[…] Helyesbítek, 7 óra 16 perc. Híreket mondunk. A Belügyminisztérium értesíti a budapesti lakosságot, hogy ma október 28-án a kimenési tilalom továbbra is fennáll a fővárosban. A legszükségesebb élelmiszer beszerzésére 10 órától 15 óráig egyenként ki lehet menni az utcára. A Belügyminisztérium felkéri a lakosságot, hogy a rendelkezést saját érdekében pontosan tartsa be. A katonai parancsnokság közli: Budapesten az éjszaka folyamán nyugalom volt. Fegyveres összetűzésekre nem került sor. A fegyveres ellenállók és a hadsereg megbízottai között az ellenállók kérelmére tárgyalások kezdődtek. A honvédelmi miniszter parancsa alapján, Budapest és az ország élelmiszerellátásának biztosításában résztvesznek a néphadsereg alakulatai is. Békés megyéből jelentik, hogy a megye területén általában nyugalom van. Békéscsabán és Gyulán a felvonulás és tüntetés során semmiféle összeütközésre nem került sor. A megye több üzemében megkezdték a munkástanácsok megválasztását A salgótarjáni bányászok népőrséget alakítottak, együtt portyázzák a várost, hogy megelőzzenek minden vérontást. Salgótarjánban, mint szombat délutáni jelentés közli, egyetlen puskalövés sem hangzott el. Kedves hallgatóink, most ismertetjük Vas Zoltánnak, a Közellátási Kormánybizottság elnökének rádiónyilatkozatát: Hazánk igen nehéz helyzetbe jutott. Meggyőződésem azonban, hogy pártunk és nemzeti kormányunk új és helyes politikája, a nemzeti összefogás és a dolgozó tömegek alkotó akarata révén rövidesen újból normalizálódik az életünk. Új kormányunk első intézkedése az volt, hogy a lakosság élelmiszer és egyéb fontos szükségleteinek ellátására Közellátási Kormánybizottságot szervezett. Amikor a kormány megbízott e fontos és megtisztelő feladat ellátásával, abban a reményben vettem át, hogy az élelmiszeripari, a belkereskedelmi, a begyűjtési, a közlekedési, a bánya- és energiaipari minisztériumok, valamint a Fővárosi Tanács vezetőinek és dolgozóinak segítségével általam vezetett bizottság meg is tudja oldani. Merem állítani, hogy különösen Budapest élelmiszertartalékai máris elég jelentősek ahhoz, hogy a lakosság ellátását már holnaptól kezdve biztosítsuk. Arra, mindenesetre kérem a vásárlókat, de az üzletek és árudák vezetőit is, hogy holnap, az áruszállításokhoz képest egyelőre mérsékelten vásároljanak, illetve árusítsanak. Ezzel is megkönnyítik Budapest dolgozó népének ellátását. Ugyanakkor természetesen nem feledkezünk meg a vidék ellátásáról sem; és remélem, hogy a nemzeti kormány helyes irányú tevékenysége e téren is rövidesen éreztetni fogja hatását. Magam, mint a Közellátási Kormánybizottság elnöke, ehhez kérem minden állami és társadalmi szerv, minden magyar dolgozó és a dolgozó parasztság támogatását - mondotta Vas Zoltán, a Közellátási Kormánybizottság elnöke. A budapesti húsipari vállalatoknál a beérkező állatok elhelyezése, vágása és feldolgozása nagy feladatok elé állítja a munkásokat. A dolgozók a vágáson és a feldolgozáson kívül gondoskodnak a készletek megóvásáról, a vállalati vagyon védelméről is. Különösen jó munkát végez a kispesti Húsipari Vállalat. 50 munkásával biztosítja Kispest, Pestszenterzsébet és Pestszentlőrinc húsellátását. Szombaton 100 mázsa húst szállítottak. Többek között ellátták a Szent István és a Szent László kórházat, valamint az Üllői úti klinikát. A húsipari vállalatok megfeszített munkával kellő készletekről is gondoskodnak, hogy a közlekedési nehézségek elhárítása után ne legyenek fennakadások a hús- és zsírellátásban. A tejipari vállalatok is nagy erőfeszítéseket tesznek. A tejet a nehézségek ellenére is a legtöbb helyre kiszállították. Elsősorban a kórházak és a csecsemőotthonok ellátását sikerült biztosítani. Ezek szombaton 25 000 liter tejet kaptak. Felhívjuk a Könnyűipari Szállítási Vállalat összes gépkocsivezetőit, hogy a reggeli órákban jelentkezzenek a Csáki utcai központban élelmiszerszállítás céljából. Fizetésüket ugyanakkor felvehetik. A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium felhívja a budapesti 11-es, 12-es, 13-as, 14-es, 15-ös és 17-es számú Autóközlekedési Vállalatok gépkocsivezetőit, hogy a főváros lakosságának élelmiszerellátását szolgáló szállítások lebonyolítása érdekében ma reggel 8 óráig jelentkezzenek szolgálati helyükön. A VIII. kerületből jelenti tudósítónk: A VIII. kerületben megalakult az Ideiglenes Nemzeti Bizottság, amely megkezdte a rendfenntartó nemzeti egység megszervezését a magyar honvédség, a rendőrség, az üzemi munkások és ifjúmunkások tagjaiból. Az Ideiglenes Nemzeti Bizottság feladatának tekinti a nyugalom, a közrend helyreállítását, a közellátás, a közlekedés megszervezését, a lakosság tájékoztatását, a fegyverek összegyűjtését, a lakosság életét és biztonságát veszélyeztetők leszerelését. Az első csoportok megkezdték munkájukat. A kerület lakossága a nemzetőrség első fegyveres csoportjait nagy bizalommal fogadta, tájékoztatással és helyes javaslatokkal támogatja a nemzeti bizottság e csoportjait, egyben elősegíti, hogy a lakosság nyugalmát és életbiztonságát biztosíthassák. A kerület legfontosabb üzemeiben megalakultak a munkástanácsok, amelyek már munkához is láttak. A Kelenföldi Erőmű dolgozói minden erejükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a budapesti lakásokban nem aludt ki a villany a nehéz napokban. Az erőmű dolgozói három napon át nem tudták elhagyni telepüket, annak ellenére, hogy nem volt élelmiszerük, folytatták munkájukat, áramot adtak a fővárosnak. A Budapesti Pártbizottságnak szombaton sikerült élelmiszert juttatnia az erőmű önfeláldozó dolgozóinak. A Ganz Vagon és Gépgyár munkástanácsa felkéri a gyár gépkocsivezetőit, a szociális osztály, valamint a bérelszámolás dolgozóit, továbbá a gyár párttitkárait, hogy ma délelőtt 10 óra után jöjjenek be a gyárba. Ezzel kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük. A meteorológiai intézet jelenti. Várható időjárás ma estig. Továbbra is borult idő, sokfelé eső, mérsékelt déli, a Dunántúlon megélénkülő és észak-nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 12-15, esti hőmérséklet 6-9 fok között. Budapest felett az égbolt teljesen borult. Gyenge keleti szél fúj. A hőmérséklet 12 fok. 12 fok a hőmérséklet. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00533