Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Bölcs István Miskolcra apósának és a Mátra-vidéki Erőműhöz édesanyjának, mindketten jól vannak, Laciék is. Réti Zoltánné Miskolcra a Kenyérgyárba Kende Sándornak. Kiss Gyuláék Alsónemesapátiba üzenik Várszegiék jól vannak. Ficzere Lászlónak Debrecenbe üzeni Laci fia, jól van. Tóth Imrének Dunaföldvárra a Sallai utcából üzen, felesége kéri, hogy a kettőszáznégy-kilencszáztizenhármas számra adjon életjelt magáról. Megismétlem, kettőszáznégy-kilencszáztizenhárom. Fehérvári Ferenc üzen feleségének Gyomára, édesapjának Endrődre, hogy fiával együtt jól van. Menyhárt Jenő üzen szüleinek Nagykanizsára. Baráth professzor és családja üzeni Csetenszegiéknek Leányfalura, jól vannak. A Cinege úti Makarenko Intézet igazgatója üzeni a szülőknek, valamennyi gyermek jól van, egészséges, bent vannak az intézetben. Kovács Mihály és Kovács József üzen szüleiknek Nyíregyházára, Budai Nagy Antal utca harmincháromba, jól vannak. Fülöp Ferenc és felesége üzeni Hajdúnánásra és Dorogra a szüleiknek, jól vannak. Doktor Willach Istvánnénak Nagyatádra üzeni doktor Willach László és családja, jól vannak. Takács Lajosnak Árpásra Egyedi út huszonhét bébe fia, Rudi üzeni jól van. Kovács Gyuláéknak Vácra a Báthory utca kilencbe hozzátartozói üzenik, jól vannak. Irinyi József üzeni Békásmegyerről Mezőkövesd Muskátli utcába szüleinek, mindannyian jól vannak. Bukó Lászlónak Martonvásárra József Attila utca hatba üzeni Lajos, jól vagyunk. Kiridovamec János üzeni fiainak Békéscsabára és Áment Jánosnak Hőgyészre, mindhárman jól vannak, egészségesek. Tóra Lajosnak Kállóra Ady utca húsz üzenjük Laci, Pistáék jól vannak. Kiss Dezsőék Tamásiba és Szerkútra üzenik, jól vannak. Kiscser Béla üzeni szüleinek Ózdra, együtt vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Özvegy Gál Istvánné Kőtelekre lánya Teréz, Marika jól vagyunk, aki hallja, adja át. Bulyák Rózsika és József adjon értesítést Jászberénybe. Kapos Józsefnének Ercsibe lánya jól van, értesítést küldjön. Fémmű és Lemezáru Gyár dolgozói kérik, hogy budapesti hozzátartozóik üzenjenek a rádión keresztül. Nyitó István Csillaghegy Bonyhádi út negyvenöt üzeni Mágó család jól vannak, kérnek életjelt magukról. Sárközi Illés Budapest tizenegy kerület Lágymányosi út tizenhét. Jászberényből Sándor Jánosné jól vannak. Doktor Magyar Nándor üzeni édesanyjának Dunafüredre, mindnyájan jól vannak, Sasékkal együtt, amint lehet, kimennek. Keszthelyre Lázár Gézának üzeni lánya, jól vannak. Miklóska üzen Hébe Gézának bátyja jól vannak. Bakonysárkányba Téglás Boldizsár Vilmus az iskolában jól van. Miskolci Ernő hívja fel a szüleit a háromszáznegyvenhat-hatszázharmincnégyes telefonon. Megismétlem, háromszáznegyvenhat-hatszázharmincnégy. A Thököly utca hatvanhét szám alatti leány diákotthon minden tanulója, nevelője és alkalmazottja üzeni szüleiknek és hozzátartozóiknak, jól vannak. Ugyanezt üzeni a Szabó Ilonka utca kettő-négy szám alatti fiú diákotthon. Kovács Katalin Sümegre Murányi Annának, jól van. Rózsa István Szegedről adjon életjelt magáról Budapestre szüleinek, Visegrádi köz tíz bébe. Szaboly Károlynénak Bugyi községbe üzeni a Tóth család, jól van. Baraczkai Miklós Gödöllőre fiának, jól van. Raj Rudolf Császárfürdőből üzen, mindenki jól van. Pálfi és Berkes család a szülőknek, Bandi és Irén jól van. Budapestre bevonult egyetemi hallgatók üzenik Debrecenből, jól vannak. Kocsis Vilmos üzeni szüleinek Budafokra a Karcag utcába, jól vannak. Nyírbogárdra üzeni Mirk Ilona édesanyjának, jól van. Tímár János üzeni Szombathelyre a Tolbuchin utcába édesanyjának, jól vannak. Tímár János Sárosdra édesanyjának, jól van, nincs semmi bajuk. Mélykútra Varga Antalnénak és kislányának jól vagyok, férjed. Dombi István Kemenesmagasi szüleinek, jól van. Holba Kálmán Kemenesmagasi szüleinek, testvéreinek, jól van. Doktor Váradi Károlynénak Parádfürdőre, férje jól van, ha lehet, utazik. Szegedi erősítőbe Szabó Antalnak üzen sógora doktor Kiss Lajos, jól van, a Lukács Fürdőbe százötvennégy-kettőszáznyolcvanat hívja fel. Megismétlem, százötvennégy-kettőszáznyolcvan. Szegedre doktor Szemerédi Lajosnak mindnyájan jól vagyunk, Magda. Csillaghegyre a Szabó Családnak Szabó József honvéd. Selypi Cukorgyárba Matulai Emíliának üzennek húgai, jól vannak. Maglódi úti Állategészségügyi Technikum diákotthonos tanulói üzenik szüleiknek, jól vannak. Maróti Edének Bátaszékre állatorvosnak felesége üzeni, jól vannak. Hamvai Frigyesnének Sopronba, Állami Szanatóriumba üzen férje, jól van. Jól vannak, és értesítést kérnek a következők: Kovács Éva Mezőberényből Tomzor Bélánénak. Károlyi Mihálynak Budapest, tizenkilenc kerület Ady utca huszonhárom. Kovács János Mezőberényből Merk Lajos Máriahuszti diákotthon. Özvegy Nagy Pálné Mezőberény Nagy Sándor tizenegy kerület Bartók utca tizenhét. Fényes Tamásné Mezőberény, Kollárik Amália hat kerület Rudas utca nyolc. Gazda András Mezőberény, doktor Dobronyi Lászlóné Verpeléti út tizennyolc. Csávás Imréné Mezőberény, Kozma Gábor első kerület Attila utca nyolc. Patonai Sándor Mezőberény, Torma Béláné Kolozsi tér egy és Bernáth Edgárné Varsányi Irén utca. Vajda Lászlóné Budapest Bethlen Gábor utca tizenkettőből üzen Győrbe férjének Szabadsajtó út huszonkettő alá, jól van, adjon életjelt magáról. Tárnoki Józsefnek Pestszentlőrincre üzeni fia és lánya, jól vannak. Doktor Först György Budapestről üzeni Veszprémbe a vegyipari technikumba lányának, hogy jól vannak. Bajára, a Triskovits és Kenya családnak üzeni Manci és Laci, jól vannak. Apostagra Vörös Gyuláéknak üzeni Patai József Budapestről, hogy lányuknak vasárnap reggel kislánya született, mindketten jól vannak. Tarnóczai Sándoréknak Keszthelyre üzeni fiuk, hogy jól van. Szarvasra Dimitrov utca négybe özvegy Uljár Jánosnénak fia üzeni, jól van. Gyöngyösre Tóth Bori József. .. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00768