értesíti rokonait, hogy hazaért. Dár Imre kéri fiát Balatonszabadiból, hogy adjon életjelt magáról. Kerek József feleségének Tatára, Bíró György feleségének Pomázra, Balogh Tibor feleségének Pécsre, Horváth János feleségének Tatára, Fodor Sándor feleségének Tatára és Bot István Cserkeszőlőre üzenik, egészségesek. Katkó Bélának szülei. Liska a Jenő Márta lányának Egerbe, húgának Szarvasra. Csajkovszkij Ferenc feleségének Bereczki Hedvignek Lajosmizsére, első alkalommal utazik haza. Szakola Sándor Tolnára édesanyjának. Virágh Péter Mezőcsokonyára Fodor Józseféknek. Pozsonyi Ferenc határőr főhadnagyot, aki állítólag Csér községben tartózkodik, kéri felesége, hívja fel a háromszáznegyvenhat-hétszázegyes telefonon, háromszáznegyvenhat-hetesszázegy. Nagy Károly Törökszentmiklósra a Várostanácson dolgozó édesapjának. Rolfó Lajosnak Abonyba Icáék, Búzás Józseféknek, Molnár Sándoréknak bányatelepre. Takács Istvánék és Molnár Sándorék. Májnek József Kecskédre szüleinek. Lévai József Orosra szüleinek. Polgár Andor Egerfarmosra szüleinek. Prájer Pál Mezőkovácsházára szüleinek. Vajkó János Mezőhegyesre Hetvenhármas majorba szüleinek. Vastagh László Budapest Faludy utca húszba feleségének. Molcsán Istvánnénak leánya Mária. Zakar Józsefné Bugyira édesanyjának. Komlósi István Miskolcra sógorának. Becker János Miskolcra Szeles utca hetvenbe, Szabó Béla Budapestre sógorának. Bodnár Géza Tárkányra szüleinek. Sári Pál Tótkomlósra sógorának. Simon László Miskolcra a Szamuely utca tizenháromba nővérének. Szabó Pálné Pándra Kerneréknek. Idősebb Koncz János családjának Szentmártonkátára. Bolzacó Béla és János szüleiknek és rokonaiknak. Pelsőczy József és családja szüleiknek, rokonaiknak. Német Imre és felesége Herczeg Olga rokonaiknak. Sörös Lajos Görbeházára szüleinek és menyasszonyának. Dömény János Pécsre húgának, hozzátartozóinak Sárdra és Dunaszentgyörgyre. Hillerné és családja Borsodnádasdra. Vadász Ferencék testvéreiknek Tószegre. Kun Sándor Nagymányokra édesanyjának. Dobos József Debrecenbe. Nagy Lajos a Népszínház utcába feleségének. Szakács György és hozzátartozóinak Érténybe és Paksra. Vágó Andrásnénak Debrecenbe a Hatvani út huszonháromba gyermekei. Tarr Gábor Balmazújváros szüleinek és menyasszonyának, jól vannak. Dégre Kiss Ödönnek a Balogh, Moldvay, Ecker, Csohár családnak, jól vannak. Okváth Ernőnek Károlyfalvára üzeni fiuk, jól van. Hegedűs Gyulánénak Ózdra üzeni férje, jól van. Bíró Márton üzeni Magyarhomorogra szüleinek, feleségének, jól van. Fehérvári Gyulának Gyulaj, Szőlőhegy üzeni fia, jól van. Kardos Imre és felesége üzeni szüleinek és bajtársainak, jól vannak. Kovács Erzsébet Nusi és Rózsi üzeni Bakonyszentlászlóra Kovács Ferencéknek és a rokonságnak, jól vannak. Szabó Józsefnek Salgótarjánba Rákóczi út százhetvennégybe üzeni fia, jól van. Mikhádi Lajos üzeni Debrecenbe feleségének, jól van. Túri Sándor Szegedre üzeni feleségének, jól van. Somedi József üzeni Csibrákra. Bán József üzeni Kurdra feleségének. Szűcs István üzeni Angyalföldre