Híreket mondunk kedves Hallgatóink. A honvédelmi és a belügyminiszter a következő parancsot adta ki. Honvédek, rendőrök, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok, bajtársak. Október huszonnyolcadikán este elhangzott a rádióban az új nemzeti kormánynak népünk számára megújhodást hozó nyilatkozata. A honvédség és a rendőrség a kormány programját teljes mértékben magáénak vallja, és minden erejével az új nemzeti kormány rendelkezésére áll, mindent elkövetünk azért, hogy a rend helyreálljon, a békés építőmunka kezdetét vehesse, hogy nemzeti függetlenségünk és szabadságunk, népünk üdvére kivirágozzék. Megteremteni. Először. A Magyar Néphadsereg és Rendőrség parancsnokai és beosztottai minden tekintetben maradéktalanul hajtsák végre az új nemzeti kormány intézkedéseit, rendeleteit és utasításait. Tanúsítsanak minden körülmények között tiszteletet népünk iránt és szilárd fegyelmezettséget. Másodszor. A Magyar Néphadseregben és a Rendőrségnél a mai naptól kezdve a szolgálati megszólítás Bajtárs legyen. Harmadszor. Az új sapkajelvény bevezetéséig a jelenlegi címer helyett tűzzenek sapkájukra nemzeti színű szalagsávot. A kormánynyilatkozat értelmében megszervezendő honvédség és rendőrségi munkát és ifjúsági karhatalmi alakulatok gyors megalakítására és felszerelésére intézkedtünk. A részletes végrehajtási utasítást rövid időn belül kiadjuk. Dicsősség a harcokban elesett hősöknek. A néppel, a független, demokratikus és szocialista Magyarországért. Éljen népünk, hadseregünk és rendőrségünk egysége. Janza Károly, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, doktor Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság belügyminisztere. Doktor Münnich Ferenc belügyminiszter ma a következő nyilatkozatot tette. A Minisztertanács határozata értelmében megkezdtem az egységes, demokratikus rendőrség szervezését. A rendőrség új szervezetének legdöntőbb feladata a közrend és a közbiztonság mielőbbi helyreállítása, a békés munka feltételeinek biztosítása. Meg kell, hogy akadályozzon minden túlkapást, a lakosság zaklatását, vagy más rendellenességet. Intézkedés történt olyan irányban is, hogy az újonnan szervezendő rendőrségnek csak azok lehessenek tagjai, akik múltbeli magatartásuk és viselkedésük alapján arra érdemesek. Felhívok minden becsületes magyar állampolgárt, aki rendet és békességet akar, támogassa rendőrséget a rend és a közbiztonság helyreállításában. A rendőrség szervezése országos feladat. Kérem a helyi szerveket, támogassák ezt a munkát. A rendőrség átszervezése országosan kizárólag a Belügyminisztérium feladata. Doktor Münnich Ferenc, belügyminiszter. A Szabad Nép mai száma közli a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának felhívását az ország lakosságához. A felhívás a következőképpen hangzik. Október huszonnyolcadikán az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi épületében megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága. A bizottság magába tömörít valamennyi értelmiségi szervezetet, írókat, művészeket, tudósokat, egyetemistákat egyaránt. A bizottság megalakulása után az alábbi felhívással fordul a lakossághoz. Magyarok. Polgártársak. A magyar nép hősi szabadságharca kivívta első győzelmét. Mint a rádióból már hallottátok, Nagy Imre miniszterelnök bejelentette legfőbb követeléseink teljesítését, az ÁVH feloszlatását és a szovjet csapatok kivonulását Budapestről. Hiába mesterkedett körömszakadtáig Gerő Ernő bűnös klikkje, hiába próbálta meg