Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő, tizenegy óra. Miről ír a mai Szabad Nép. Lapszemlét hallanak kedves hallgatóink. Mint már jelentettük, a Szabad Nép mai száma első oldalán a Kossuth címerrel jelent meg. A címer alatt vezércikk. A címe, Hajnalodik. A cikket előzetesen már felolvastuk. Első oldalán közli a Szabad Nép a Lengyel Egyesült Munkáspárt üzenetét a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége első titkárának, Kádár János elvtársnak és a magyar nemzeti kormány miniszterelnökének, Nagy Imre elvtársnak. Az üzenet így hangzik. Pártunk központi bizottsága, egész pártunk, az egész lengyel nép a legnagyobb fájdalommal és mély nyugtalansággal hallotta az országotokból érkező tragikus híreket. Mélyen megindított bennünket a testvéri vér ömlése, a tűzvész, amely fővárosotokat pusztítja. Ezért kérünk benneteket, adjátok át magyar testvéreinknek, a Magyar Dolgozók Pártja tagjainak, az egész munkásosztálynak a szívünkhöz oly közel álló magyar néphez a következő felhívást. Magyar Testvérek! E számotokra tragikus napokban úgy véljük, nem szabad hallgatnunk. Századok óta a szabadság közös szeretete kapcsolja össze népeinket. Vállvetve harcoltunk érte az elmúlt évszázadban a rabló uralkodók ellen, küzdöttünk érte tizenkét évvel ezelőtt a hitleri fasizmus ellen, a hazai földesurak és gyárosok ellen, és az utóbbi napokban is egyformán és szolidárisan harcolunk ti is és mi is a szocialista demokráciáért oroszágainkban, az egyenjogúságért és a függetlenségért, a szocialista államok egymás közti kapcsolataiban. Mindez jogot ad nekünk arra, hogy forró felhívással fordulunk hozzátok. Magyar Testvérek! Hagyjátok abba a testvérvér ontását. Ismerjük a magyar nemzeti kormány programját, a szocialista demokráciának, a jólét növelésének, a munkástanácsok megalakításának, a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának és a lenini egyenjogúsági elvek alapjára helyezett szovjet-magyar barátságnak a programját. Távol áll tőlünk, hogy beavatkozzunk belső ügyeitekbe. Úgy véljük azonban, hogy ez a program megfelel a magyar nép, az egész béketábor érdekeinek. Hitünk szerint ezzel a programmal minden magyar hazafi egyetérthet, azok is, akik ma barikádokon vannak. Úgy gondoljuk, hogy a magyar nemzeti kormány programját csak azok vethetik el, akik Magyarországot le akarják téríteni a szocializmus útjáról. Különösen forró felhívással fordulunk a magyar munkásosztályhoz, amelynek vállain az ország sorsáért való fő felelősség nyugszik, hogy védje meg a népi hatalmat és a szocializmust, hogy védje meg a szocialista tábornak számotokra is, és számunkra is oly drága egységét, a minden ország egyenlőségének és szuverenitásának számunkra és számotokra is közös alapelveit. Magyar Testvérek! Ti is, mi is, ugyanazon az oldalon állunk, a szabadság és a szocializmus oldalán. Hozzátok szólunk, elég a vérből, elég a pusztításból, elég a testvérgyilkos harcból. Legyen úrrá a béke Magyarországon, a béke és a nép egysége, amely annyira szükséges számotokra, hogy megvalósíthassátok a demokratizálást, a haladást és a szocializmus széles körű programját, amelyet nemzeti kormányotok kitűzött. Varsó, 1956, október 28. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, Wladislaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Jozef Cyrankiewicz, a Politikai Bizottság tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A lap második oldalán jelent meg a magyar értelmiség forradalmi bizottságának felhívása az ország lakosságához. A felhívás szövegét később ismertetjük. A Szabad Nép mai száma vidéki helyzetjelentést is közöl. A vidékről érkező hírek, írja, ha egyelőre még nem is teljes egyöntetűséggel, általában a nyugalom megszilárdulásáról adnak képet. Ahogy a nemzet sorskérdései megoldáshoz jutnak, választ kapnak, ahogy az új nemzeti kormány kézbe veszi az irányítást, és nem utolsó sorban, ahogy a fővárosban helyreáll a rend, úgy mérhető le a vidéki események menetén napról napra a helyzet megszilárdulása. Ez együtt jár egy mély demokratikus átalakulással vidéken is. A megyék székhelyein, a városokban sorra alakulnak a nép öntevékeny szervei, a munkástanácsok, a forradalmi bizottságot. Még több kezdeti és kísérleti vonás van munkájukban. A leglényegesebbel azonban máris rendelkeznek, bírják a nép bizalmát. A továbbiakban a Szabad Nép megjegyzi, még nem tudják milyen számban, milyen súllyal vesznek részt a népi szervek munkájában a kommunisták. A legtöbb helyről azonban azt hallják, hogy a köztiszteletnek örvendő, a néphez