szüleinek. Taub János tizenharmadik kerület Röppentyű utca húsz szám alá üzeni édesanyjának és testvéreinek. Balázs József üzeni édesanyjának és testvéreinek. Nagy István tizenegyedik kerület Bártfai utca harminc szám alá üzeni feleségének, kislányának és szüleinek. Bordás Antalnénak Túrkevére üzeni fia, Antal. Ruppert Károlynénak Nagytétény szüleinek és menyasszonyának Barcs Kemerle Imrénének Nagytéténybe üzeni fia. Mészáros János tizennegyedik kerület Bosnyák térre feleségének. Turjáni György tizennyolcadik kerület Lőrincre üzeni édesanyjának és testvéreinek. Fülöp György Budatétényre üzeni szüleinek és Erzsikének. Özvegy Szil Józsefnének Barcs üzeni fia, Józsi. Deme Piroskának üzeni Pestszentimre, Józsi. Ambrusnénak üzeni a huszadik kerületbe Lajos, jól van. Monorra a Kurd Pálné utca háromba Kajári Istvánéknak üzeni Katica és Enők, hogy jól vannak, amint lehet, Katica leutazik. A Képzőművészeti Gimnázium diákotthonának igazgatósága értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermekei a diákotthonban tartózkodnak, valamennyien biztonságban vannak, és jól vannak. Szabó László üzen Kispestre édesanyjának. Tóth Károly Pilis-Máriatelepre és Polgári István tizenharmadik kerület Hegedűs Gyula utca harmincháromba üzeni feleségének, hozzátartozóinak, jól van. A Lukács Fürdő betegei üzenik hozzátartozóiknak, egészségesek. Bíró Lajos utca tizenkettőbe üzeni Igaz Imre édesanyjának a Baross Klinikán van, jól van. Lengyel Imre üzen Kisszállásra szüleinek. Ercsibe Lajcsika György üzeni, egészséges. Kispestre Vince Pál üzen, egészséges. Bohár Lajos üzen szüleinek Szentimrére az Árpád út kilencvenhétbe és Budapest Csengery út egybe feleségének. Máriaházy Sándorné üzeni, hogy jól van Pesten. Vágó Zoltán labdarúgóedzőnek Nyíregyházára üzeni felesége, egészséges. Müller Györgynek a mátraházi üdülőbe üzeni Barna Béla, egészséges. Doktor Grósz Józsefnénak Paksra üzen anyósa, Budi jól van. Özvegy Csoma Sándornénak Kiskunlacházára üzen fia, a Baross úti klinikán van. Szegedre a Szabadsajtó út huszonháromba Csikós Istvánnénak üzen férje, jól van társaival együtt, kéri, aki hallja, adja át az üzenetet. Kovács Istvánnak Jászfényszaru Garami Ernő utca ötvenötbe üzeni, hogy jól van, és csókol mindenkit. Bója Bálint Budapestről Szentesre édesanyjának. Hazai Gézáné férjének Bukarestbe. Ütő Zsuzsa tizenkilenc éves Néphadsereg utca tizenkettő szám alatti lakos kedden délután eltűnt. Aki tud róla valamit, értesítse aggódó édesanyját, száztizenegy-kilencharminckettes telefonon, száztizenegy-kilencharminckettő. Polgárdiba Zalavári Pál üzen családjának. Medgyessiéknek Debrecenbe lányai. Tarr Elemérnek Nardárara szülei. Mucsos Tibornak Kiskőrösre felesége, édesanyja a bátyjánál van. Kucsera József Egercsehibe szüleinek. A Magyar Vöröskereszt közli, hogy dolgozói jól vannak. Az Építőipari és Közlekedésipari Műszaki Egyetem Mária utca hetes leány diákotthonából üzenik, hogy mindnyájan egészségesek, biztos helyen vannak. Ugyanezt üzenik a Szentkirályi utcai