Kossuth Rádió Budapest. A pontos idő 17 óra 35 perc. Budapesti utcák, budapesti házak. Kedves hallgaltóink Dolgos János riportját hallják. Budapest utcáin lassan békés csend lesz újra. A VI. kerületben dicséretreméltó a fegyelmezettség. Az utcákon csak azok közlekednek, akiknek halaszthatatlan dolguk van. A kapualjakban, bérházak udvarán a legtöbb helyen tanácskozik a lakóbizottság. Egyöntetű a kívánság: az elkövetkező éjszaka már ne riassza gyermekeink, asszonyaink szeméből gépfegyverkattogás az álmot, holnap reggel kezdődjön el a békés élet. Tiszteletreméltó a felelősségérzet és kötelességtudás, amellyel egyesek igyekeznek úrrá lenni a nehézségeken. A VI. kerület Mozsár utca 4. szám alatti péküzemben ma délután elfogyott a szén. Az utcán közel félezer ember várakozott. Már-már úgy látszott, pánik lett úrrá, de a sütőüzem vezetője nyomban felkereste az Operettszínház portását és kérte, ideiglenesen bocsássa rendelkezésre az Operettszínház szénkészletét. A Mozsár utca 4-ben ezekben az órákban immár a negyedik napja megszakítás nélkül sütik a kenyeret. Tegnap reggel a Mozsár utca 6-ban történt Kiss Lászlóné félénken figyelmeztette férjét, hogy a jövendő kis trónörökös egyre erőteljesebben követelődzik. Azonnal hívták a mentőket. A mentők néhány percen belül megjelentek és a Szabolcs utcai szülőotthonba szállították a fiatalasszonyt: Másfél nap telt el azóta, Kiss László azóta sem kapott értesítést. De ma délután röpke félórára ismét a jól ismert zúgás töltötte meg a telefonkagylót. Majd csöngetés. A szülőotthon jelentkezett. Egy ismeretlen ápolónő jelentette Kiss Lászlónak, hogy kislánya született. - Apró figyelmesség, de ezekben az órákban felbecsülhetetlen segítség. Láttam asszonyt, aki megfelezte kenyerét azzal, akinek már nem jutott. Férfit, aki félcsomagra való cigarettával kínálta azt, akinek már nem volt füstölnivalója. Köszönet érte, barátaim. Ha majd teljes lesz rend és a béke, akkor se feledkezzünk meg egymásról. Budapesti utcák, budapesti házak címmel dolgos János riportját hallották kedves hallgatóink. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00454