Kommunisták, hazafiak, munkások! Szocialista demokráciánknak, népünk hatalmának megvédéséért küzdünk ma! A párt vezetése újjáalakult és újjáalakul a kormány is. Vezetőiket jól ismeritek, tudjátok róluk, hogy igaz magyar hazafiak. Tudjuk, az elmúlt években szenvedett üldöztetéseik, személyük biztosítéka annak, hogy a kidolgozott program nem marad írott malaszt! Ellenségeink eddig ki tudták használni a múlt bűneit, a dolgozók jogos és hosszú ideig ki nem elégített követeléseit. Sok becsületes hazafit megtévesztettek. Most azonban a Központi Vezetőség nyilatkozata, valamint Kádár János elvtársnak, a Központi Vezetőség titkárának, Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács új elnökének az egész magyar néphez intézett szavai a dolgozók legfontosabb, helyes és jogos követeléseinek megvalósításán alapulnak. Egyre nehezebb megtéveszteni a becsületes embereket. E súlyos helyzetben minden becsületes munkást, minden hazáját szerető fiatalt, minden kommunistát pártmunkára hívunk, álljatok be a megalakult munkásőrségekbe, alakítsatok öntevékenyen minden üzemben, minden háztömbben rendfenntartó bizottságokat. Kövessetek el mindent a további vérontás elkerülésére. Ismertessétek az amnesztiarendeletet, győzzétek meg a még ingadozókat! Minden perc drága! A hazának minden magyar dolgozó életére szüksége van! Aláírás: A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00338