diákotthonból, a Bacsó Béla úti diákotthonból és a Bercsényi utcai leány diákotthonból. Tatabányára, Vas Lujza és Deli Matild szüleiknek. Székesfehérvárra Toldi Katalin szüleinek. Nyíregyházára Dajcsó Edit, Ildikó és András. Túrkevére Ducza Anna szüleinek. Kisbérre Pataki Zoltán. Kisújszállásra Ágri Balázs. Nagyszénásra Széler Béla. Pejti Viola Debrecenbe. Rajk Zoltán Fehérvári út hatvankilencbe Monokiéknak. Megyeri Jánosék és Borbély Istvánék szüleiknek és Kincseséknek Csornára. Kovács Barnáné Tokajba. Szűcs Ferenc Székesfehérvárra. Butlik Sándor Tiszasasra. Komjátiék Szentmihályra és Újpestre. Puskás Károlyék Rákospalotára és Kunszentmiklósra. Bornácses István Hegyeshalomra. Süveges László Székesfehérvárra. Bellik György Hegyhátszentpéterre. Szekeres Sarolta Sóskútra. Ilku György Nyírkeresztre. Csovák Sándor Füzesgyarmatra. Varga Ferenc Bezeréd-hegyre. Szeghalomra Kígyós Imrének üzeni Marcella, jól van az egész család. Makóra Semjén Sándornénak üzeni leánya, egészségesek. Márkus Endre Debrecenbe László fiának üzen. Bója Bálint üzeni Szentesre édesanyjának, mindnyájan jól vannak. Bendák Mihály Ráckeresztúrra. Szabados Pál Mihályiba. Moldvai Jánosné Nagyszalontára Bazsi Jánosnénak. Gergelyfi József és Ferenc üzen Sátoraljaújhelyre szüleinek, ne aggódjanak. Özvegy Csoma Sándorné Kiskunlacházára fia üzeni, a Baross úti klinikán van. Szeged, Szabadsajtó utca huszonhárom Sípos Istvánénak üzeni férje, jól van, társaival együtt, aki hallja, adja át. Kovács István Jászfényszaru Garami Ernő út ötvenöt, Marika lányáék jól vannak, csókolnak mindenkit. Vágó Zoltán labdarúgóedzőnek Nyíregyháza üzeni felesége, jól van. Müller Györgynek mátraházi üdülő Barta Dezsőné üzeni, egészséges. Doktor Grósz Józsefné Paks anyósa üzeni, jól vannak. Ercsibe Maresnyika György üzeni, egészséges. Kispestre Vincze Pál üzen. Bohár Lajos Szentimrére Árpád út kilencvenhét, szüleinek és Budapest Csengery útra feleségének üzen, egészséges. Mamaházi Sándorné üzeni Budapesten Szelelcz kiéknkek, jól van. A Lukács Fürdő betegei üzennek. Bíró Lajos út tizenkettőbe Angyal Imre üzen édesanyjának a Baross úti klinikán van, jól van. Lengyel Imre üzeni Kispálháza szüleinek, jól van, a Baross úti klinikán van. Tóth Károly Pilis-Máriatelep, jól van. Polgár István tizenharmadik kerület Hegedűs Gyula utca harminchárom. Kincses Tibornak Kiskőrösre Honvédség ezer-háromszáznegyvenkettes postafiók, üzeni felesége, jól vannak, édesanyja bátyjánál. Monorra Klór Pálné utca háromba Kajári Istvánéknak üzeni Katica, Petikéék jól vannak. Tarr Elemérnek Nardára szülei. Petre Rudolf üzeni édesapjának, a Szász mellett lakó Pocsa Istvánnak, valamint Bököny községben lakó Antal Józsefnek, jól vannak. Hatvani Frigyesnek a Cserhát utcába lánya, veje és unokája. Kunszentmártonra özvegy Staisz Jánosnénak, jól vagyunk, Jancsi. Ifjú Földesi Dezső Ipar utca tizenegyből adjon életjelt apósának a ráckevei tanácsházára. Sípos Károlynak Rákospalota Seres Ferenc és családja és Panni. Csibi Jenőnének Pilisborosjenőre. Szalai