Szünetjel Kossuth Rádió Budapest. A pontos idő 12 óra. Kedves hallgatóink, híreket mondunk. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének javaslatára megválasztotta a Magyar Népköztársaság új kormányát. A kormány összetétele a következő: A Minisztertanács elnöke: Nagy Imre A Minisztertanács elnökének helyettesei: Apró Antal, Bognár József és Erdei Ferenc Államminiszter: Tildy Zoltán Külügyminiszter: Horváth Imre Belügyminiszter: Münnich Ferenc Honvédelmi miniszter: Janza Károly Földművelésügyi miniszter: Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt volt főtitkára Pénzügyminiszter: Kossa István Igazságügyi miniszter: Molnár Erik Kohó és gépipari miniszter: Csergő János Egészségügyi miniszter: Babits Antal, egyetemi tanár Bánya és energiaügyi miniszter: Czottner Sándor Külkereskedelmi miniszter: Bognár József Belkereskedelmi miniszter: Tausz János Vegyipari miniszter: Szabó Gergely Könnyűipari miniszter: Nagy Józsefné Város és községgazdálkodási miniszter: Nezvál Ferenc Az állami gazdaságok minisztere: Ribianszky Miklós Élelmiszeripari miniszter: Nyers Rezső Begyűjtési miniszter: Gyenes Antal Építésügyi miniszter: Apró Antal Közlekedés és postaügyi miniszter: Bebrits Lajos Népművelési miniszter: Lukács György, egyetemi tanár Oktatásügyi miniszter: Kónya Albert Az Országos Tervhivatal elnöke: Kiss Árpád Az Állami Ellenőrzési Minisztérium vezetése egyelőre betöltetlen. Az új nemzeti kormány eskütétel után azonnal hivatalba lépett. Kedves hallgatóink, ismertettük az új nemzeti kormány névsorát. További híreink: Az előbb beszélgettünk Nyers Rezső élelmiszeripari miniszterrel. Munkatársunknak elmondotta, a vágóhidakon elegendő húskészlet van. A szállításoknál vannak nehézségek. Élelmiszeripari üzemek eddig is dolgoztak, és dolgoznak tovább. A kenyérgyárak sütik a kenyeret. Az élelmiszerkészletek a miniszter szerint hetekre elegendők. A szállítási problémákról tárgyalnak a belkereskedelmi miniszterrel és remélhető, hogy rövidesen megindulhatnak a szállítások. A Budapesten garázdálkodó csoportok ereje megtört. Tegnap este 10 óráig a fegyveres felkelők nagy számban tették le a fegyvert a honvédség csapatai előtt. Sokan fegyvereiket eldobálták és beszüntették a harcot. Ma délelőttre az ellenforradalmi elemeknek három góca maradt. Ezek felszámolása folyamatban van. Azokat a fegyveres felkelőket, akik tegnap 10 óráig letették a fegyvert, az amnesztiarendelet értelmében azonnal hazaengedték. Budapest utcáit a honvédség csapatai a szovjet hadsereg egységeivel karöltve megtisztítják és összeszedik az eldobott fegyvereket. A kijárási tilalom tovább tart, a rend teljes helyreállításáig. A budapesti lakosság és több vidéki város lakói felhívták figyelmünket, hogy a fegyveres csoportok a fővárosban és vidéken is olyan röplapokat terjesztenek, amelyek a kormány és más szervek nevében tesznek olyan kijelentéseket, amelyek zavart keltenek. Felhatalmaztak bennünket annak közlésére, hogy ezek hamisítványok. A lakosság ne adjon hitelt semmilyen röplapnak, amely nem felel meg Nagy Imre elvtárs nyilatkozata és a Központi Vezetőség határozata eddigi közleményeinek szellemének. Előző híreink során közöltük, hogy az Agrártudományi Egyetem épületéből tüzeltek a felvonuló csapatokra, mint most az egyetem vezetőségének kérelmére megállapítottuk, nem onnan, hanem a szemben lévő házakból, vagy házakról lőttek egyes orvlövészek a harckocsikra. Mint tegnap már jelentettük, egyes vidéki helységekben a felfegyverzett csoportok - akiknek többsége csőcselék elem - kiszabadítja a börtönökből a közönséges bűnözőket, akik aztán a békés lakosság vagyonát és életét veszélyeztetik. Ma tudomásunkra jutott, hogy Oroszlányban többszáz rab kiszabadult és a környéken garázdálkodik. Egy részük Székesfehérvárra szivárgott be. A rendfenntartó erők fel fogják számolni az ilyen fosztogató bandákat, de kérik ehhez a helyi lakosság segítségét. Akadályozzák meg a gonosztevők kiszabadítását a börtönökből és segítsenek a már kiszabadultakat ártalmatlanná tenni. Figyelem Kádár János elvtárs kéri, hogy a SZOT felhívását … Külföldi jelentéseink következnek: Belgrád: A Jugopress, félhivatalos jugoszláv hírügynökség pénteken este kommentárt fűzött a lengyelországi és magyarországi eseményekhez, amelyek szerint jelentőségüknél fogva túllépnek a két ország határain. A két országban lejátszódó események menete megmutatja - írja a Jugopress -, mennyire szükséges és helyénvaló volt a Szovjetunió kommunista pártjának XX. kongresszusának irányvonala, nyilvánvalóvá teszi a kongresszus határozatainak óriási kihatásait a szocializmus fejlődési folyamatára, minthogy e határozatok célja az volt, hogy eltávolítsa mindazt, ami megfeneklésre vezet, ami fékezi a szocializmus fejlődését. Rabat: Hírügynökségi jelentések beszámolnak arról, Sir Bekkai, marokkói miniszterelnök pénteken benyújtotta a szultánnak lemondását. A szultán az új kormány megalakításával ugyancsak Sir Bekkait bízta meg. A tárca újbóli elosztásánál azonban az eddigiekhez képest eltolódnak majd az arányok a koalíciós kormány pártösszetételében. A nacionalista Isztiklal Párt valószínűleg tovább befolyáshoz jut a demokratikus Függetlenségi Párttal szemben. Kairó: Mint az AFP jelenti, (Ali Dzavar Dzsend ?), India kairói nagykövete pénteken új javaslatokat adott át az egyiptomi külügyminiszternek a szuezi vita rendezésére. A javaslatokat Krishna Menon indiai államminiszter dolgozta ki kairói, londoni és washingtoni tárgyalások alapján. A javaslatokat megküldték Franciaország és Anglia kormányának is. Kedves hallgatóink, híreket mondtunk. Most felolvassuk a Meteorológiai Intézet jelentését. Várható időjárás a következő 36 órára: Jobbára borult idő, a Dunántúlon felszakadozó felhőzet, sok helyen, főképpen keleten eső. Megélénkülő déli, délnyugati, a Dunántúlon nyugatra forduló szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Részletesebb prognózis Budapestre a következő 12 órára: Borult, esőre hajló idő. Mérsékelt szél. A hőmérséklet délután 10-12, este 7-9 fok között. Megismételjük a Meteorológiai Intézet jelentését. Várható időjárás a következő 36 órára: Jobbára borult idő. A Dunántúlon felszakadozó felhőzet, sok helyen, főképpen keleten eső. Megélénkülő déli, délnyugati, a Dunántúlon nyugatra forduló szél. A hőmérséklet alakulásában nem lesz lényeges változás. Részletesebb prognózis Budapestre a következő 12 órára: Borult, esőre hajló idő. Mérsékelt szél. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00415