Kossuth Rádió Budapest Elnézést kérünk kedves hallgatóinktól, adásunk 9 óra 27 perctől 9 óra 31 percig technikai okokból szünetelt. Most felhívást olvasunk fel. Lakóbizottságok figyelem! Budapesten teljes erővel folyik a rend helyreállítása! Ebben a munkában nagy feladat hárul a lakóbizottságokra. Legfontosabb teendőjük most az, hogy érvényt szerezzenek a katonai parancsnokság felhívásának, amely szerint a Budapest területére kihirdetett kimenési tilalom további visszavonásig érvényes. Elengedhetetlenül szükséges esetekben egyedül közlekedő személyek délelőtt 10 óráig elhagyhatják lakásukat. A kimenési tilalom fenntartására azért van szükség, mert az utcai tisztogató hadműveletek során egy-egy eltévedt golyó súlyosan veszélyeztetheti a rendelet megszegőinek testi épségét. A lakóbizottságok akadályozzák meg, hogy a házba orvlövészek lépjenek be. A lakóbizottság, védőrségek és a ház valamennyi lakója minden erővel állja útját annak, hogy a házban vagy a háztetőn orvlövészek fészkeljék be magukat, mert az ellenük folytatandó tisztogató hadműveletek veszélyeztetik a ház békés lakóinak testi épségét. Sokhelyütt a házak környékén, a kapuk alatt, esetleg a házon belül elhagyott fegyverek vannak. Ezekről a lakóbizottság haladéktalanul értesítse a legközelebbi honvédségi vagy rendőrségi szerveinket. A hírszolgáltatás nehézségei miatt elszaporodtak a rémhírek. A lakóbizottságok, a kommunisták és a ház valamennyi lakója segítsen a rémhírek visszaverésében, tegyen meg minden lehetőt az emberek megnyugtatása, a rend és nyugalom helyreállítása érdekében. Katonai parancsnokság Kedves hallgatóink, folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00394