elszigetelni a forradalmi tömegektől Nagy Imrét, aki hosszú évek óta és elsőként szállt szembe a nemzetvesztő Rákosi-féle politikával, hiába rágalmazta ellenforradalmároknak fosztogatóknak a hős felkelőket, hiába adott parancsot az ÁVH-nak a tömeggyilkolásra, hiába hozott nyakunkra idegen csapatokat, a nép ereje nagyobbnak bizonyult a terrornál, és győzött. Halottaink vére nem hullott hiába. Egyszer s mindenkorra véget ért hazánkban az a szégyenletes korszak, melyben egy néptől idegen bűnszövetkezet bitorolhatta a hatalmat és tarthatta rettegésben az igazi hazafiakat, párttagokat és pártonkívülieket egyaránt. Véget ért az a korszak, amelyben büntetlenül lehetett zülleszteni és kiárusítani gazdaságunkat, természeti kincseinket. Véget ért a Rákosi-, Gerő-, Farkas-féle hazaárulók sztálinista politikája, mely ki akarta ölni a hazafiságot a nép és az ifjúság szívéből. A győzelem e perceiben legelső kötelességünk, hogy meghajtsuk lobogónkat a hősök előtt. Dicsőség a szabadságharcos elődeihez méltó magyar ifjúságnak, dicsőség az elszántan harcoló munkásoknak, parasztoknak és értelmiségieknek, dicsőség derék hazafias honvédeinknek és rendőreinknek, akik az első perctől kezdve a nép mellé álltak, dicsőség mindazoknak, akik fegyverrel kezükben védték hadállásaikat a túlerővel szemben, és dicsőség az utca népének, mely halált megvető bátorsággal, fegyvertelenül vonult tüntetni a tankok és géppisztolyok elé. Köszönetet mondunk a szovjet hadsereg azon tagjainak, akik nem voltak hajlandók fegyverüket a magyar szabadság és a nép ellen fordítani. Magyarok. Büszkén állhatunk ismét a világ elé. Elszánt szabadságharcunkkal kivívtuk az egész világ haladó közvéleményének rokonszenvét és támogatását. Nemzeti becsületünk ismét teljes fényében ragyog. Polgártársak. A szovjet csapatok kivonulására ígéretet kaptunk. Ebben az országban most már a magyar népé a hatalom. A harcoló ifjúság mellé állt néphadseregünk, a rendőrség és a munkástanácsok, s a falvak népe. Együttvéve elégé erőnk van ahhoz, hogy megteremtsük független és szabad demokratikus életünket. Ezért a Budapesti Értelmiség Forradalmi Bizottsága arra kér minden hős felkelőt, minden fegyveres csoportot, valamint a munkás- és parasztifjúságot, az egyetemistákat, a Petőfi Kör tagjait és a volt népi kollegistákat, hogy jelentkezzenek a nemzeti őrségbe, s a honvédséggel, a rendőrséggel és a munkástanácsokkal közösen biztosítsák az egész országban az áhított békét és nyugalmat. Reméljük, hogy további követeléseinket már békés úton, a kormánnyal egyetértésben vívhatjuk ki, a nép egységes erejével, a munkástanácsok intézkedéseivel, a falvak lakosságának demokratikus fejlődésével, a nemzetőrség és a többi hazafias fegyveres alakulat védelme alatt. Mindennemű sztálinista vagy ellenforradalmi restaurációs kísérletet visszautasítunk és visszaverünk. Magyarok. Lehetnek köztünk véleménykülönbségek, de a legfontosabb követelésekben egyetértünk, s javasoljuk a kormánynak, hogy a következőket tűzze ki programul. Először. A kormány haladéktalanul rendezze viszonyunkat a Szovjetunióval az egyenjogúság alapján. A szovjet csapatok kezdjék meg kivonulásukat az ország egész területéről. Másodszor. Szüntesse meg a kormány a hátrányos külkereskedelmi szerződéseket. Hozza nyilvánosságra a már megkötött külkereskedelmi megállapodásokat, beleértve az uránércre és a bauxitra vonatkozókat is. Harmadszor. Általános titkos választásokat. A nép szabadon állíthasson jelölteket. Negyedszer. A