Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest! A pontos idő, tíz óra. Híreket mondunk. Az Élelmiszeripari Minisztérium közli. Az élelmiszeripari dolgozók, különösen a hús és a sütőipariak tovább folytatják erőfeszítéseiket, hogy fokozatosan javíthassák a főváros lakosságának ellátását. A húsipari vállalatoknál mintegy százötven gépkocsi szállítja a húst és a zsírt a boltokba. Mindenhova sokkal nagyobb mennyiség kell, mint vasárnap. Húsból például húsz vagon, zsírból pedig harminc vagon vár szétosztásra. A húsz vagon zsírmennyiség kétszer annyi, mint a tegnapi, és megfelel a normális idők félhavi szükségletének. A konzervgyárak tizennyolcezer különféle húskonzervet juttatnak el az üzletekbe. A Mirelit mintegy húszezer tonna húsárut bocsát a dolgozók rendelkezésére, ennek nagy részét főleg azokba a városrészekben, ahol jelenleg a húsutánpótlásban még némi fennakadások mutatkoznak, közvetlenül a gépkocsikról árusítják. Ma hajnalra négy vagon kenyeret és húszezer zsemlét sütöttek a fővárosi kenyérgyárban. A gyár dolgozóinak nyolcvan százaléka állt munkába tegnap este. A kora reggeli órákban száz gépkocsi szállította a friss kenyeret. A mai napon még tíz vagon kenyeret sütnek, amit folyamatosan szállítanak az üzletekbe. A főváros tizenkét kerületének sütőipari vállalatainál a munkások kedd óta állandóan dolgoznak. A tejipari vállalatok ma háromszázezer liter tej, másfél-másfél vagon vaj és sajt szállítására tették meg az intézkedéseket. A budapesti dohánybolt kellő mennyiségű cigarettával és szivarral látja el a dohányboltokat. Ha a közértekben, vagy a magán kisárudáknál hiány jelentkezik, a nap folyamán a dohányipar a pestiek részére a Kinizsi utcai raktárból, a budaiak részére a lágymányosi dohánygyárból a szükséges mennyiséget közvetlenül kiadja. A Pest megyei Kóka község, amely Budapesttől ötven kilométerre fekszik, élelmiszert küld a fővárosnak. Kérik, hogy sürgősen gépkocsikat indítsanak útnak tej, burgonya, liszt és zöldségfélék elszállítására. A gépkocsikon lehetőleg tejeskannák is legyenek. Kérik továbbá, hogy a község Budapesten rekedt néhány lakója sürgősen küldjön értesítést. A Fővárosi Tanács közli. A fővárosi villamosvasút műszaki pályafenntartó és forgalmi dolgozói a mai nap folyamán jelentkezzenek munkahelyükön. A fővárosi autóbuszüzem műszaki és forgalmi dolgozói mielőbb jelentkezzenek a Fürts és Ráczei garázsban. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága felkéri az Alföldi utcai és az összes többi gyermekvédő otthon dolgozóit, mielőbb jelentkezzenek munkahelyükön. A fővárosi útépítő és vasútépítő vállalat dolgozói további intézkedésig még ne jelentkezzenek munkahelyükön. A Végrehajtó Bizottság intézkedésére a fogatkerekű vasút ma reggel megindult. Előreláthatóan a mai napon a földalatti villamosvasút forgalma is megindul. Pongrácz Kálmán, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke ma reggel a következőket mondotta az MTI munkatársának Budapest közlekedési helyzetéről. Ma reggel a főváros közlekedésének összes műszaki és forgalmi szakembere megvizsgálja hol, és hogyan indítható meg minél hamarabb a villamos és autóbusz közlekedés. Előreláthatólag először Újpesten a körforgalomban, esetleg befelé is, Kispestről és Lőrincről a Nagyvárad térig indulhat meg a forgalom. Remélhetőleg, kisebb-nagyobb kerülőkkel rövidesen több autóbuszjáratot állíthatnak forgalomba. A tizenegyedik kerületből jelentik. A kerületben munkászászlóaljat szerveztek a rend teljes helyreállítására, fenntartására. A zászlóaljban rendőrök is vannak és várják, hogy az egyetemisták is bekapcsolódjanak. Egy raj az elmúlt éjszaka Albertfalván járt. Értesítést kaptak arról, hogy az egyik lakásba kézigránátot dobtak be. Amikor a raj odaért, az egyik házból tüzet nyitottak rájuk. A raj egyik tagja súlyosan megsebesült, nyakát érte a golyó. Mire elszállították és újra visszatérve tüzelőállást foglaltak le, a