Kedves hallgatóink, most kommentárunk következik A harc tüze kialszik. Budapesten a tűzszüneti felhívásra elhallgattak a fegyverek. A fegyverek zaját, pusztítását csend váltotta fel. Ez a csend sok helyütt még nem az élet csendje, dermesztő még, mert a halál nyomdokain jár. Szívszorongató csend ez. De elgondolkoztató is. Ahogy a város minden részében az emberek többsége ezt teszi, az újságíró is igyekszik végiggondolni az elmúlt hét tragikus eseményeit. A kérdések önként adódnak. Hogyan lehetséges ez? Mi váltotta ki? Milyen talajból burjánzott ki életünknek ez a gyomnövénye, amelynek oly sok derék, becsületes magyar ember esett áldozatául? Talán megértik hallgatóink, ha az újságíró ezúttal nem minden oldalán kikristályosodott álláspontot mond el. Inkább hangosan gondolkodik. És erre a gondolkodásra kéri önöket is. Azt hiszem, nem szükséges nagyon messzire visszanyúlni, amikor az okokat keressük, amikor indokolást szeretnénk adni. Hogy mi történt 12 esztendővel ezelőtt és azóta, arra mindnyájan emlékezünk, akik kinőttünk már akkor a gyermekcipőből. Emlékszünk a fasizmus pusztításaira, embert és becsületet gyilkoló mivoltára. Tudjuk, a szabadulást ebből nem magunk vívtuk ki, mint déli szomszédaink, jugoszláv barátaink kevésbé járultunk hozzá, mint északi szomszédunk, Csehszlovákia népei. Vannak, akik ebben keresik az okát, ebben látják az elmúlt napok véres eseményeinek gyökerét. Lehet, hogy igazuk van. Véleményem szerint azonban ez csak egyik ok lehet, de nem az igazi! Az igazi ok az a nyolc esztendő, amely 1948-tól 1956-ig eltelt. Arra a nyolc esztendőre gondolok, amelyre a sztálinizmusnak magyarországi válfajának, a Rákosi-féle önkénynek tombolása, majd restaurációja nyomta rá bélyegét. Sokszor elmondtuk, hogy 1945-ben megkaptuk a lehetőséget, hogy szabad Magyarországot építsünk. Ezen, gondolom, nincs mit vitatkozni. Ma már világosan látjuk, hogy ezzel nem tudtunk élni, helyesebben nem hagytak szabadon élni. A legvéresebb harcok napjaiban sem tagadta senki, tényleg kevés a kivétel, hogy a sok baj, fonákság, bűn ellenére is vannak jelentős vívmányok. Ha így van, mint ahogy így van, akkor mégis mi volt a robbantó gyutacsa a budapesti csatározásoknak? A választ röviden így fogalmazhatnánk: huzavona. Igen, huzavona, a félelem az újtól, a valóság félreismerése, a nép akaratának oly sokszor, sokféleképpen történt semmibevevése. Ez adta a becsületes emberek kezébe a fegyvert. Ez teremtette meg az igaz magyar hazafiak forradalmi harcának alapját. De mint minden esetben, ezúttal is nemcsak igaz hazafiak álltak sorompóba. Voltak olyanok is, és jelentős részükben még most is ezek fogják a fegyvert, akik a zavarosban szeretnek halászni, és természetesen vannak olyanok is, akik az igazi népi megmozdulást, mert annak voltunk tanúi, nem a demokrácia érdekében, nem a szabadság érdekében akarják felhasználni. A mellé a jó ügy mellé, amelyért Budapest népe az elmúlt napokban szállt csatába, csatlakoztak rossz ügyek szolgái is. De a fő, hogy a nép megmozdulását lássuk az eseményekben és a következtetések levonásánál az igazi okokat keressük meg. Ma minden cselekvésünk legfőbb alapja - ezt tükrözik a kormány intézkedései is - a béke. Nem, nem akármilyen békéről van szó! A harcos és harcolni tudó emberek - mint a tények mutatják, a budapestiek ilyenek -, nem elégedhetnek meg a régihez hasonló békével. Ez a béke csak azokon a követeléseken nyugodhat, amelynek megvalósítására vállalkozott a Nagy Imre kormány. Mindenki tudja, hogy egyik napról a másikra nem lehet mindent megvalósítani. Az is igaz azonban, hogy sok dolog van, amit gyorsabban is meg lehet valósítani. Ez a kormány dolga és most arra van szükség, hogy mielőbb lássanak munkához. Az első jelek mutatkoznak. A főváros élelmezése megjavult, kinyíltak üzletek, a kormány biztosította az árut, tűzszünetet hirdetett a kormány. A cselekvés tehát megkezdődött, de az ütemet És gyorsítani kell. Elnök: Ehhez már nem fegyverek kellenek! Hiszen a csatározások fontosabb dolgokról is elterelik a figyelmet. Ezért rendelte el a kormány a tűzszünetet, ezért kell felváltani a fegyverek rémítő zaját az élet pezsgő zsivajának. A most következő órák a munka órái kell, hogy legyenek! Erre fogjunk össze! Kedves hallgatóink, kommentárunkat hallották (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00616