Szünetjel Kedves hallgatóink! Értavi Józseffel beszélgetünk, aki magyar-angol szakos tanár, a Pataki István téri leánygimnáziumban, 26 éves. A Bem-téri tüntetéstől kezdve valamennyi megmozdulásnak aktív résztvevője, vezetője volt. Kedden este a Honvéd utcai Szikra Nyomdába behatolt fiatalok élén ő nyomatta ki az ifjúság követeléseit tartalmazó 17 pontot. Szerdán reggel, amikor a rendőrség kiürítette a nyomdát, az éjszakán át benntartózkodó fiatalokkal együtt szabadon bocsátották. Csütörtökön délután a Lehel út felől érkező tömeget a Marx tér és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő Vörös Csillag Nyomdához vezette, ott ismét kinyomatták a 17 pontot, Új Ideiglenes Forradalmi Kormány aláírással. Itt beszédet is intézett a tömeghez. Szeretnénk, ha Értavi József elmondaná, hogyan történt mindez? - Kezdettől fogva tudatában voltam az események történelmi jelentőségének. Tiszta szívvel hittem, hogy nemzeti megújhodásunk szent célját szolgálom, ha minden erőmmel és tehetségemmel küzdök a tüntetők első vonalában. Felhívásunkat azért írtuk alá az új Ideiglenes Forradalmi Kormány nevében, mert a tömeg nem bízott Nagy Imre akkori kormányában, a régi miniszterek jelenléte miatt. A kormánynak akkor még tényleges hatalma nem volt, szükségét éreztük tehát annak, hogy hivatalos jelleggel jelentsük be a követelések elfogadását. Ezzel elkerültük a helyzet kiélezését, a tömeg nagy lelkesedéssel békén hazavonult. - Igen, a jövő feladata lesz tisztázni mindazt, ami történt. Jelenleg új kormány áll már Népköztársaságunk élén. Mi a véleménye erről a kormányról? Bízik-e abban, hogy ez a kormány teljesíteni fogja mindazt, amit becsületes ifjúságunk tiszta szívből óhajt és megvalósítani kíván? - Meg vagyok győződve, hogy az új kormány helytáll a szavának. Összetétele is biztosíték arra, hogy hazánk a teljes szabadság, a demokrácia jegyében fog kibontakozni. Bizony nincs mit tagadni, mi fiatal értelmiségiek az utóbbi években rengeteget keseregtünk a rideg, embertelen politika miatt, amely homokba dugta fejét a valóság elől. A munkásságnak rossz volt a sorsa. A parasztság is embertelenül élt. Kinek volt hát jó az a világ? Néhány vezetőnek, akik ragaszkodtak a bársonyszékhez és gyermeknek tekintették a népet! Hát igen, csak nekik volt jó! Kínlódtunk, vívódtunk sokat, már-már elvesztettük hitünket a kibontakozásban. Épp ezért örülünk annak, hogy most már olyan kormány vezeti a népet, amely reméljük, figyelembe veszi az emberek akaratát, és ezt szentnek tekinti. Értünk munkálkodik. Csak ne vér, ne vér árán kellett volna ezt elérnünk! - Hadd szakítsam félbe. Ha úgy látják, ha tényleg hiszik, hogy most új élet kezdődik, mi a véleménye azokról a fiatalokról, akik még e percekben is fegyvert tartanak a kezükben? Vajon ezek nem tudnak a bekövetkezett fordulatról? - Bár mindenki meghallaná most a szavamat és számot vetne az eseményekkel! Letenné végre a testvér-vért ontó fegyvert. Rettenetes dolog ez. Ha nincs halogatás és huzavona az akkori vezetők részéről, mindez elkerülhető lett volna. A harcoló fiatalok vére oly drága nekem. Megrendülve aggódom sorsukért. Van kiút, hiszen a megbocsátás uralja most a szíveket. Elég volt a vérontásból! Ha kitűzik a fehér zászlót és eldobják fegyvereiket, megmarad nekünk drága életük, együtt dolgozhatnak majd velünk a jobb magyar jövendőért. Szűnik a harc mindenütt, az utolsó pillanatokban meghalni, utolsónak lenni az áldozatok között és most már értelmetlenül, micsoda tragédia! Borzasztóbb, mint a harc sűrűjében elesni! Szökj meg, dobd el a fegyvert, menekülj, őrizd meg magad, menj haza, barátom! Öleld meg édesanyádat, aki aggódik érted, lakjál jól és vedd elő józanabbik eszedet! Mostantól arra lesz szükség! Ki tudná eldönteni most még, hogy miért nem tette le a fegyvert a fiatalság egy része a tegnap esti felszólításra? Pedig minden követelésünk teljesült, hiszen együtt kiáltottuk még tegnap, hogy nem vagyunk mi fasiszták, sem ellenforradalmárok, aminek mondtak valamennyiünket. De ha tovább harcolsz, beszennyezed igaz ügyünket! Mi az első pillanatban elhatároltuk magunkat a banditáktól, a zavarosban halászóktól, az oktalan lövöldözőktől. Felkelésünk győzött! Meggyalázod a kiontott vért, ha nem némul el kezedben a fegyver! Dicsőség ragyog jószándékú tetteinken, megtagadunk téged, ha tovább harcolsz . El akarod árulni tiszta céljainkat? Azonnal tedd le a fegyvert! - Igen, ez a legfontosabb. Értavi József és sok ezer fiatal a demokráciáért, a nemzeti jövőért, a boldogabb Magyarországért ment tüntetni az utcára. Az ellenforradalmi terrorizmussal nem azonosítja magát és azt akarja, hogy az ország ügye előre haladjon, legyen végre béke! - Legyen béke. Lesz is! Szeretném, ha nem a ti sírotokon virágozna ki, akik még mindig lövöldöztök. Éljetek a hazáért! Szeressetek, dolgozzatok, az élet szép és drága. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00552