közel álló kommunista vezetők ezekben a szervekben és méltó helyre kerülnek. Beválasztják azokat a kommunistákat, akik az elmúlt években önálló gondolkodásúaknak, gerinceseknek bizonyultak, akiket onnan akkoriban a személyi kultusz légkörében mellőztek, de a nép tiszteletben tartott. De sokhelyütt kiábrándultak, ki kellett ábrándulniok a dolgozóknak azokból a vezetőkből, akik a néptől elszakadva vezettek, dolgoztak az elmúlt években. Az ilyeneket most nem választják be a tanácsokba. De az már helytelen, hogy ezekből általánosítva egyes helyeken mellőzni akarják a kommunista vezetőket. Ugyanakkor ennek ellenkezőjére is van példa. Arra, hogy mint Békésben, a megyei és városi párt végrehajtó bizottság vezetői maguk maradnak távol a bizottság munkájától. Többszöri hívás után sem mentek el a megbeszélésekre. A népi öntevékenység szervei, a helyi hatalom szervei, a jövő szervei. Támogatni kell munkájukat. A szocialista demokrácia érdeke követeli ezt, mutat rá a Szabad Nép. Ezután helyzetjelentést ad Veszprémből, Gyöngyösről, Kiskunfélegyházáról, Miskolcról, Komáromból, Ceglédről, Békéscsabáról, Sopronból és Hódmezővásárhelyről. Figyelemreméltó a mai Szabad Népben Molnár Miklós cikke, amelyben válaszol a Pravdának. A cikk a következőképp hangzik. A Pravda legutóbbi számában tudósítójának cikkét közli a magyarországi eseményekről. A cikk címe, Népellenes kaland összeomlása Magyarországon. Ez tévedés. Ami Budapesten történt, nem volt sem népellenes, sem kaland, és nem is omlott össze. Öt napig robbantak a bombák, szóltak a halált osztó gépfegyverek, öt napig vérzett és szenvedett ez a betonszürke város, és mégis, mégis száz halálon át is az igaz hazaszeretet és demokratizmus eszméi égtek a szívekben, a szocialista demokrácia jelszavai szóltak a leghangosabban, nem a reakcióé, nem az ellenforradalomé. Szabadságot akar Pest és Buda forradalmi népe. Népszabadságot. Önkény, terror és félelemmentes életet. Több kenyeret és nemzeti függetlenséget. Ez volna hát a népellenes kaland? Ami összeomlott, valóban népellenesnek nevezhető, az a Rákosi-Gerő klikk uralma. A cikk továbbá azt állítja, hogy a pesti nép megmozdulását, a felkelést az angol és amerikai imperialisták aknamunkája váltotta ki. Nyugodtan elmondhatjuk, Budapest egész másfélmilliós lakosságát bántja és sérti a Pravdának ez a megállapítása. Testben, vagy lélekben Budapest nagy része ott volt a keddi tüntetésen, mindvégig együtt érzett, vagy egyetértett a nagy népmegmozdulás alapvető hazafias és demokratikus céljaival. Az öt napig dúló véres, tragikus, de egyben felemelő küzdelmet nem holmi aknamunka váltotta ki, hanem sajnos önnön hibáink, bűneink, és a hibák és bűnök közül is elsősorban az, hogy nem óvtuk, nem védtük a szent tüzet, amit nagy őseink ránk hagytak őrzeni, a nemzeti függetlenséget. Mit kíván a magyar nemzet? tették fel a kérdést ezernyolcszáznegyvennyolcban a márciusi ifjak. Kívánja a nemzet függetlenségét, hangzott az első válasz. Az első, a Petőfiék tizenkét pontja közül. Beszéljünk végre nyíltan. Ma is ez az első válasz. Ma is ez az első a nemzet követelései között. Magyarország legyen szabad, legyen független ország, ezen az alapon éljen békében és barátságban szomszédjával, a Szovjetunióval. Ezért harcoltunk, ezt akarta és akarja a tollával küzdő író és újságíró, ezt a mérnök és a munkás, a paraszt és a tüntető diák, ezt a felkelők és az ország miniszterelnöke. Nyomasztó teher, mázsás szikla gördült a szorongató szívünkről, amikor a követelést magáévá tette az új kormány és a párt új vezető testülete. … ami vérben fürdött, de mégis a szabadság és a béke napja bukkant ki ezzel a sötét felhők mögül. Ha már erről szólunk, még egy megjegyzést hadd tegyünk a Pravda sajnálatos cikkére. Igaza, napokig dúlt az áldatlan testvéri háború. Most már tudtuk, véget ért. Büntetni kell majd, büntetni azokat, akik hatalmukat féltve és életükért rettegve felidézték ezt a harcot. Akik védtelenekre adtak tűzparancsot a Parlament előtt. Büntetni kell a forradalmi hullámba sodródott, börtönökből szabadult bűnöző elemeket is. Büntetni kell majd, de ez más, mint az a felszámolás, amiről a Pravda ír. A magyar nép harcát nem tudta, de már nem is akarja senki felszámolni. Ez a harc megteremtette, ha drága áron is a maga gyümölcsét, meghozta a nagy szabadságeszmék győzelmét, és ezzel, csak is ezzel meghozza végre a véráztatta földön a fegyverek csendjét, a békét, új szép, többé már nem véres harcait és alkotó munkánk kezdetét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00765