lövöldözők eltűntek. A raj tagjai beszélgettek az albertfalvai lakókkal. Sokan elmondották, teljesen egyetértenek azzal, hogy ami az elmúlt napokban történt, nem puccskísérlet, nem ellenforradalom, hanem a tömegek mélységes felháborodásából született forradalmi megmozdulás volt. A sok fiatal hazafi nem harcolt hiába. Az új nemzeti kormány nyilatkozata a kivívott eredményeket tükrözi. Azok azonban, akik még ma is összevissza lövöldöznek, békés lakosokat támadnak meg, a tizenegyedik kerületben erre több példa volt, beszennyezik ennek a nagy nemzeti mozgalomnak a célkitűzéseit, és maguk ellen fordítják a lakosságot. Az emberek elmondották, örülnek a munkászászlóaljnak. A magyar nép meg fogja tudni védeni magát a rendzavaróktól. A budapesti szerszámgépgyár dolgozói, akik szombaton reggel megalakították üzemükben az ideiglenes tíztagú munkástanácsot, ma reggel megkezdték a munkát. A gyár ideiglenes munkástanácsa kéri a fővárost és a MÁV-ot, hogy a közlekedést minél előbb állítsák helyre, mert nagyon sok dolgozójuk vidékről jár be a gyárba. A gyár dolgozói múlt heti bérüket, a vidékieken kívül megkapták. Az ideiglenes munkástanács úgy határozott, hogy amennyiben a dolgozók teljes létszámban lesznek jelen, haladéktalanul megválasszák a tényleges munkástanácsot. Budapesten járt a győri nemzeti tanács delegációja, meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban, és visszaindult Győrbe. A delegáció azt üzeni. A győri munkások, a kormány elvárja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építőmunka. A nemzetközi élet híreiből: New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elhalasztotta a magyarországi helyzetről szóló napirendi pont további megtárgyalását. A tanács, mint már tegnap közöltük, tegnap este ült össze a három nyugati hatalom kérésére. Kilenc küldött a mellett volt, hogy a kérdést megtárgyalják, a Szovjetunió ellene, Jugoszlávia tartózkodott a szavazástól. A kérdést tehát napirendre tűzték, a vitában felszólalt a három nyugati nagyhatalom képviselőjén kívül Kuba, Peru, a nacionalista Kína, Ausztrália, Irán és Belgium képviselője. A hatórás ülés utolsó szónoka Magyarország képviselője volt. Kijelentette, pillanatnyilag még nem kapott részletes utasításokat kormányától, annyit azonban mindenesetre leszögez, hogy Magyarország ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács a kérdést megtárgyalja. Ezután a Biztonsági Tanács elhatározta, nem tűzi ki a magyarországi helyzettel foglalkozó következő ülés időpontját. Megbízta azonban elnökét, hogyha szükségesnek látja, hívja ismét össze a Biztonsági Tanácsot a kérdés további megvitatása végett. Belgrád. A mai belgrádi lapok részletesen foglalkoznak a magyarországi eseményekkel. Közlik a magyar kormány kiáltványát. Kiemelik, hogy megegyezés jött létre a szovjet csapatoknak Budapestről való kivonásáról. A Politika című lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Budapestet valószínűleg elkerülték volna ezek a tragikus események, ha idejében figyelmet szentelnek a magyar nép óhajának és követelésének. A tragikus eseményekre nem Kádár János és Nagy Imre, hanem a Rákosi gárdából hatalmon maradt emberek miatt került sor, állapítja meg a Politika, és hangoztatja, hogy a kormánynak a pártvezetőség által bejelentett program azoknak a követeléseknek ad hangot, amelyeket Budapest utcáin a tüntetés elején és előtte is hallani lehetett. Nagyon pozitív döntésnek ítéli meg a lap a tűzszünetről kiadott rendelkezést. Hangsúlyozza, hogy ez a lépés annak az óhajnak ad kifejezést, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás, és előkészíthessék a helyzetet a gyökeres reformok megvalósítására. Ez egyúttal tanúbizonyságot tesz az új vezetők meggyőződéséről, hogy mindaz, amihez ezekben a drámai és történelmi pillanatokban kezdenek, a nép óhajának kifejezése, írja a belgrádi Politika. Varsó. A Tribuna Ludu Nagy Imre rádióbeszédéről írva megállapítja, a beszédből arra lehet következtetni, hogy a magyar nép jogos követeléseit teljesíti. Washington. