Kedves Hallgatóink, most üzeneteket olvasunk fel. A Dunai Vasmű munkásküldöttségének tagjai, Fazekas István, Hajdú András, Kormányos Sándor, Erdei Imre, Erdős Sándor, Felber Jenő, Sándor András, Sándor Imre, Kovács Ferenc, Szer György, Tiszó Kálmán, Kiss András, Kárpáti Attila, Mikorás György, Tóth György, Varga Mihály, Biczó István, ifjú Loy Árpád, Hornyik Istvánné, Gazda Sándor, Kovács Béla, Sebestyén József és a karbantartó gyárrészleg két munkásnője közlik, hogy megbízatásukat végrehajtották, tárgyaltak a Politikai Bizottsággal. Mindnyájan épek, egészségesek, a gépkocsivezetőkkel és a honvédkísérőkkel együtt. Tárgyalásuk eredményeiről be fognak számolni, amint erre a helyzet a legalkalmasabbnak látszik, indulnak hazafelé. További üzeneteink következnek. Gallai Béla hozzátartozóinak Albertfalvára üzen és Farmosra. Bán György üzen Barcs Jánosnénak, Vasos Manónak üzen Hajdúszoboszlóra. Doktor Borszéki Lajos Cirákra. Czédi Máriának és Kolinéknak üzen Magda, Vellerék és Jutka. Bodor Juci üzen Dunaföldvárra, Kalamár és Bodor családnak. Szűcs Györgynek Albertirsára Dezső üzen. Tajdi Márton Ceglédbercelre feleségének és szüleinek. A magyarországi jugoszláv nagykövetség dolgozói valamennyien jól vannak, egészségesek. Csontos János Felsőbogátra. Szülei keresik Makai Géza tizenhét éves gimnáziumi tanulót, kérik, azonnal jelentkezzen a százhuszonnégy-ötszáznegyvenegyes számon, megismétlem a számot, Makai Géza tizenhét éves gimnáziumi tanuló azonnal jelentkezzen a százhuszonnégy-ötszáznegyvenegyes számon. A Rudas László utca harminckilenc számú ház lakói üzenik, Braun Márton Mórra és Tömörkényre, Molnár Lajos Somlóvásárhelyre, Kistárkányba és Vereskőújfalura. Papp Kornélia és János Felsőnyékre, Papp Vilmos Makóra. Tatai család Naszályra Baráth Dezsőnek üzenik, hogy jól vannak. A Goldberger Művek Budafoki úti leányotthonának minden lakója megvan, és jól vannak. Barcsi Lajos Szerencsre az Alkotmány utca kettőbe üzen. Péter Józsefnének Eger, Kertész utca hétbe üzen Sanyi és Bözsi. Bucker Ivánéknak a Rákóczi út tizenkilencbe Györgyék üzennek, jól vannak. Németh József és felesége üzeni Budapestre a Kerepesi út negyvenhét-negyvenkilencbe Újszalókra. Szemere szaki Dohány utca ötvenhétbe szüleinek üzen. Mosoki László és családja az Üllői út százharmincötbe, valamint vidéki rokonainak. Olmós János üzen Budakeszire. Habodás Zoltán és Udvarhelyi család Ceglédre Zubovics családnak. Békés Tamás kéri édesanyját és nővéreit, adjanak életjelt magukról. Martinki Imrének Kisbérre Lajos üzeni, mindannyian jól vannak. Lovász Béla Nagyatádra szüleinek és testvéreinek. Bódis Jolánkának Bolhásra vőlegénye, Sanyi. Bozai Józsefnek Nagyatádra keresztfia, Béla. Boros Imre családjának, szüleinek, testvéreinek. Horváth Imrének Felsőszölnökre Tóth Gyula. Ifjú Lovász Jánosnak és feleségének Bertalanba Béla. Makkos Péter Budapest, tizenötödik kerület szüleinek és nagyszüleinek, valamint testvéreinek. Budapestre tizennegyedik kerület Holli János Évának, Öcsinek és Csöpinek. Indola Imrénének Felsőgörgösre öccse, Béla. Berzeli Lajosnak és apjának Nagyatádra keresztfia, Béla. Szecső István Fejre szüleinek. Szászi Ferenc Budapest tizennégy, feleségének és szüleinek. Meszlényi Ferenc Budaörsre szüleinek. Tasner Ádámné édesanyjának, mindannyian jól vannak. Nagyvarsányiné kéri családját, adjon életjelt magáról. Kőműves Viktornak Alapra Földes Albertéknak Kiskőrösre, az egész család jól van. Kunhegyesre Tóth Miklósnak Zsófi és Feri. Egerbe Svéd Istvánnak Icáék jól vannak. Somogyszobra Grósz Istvánnak Pistáék jól vannak. Mosonmagyaróvárra doktor Bódor Bélának, Bálinték jól vannak. Lévai Péter Mezőkövesdre feleségének és szüleinek. Gyuricza Gyula és felesége vidéki rokonnak. Jabcza János Szentesre feleségének és kislányának. Kiss Tivadar feleségének Dorogra, jól van. Latabár Kálmán és társai Debrecenből, jól vannak. Miskolczi Péter feleségének a Veres Pálné utcába, jól van. Kedves Hallgatóink, üzeneteinket hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00329