Kossuth Rádió Budapest. 10 óra 35 perc. Bérces Andor, Budapest kőbányai kanonok plébános elmélkedést olvas fel. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Krisztus király ünnepén az út, igazság és élet örök igéit hirdető Krisztus küldetésében, szíveink és népünk forró szeretetének, életem és lelkipásztori munkám adta bizonyságával szólok ma hozzátok, kedves testvéreim. Népünk, hazánk súlyos megpróbáltatása napjait éli át. Lehet-e a lelkipásztori szó, Krisztus örök igazságainak szava ma pusztába hangzó? Lehet-e ma hiábavaló anyaszentegyházunk lelkekért aggódó szeretetének kinyilvánítása? Szólhat-e Isten küldetésében járó lelkipásztor másképpen ma hozzátok, mint az útnak megjelölésével, az igazságnak megvalósításával és az életnek szolgálatával? Kedves jó testvérek, Krisztus útja nem a bosszú, nem a gyűlölet, nem a szenvedélyek útja! Mindenki tudja és vallja, hogy súlyos hibák miatt súlyos nehézségek és megpróbáltatások nehezedtek az elmúlt esztendőkben híveinkre és népünkre egyaránt. Ezt jóvátenni nem egyesek, hanem egész népünk képes csupán. Ifjúságunk hősi harca elérte célját, új nemzeti kormány vette kezébe sorsunk jobbra fordításának irányítását. Krisztusra nézve lépjen hát minden hívőnk, minden magyar testvérünk a megbékélés, a bizalom útjára és vérontás helyett a nép szolgálatát, a haza gyászának kiengesztelését és a múlt hibáinak jóvátételét tűzze ki célul. Krisztus igazsága nem holt betű és nem elmélet csupán, hanem tettekkel bizonyított élet. Kedves híveink, kedves magyar testvérek, bizonyítsuk be, hogy mindennapi életünk helytállásával az örök és soha nem csorbuló igazság valósításával szolgáljuk szent hitünk és hazaszeretetünk szellemében egyházunkat és népünket. A múltban sokszor megcsúfolt igazság orvoslásért kiált és ezt akarjuk mi is. De hisszük is, hogy ez népünk új vezetőinek ígérete szerint meg is fog történni. Isten áldása legyen minden jóakaratú intézkedésen és sokat szenvedett népünk felemelésére tett kezdeményezésen. Most a halál tragikumának átélése bennünk lelkipásztorokban az élet szolgálatát teszi szükségessé. Kedves híveink, magyar népünk élni akar és nem elpusztulni! Építeni és nem rombolni. Krisztusunk, Te az élet örök és változhatatlan királya vagy. Kérünk Téged, add meg szegény, sokat szenvedett népünknek az új élethez kegyelmedet, szent áldásodat, és mi, a Te gyarló szolgáid ma, szent királyságod ünnepén fogadjuk, hogy életünk minden napját a Te szent és boldogító igád jármában és parancsaid terhének viselésében úgy akarjuk leélni, hogy a Te nagyobb dicsőséged és híveink, népünk üdve és boldogsága származzék abból. Lelkipásztorok! Vegyük ki ezekben a nehéz napokban a lelkipásztori munkából minden erőnkkel részünket! Legyünk ott a sebesültek mellett, lássuk el őket az anyaszentegyház szentségeivel, erre kormányunk lehetőséget és módot ad. Áldassék az élet halhatatlan, dicső királya, dicsértessék és magasztaltassék örökké. Ámen. Bérczes Andor, Budapest kőbányai kanonok plébános elmélkedést olvasott fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00555