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felszólította a Közép-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárokat, utazzanak el, ha jelenlétük nem okvetlenül szükséges. Az amerikai külügyminisztérium sajtófőnöke ehhez az intézkedéshez azt a magyarázatot fűzte, hogy a közép-keleti feszültség fokozódott, és óvatosságból szükségesnek tartják, hogy a közép-keleti országokban csökkentsék az amerikaiak, különösen a hozzátartozók számát. Kedves hallgatóink, most közleményeket olvasunk fel. A lakosság zavartalan élelmiszerellátása megköveteli, hogy az élelmiszerszállítás dolgozói és a Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai járműveikkel megkezdjék szolgálatukat. Jelentkezzenek tehát munkahelyeiken. A Budapesti Elektromos Művek munkástanácsa kéri a műszaki és fizikai dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkahelyükön a fővárosi villamosvezeték-hálózat és a világítási károk sürgős helyreállítására. A kórházak nem maradhatnak tüzelő nélkül, ezért a Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói azonnal vonuljanak be a nyolcadik kerületi Dobozi utcai tüzelőszer telepre. Az Egészségügyi Minisztérium a főváros lakosságának gyógyszerellátása érdekében feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a budapesti gyógyszertár vállalatok és a gyógyáru-értékesítő vállalat raktári dolgozói, valamint gépkocsivezető ma reggel jelentkezzenek munkahelyükön. Ugyanakkor felhívja a gyógyszertárak vezetőit és alkalmazottait, hogy ma tizenhat óráig tartsák üzemben a gyógyszertárakat. Az Országos Takarékpénztár felkéri valamennyi budapesti dolgozóját, hogy lehetőleg még a mai napon tizenkét óráig, holnap pedig feltétlenül reggel kilenc órakor jelenjenek meg munkahelyükön. A Magyar Optikai Művek az ideiglenes munkástanács megválasztására készül. Az üzem munkásőrsége kéri a szaktársakat, hogy erre az alkalomra menjenek be a gyárba. Különösen számítanak azokra, akik a múlt héten szolgálatot teljesítettek. A Ganz Vagon és Gépgyár ideiglenes munkástanácsa felhívással fordul az energia és a karbantartási főosztály valamennyi munkatársához, továbbá a gyár összes műszaki alkalmazottjához, a termelési főosztály dolgozóihoz, a vállalatvezetőség és a titkárság beosztottjaihoz, hogy ma foglalják el munkahelyüket. A gyár pártbizottsága és üzemi bizottsága kéri a funkcionáriusokat és az üzemi bizottsági tagokat, hogy jelentkezzenek a párt végrehajtó bizottságánál, illetve az üzemi bizottságnál. A Kontakta Gyár ideiglenes munkástanácsa kéri a dolgozókat, foglalják el munkahelyüket. Kelemen Béla igazgató értesíti a tizenharmadik kerületi Vegyesipari Javító Vállalat dolgozóit, hogy ma reggel megkaphatják illetményeiket az üzemben. Az első számú bádogos és szerelő szövetkezet munkástanácsa közli a nyolcadik kerület lakosságával, hogy készen áll a szerelőmunkák elvégzésére. Telefonszám, száznegyven-hat-nulla-hat. Ismétlem. Száznegyven-hat-nulla-hat. Kérik, hogy a szövetkezet összes tagjai sürgősen jelentkezzenek. A Goldberger Gyár kelenföldi telepének munkásbizottsága kéri a dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkára, mert holnap meg akarják indítani a termelést. A budapesti Oxigén Gyár munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy holnap jelenjenek meg munkahelyükön. A Laboratóriumi Felszerelések Gyárának vezetősége közli a gyár valamennyi dolgozójával, hogy ma délelőtt megválasztják az ideiglenes munkástanácsot, és kifizetik az esedékes béreket. A lehető legrövidebb időn belül meg akarják kezdeni a munkát is. A Danubia ideiglenes munkástanácsa kéri a párt és üzemi bizottság tagjait, az üzemi osztályvezetőket, az energetikus fűtőket, hogy jelentkezzenek munkahelyükön. Híreket és közérdekű közleményeket olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00756