Szünetjel Kossuth Rádió, Budapest! A pontos idő, 14 óra 3 perc. Kedves Hallgatóink, Most Sándor András író, a Dunapenteléről Budapestre feljött küldöttség tagja üzen megbízóinak: Barátaim, csak most látom elérkezettnek az időt, hogy ezen a rádión szóljak hozzátok. A Lenin Intézetben, a volt Tőzsde-palotában vagyok. Nincs semmi bajom. A küldöttség minden tagja egészséges. Tárgyalásaink, melyek részét képezték több küldöttség egységes és sorozatos fellépésének, az ország egységes közvéleményének - jórészt eredménnyel jártak. Annyi véráldozat után, megalakult a nemzeti, a magyar kormány. Talán békesség lesz már, legfontosabb követeléseink meghallgatásra találtak. Most minden remény megvan rá, hogy békés, szigorúan demokratikus eszközökkel valamennyinek teljes érvényt szerezzünk. Igyekszünk mennél hamarabb hazajutni. Kemények, de fegyelmezettek és nyugodtak legyetek. Álljon helyre a rend! Mert minden magyar élet és nemzeti érték drága. A Rákosi-klikk utolsó tagjának távozása után, most következik el majd a nemzeti kormány és párt új vezetése alatt a magyar szabadság, a régen várt magyar függetlenség és az igazi, demokratikus munkáshatalom korszaka, a kiskirályok és a nagyok alkonya. Üdvözlet az üzemek munkástanácsainak, ha hazamegyünk, személyesenmindenről beszámolunk. Kedves Hallgatóink. Sándor András író, a Dunapenteléről Budapestre feljött küldöttség tagja üzent megbízóinak. Most pedig a küldöttség másik tagja, Dénes Gábor, a dunapentelei ifjakhoz szól: Kedves barátaim, kedves fiatalok! E három nap alatt sokat tapasztaltunk országunk és fővárosunk jelenlegi helyzetéről: Eddig sok elvtársunk és barátunk hősként harcolt az ifjúság és az ország jogos követeléséért, a sztálinista és a rákosista elemek félreállításáért. Az új kormány Nagy Imre és Kádár elvtársak vezetésével ifjúságunk és népünk jogos követeléseinek már nagy részben megvalósították és ahhoz, hogy teljesen valóra tudják váltani, teljes rendre és nyugalomra van szükség. Most minden igazi magyar ifjúnak, kommunistának és dolgozónak azon kell lennie, hogy városunkban és az egész országban rend és béke legyen! Kedves Hallgatóink! A Dunapenteléről Budapestre feljött küldöttség tagja, Dénes Gábor szólt a dunapentelei ifjakhoz. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00426