Sándor Nagykőrösre és Zalaszentlőrincre szüleinek. Pintér József Bedegkér Feri és Ilonka jól vannak, kislánya született. Takács Győző Tárnokra szüleinek. Takács József Óbudára családomhoz, ne aggódjatok. … Mohács… tizennégy, mindenkit csókol. Madocsára Szerem utca százhuszonötbe menyasszonyának, jól van. Lovas János Buzásra szüleinek, ne aggódjatok, Jancsi. Perlaki Gyula Nagytéténybe feleségének és szüleinek. Kodics Gábor Budapestre feleségének és kislányának. Tóth Dénes Letenyére feleségének, aki hallja, adja át. Halida József Szentistvántelepre feleségének. Özvegy Varga Józsefné Győr, Holladi Bözsi üzeni, jól vannak. Nádas János és felesége szüleiknek Nagykörübe. Falus László szüleinek Barcsra. és Mátraházára. Pásztó Arany János utca tizennyolc Csibi Istvánnak Eti, Anni Gyula. Szarvasra Kibele Györgynek Gyuri, Zsuzsa. Deák Dávid Salgótarjába szüleinek. Nagy László és családja szüleinek Öttevénybe és Lébénybe. Gere Károly és családja szüleinek Pusztazámolyra. Ónodi Zombor feleségének tizennegyedik kerület és szüleinek Csepelre. Pálfára Nagy István és felesége özvegy Jankovics Györgynének. Farkas Magdát kéri férje, hogy hívja fel őt a százhúsz-kilencharmincnégyes számon. Bakocz Mihály Makóra menyasszonyának és szüleinek. Csaba Máriát kéri férje, hogy a százhuszonkettő-négytizenheten mielőbb hívja fel. Bajna Hugónénak fia és menye üzen. Kovács Antal és felesége üzeni Szentesre és Zalaegerszegre szüleinek. Varró Károly üzen Tápióságra feleségének és szüleinek, jól vannak. Tóth József üzeni feleségének és Vékony Sándornak, egészséges. Romos Vilmos és felesége üzen szüleiknek Etyekre és Soroksárra. Kiss József üzen szüleinek, jól van. Zomba állami gazdaság Nagykornok Kapitány Ferenc Szatmár Felsőere menyasszonyának üzen, jól van. Basa János üzen szüleinek Diósgyőr Vasgyár Vida Zoltán üzen szüleinek Győrbe. Milkó István és családja üzen szüleinek és anyósának Ceglédre. Mikos Sándor üzeni szüleinek és testvéreinek, jól van. Balogh Vince és felesége üzeni özvegy Balogh Imrénének és Balogh Imrének Nagykerekibe, és Balogh Vincéné Nagy Józsefnek Toropoklányba Dózsa út hat szám alá, jól vagyunk. Kacsol és Szabó családnak Gyulára és feleségemnek Budapestre jól vagyok, Jóska. Tari István üzeni Tiszakécskére, Kerekdombra, jól van. Laczkó János és felesége, öccse, Ferenc üzeni Kókára szüleinek és Bakonyszentlászló Újtelepre is Kovács Ferencéknek, egészséges. Babos Gergely Debrecenbe és Balmazújvárosra szüleinek, menyasszonyának, hozzátartozóinak üzen. Jakus István üzeni Foktőre, Bari István Cinkotára feleségének. Baumgartner Bertalan Rákosszentmihály Wesselényi út hét szám alá üzen. Inotára Budaiék Szarka családnak üzeni, Laci. Ösküre Tóth és Hornyák családnak Pityu üzen. Zám családnak Poerkátára Jani üzen. Ricsi Ferenc Karsádra feleségének, szüleinek, jól van. Zámbó Jánosnak Pusztaszabolcsra fia, Laci jól van. Kacsol és Szabó családnak Gyulára és feleségemnek Budapestre, jól vagyok, Jóska. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. ID: 20317