gyárak, a bányák, legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet tőkéseknek, földbirtokosoknak vissza nem adunk. Üzemeink igazgatását a szabadon választott munkástanácsokra kell ruházni. A kormány biztosítsa a magánkisipar és a magánkereskedelem működését. Ötödször. Szüntesse meg a kormány a kiszipolyozó normarendezéseket. Gazdasági lehetőségeinkhez mérten emelje fel az alacsony béreket és nyugdíjakat. Hatodszor. A szakszervezetek legyenek a munkások valóságos érdekvédő szervezetei, szabadon választott vezetőikkel. Alakuljanak meg a dolgozó parasztok saját érdekvédelmi szervezetei. Hetedszer. Biztosítsa a kormány a mezőgazdasági termelés szabadságát és biztonságát az egyéni termelés és az önkéntes szövetkezetek támogatása révén. Töröljék el a parasztokat kirabló gyűlöletes beszolgáltatási rendszert. Nyolcadszor. Szolgáltassanak igazságot és adjanak anyagi kárpótlást a tagosítással és egyéb törvénytelen intézkedésekkel sújtott parasztoknak. Kilenc. Teljes szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot. És végül tizedszer. Október huszonharmadikát, nemzeti felszabadító harcunk kezdetének napját nyilvánítsa a kormány nemzeti ünneppé. Budapest, ezerkilencszázötvenhat, október huszonnyolcadikán. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága nevében. Egyetemi Forradalmi Diákbizottság Pozsár István, Molnár József, Varga János. A Magyar Írók Szövetsége Erdei Sándor főtitkár. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós, Boldizsár Iván, Fekete Sándor. A Magyar Képzőművészek Szövetsége Bencze László, Somogyi József. A Magyar Zeneművészek Szövetsége Szervánszky Endre, Járdányi Pál. Az egyetemek tanárai részéről Nagy Tamás, Major Máté, Kádár Iván, Markos György. A Népi kollégiumok Kardos László, Tőkés Ottó. Petőfi Kör Tánczos Gábor, Nagy Balázs. MEFESZ Liebik György. A budapesti angol követ ma reggel felhívta telefonon a magyar Külügyminisztériumot és közölte, hogy az angol kormány huszonötezer font értékű segélyt kíván juttatni a Magyar Vöröskeresztnek. Kérte, közöljék, milyen repülőgépen, mikor és milyen repülőtérre küldhetik a segélyt. A protokollfőnök megbeszélte az angol követtel a segély szállításának módját és a magyar kormány nevében köszönetet mondott a segélyért. Tudósítás két … üzemből. Az acélöntő és … gyár dolgozóinak egy része szombaton megalakította a tizenöt tagú ideiglenes munkástanácsot, Rusznyák Lajos főművezető vezetésével. Az üzem dolgozóinak már folyamatosan fizetik ki bérüket. Sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. A negyventagú üzemőrség sok más dolgozóval együtt hozzákezdett a gyár üzembeállításához. Az ideiglenes munkástanács a munkafeltételek megteremtésén dolgozik, és arra kéri a távolabb lakó dolgozókat is, hogy mielőbb jelenjenek meg munkahelyükön. A Lánggyárban ma reggel már tömegesen jelentkeztek a dolgozók, és hozzákezdtek a munkafeltételek biztosításához. A munkástanács tagjai gondoskodnak arról, hogy holnap reggel fűtött munkahelyek és jó gyári ellátás várja a dolgozókat. A Lánggyárban e napokban emlékeznek meg üzemük ötven esztendős fennállásáról. Komoróczy László, az ideiglenes munkástanács vezetője elmondotta, hogy a gyárban arról beszélnek, hogy most, öt évtized után először érzik maradéktalanul magukénak a gyárat a munkások. Arra kérik a kormányt, hogy mielőbb adjon részletes tájékoztatást az ország helyzetéről, mert még sok a rémhír, és nem mindenben látnak tisztán. A munkástanács vezetője elmondotta még, gondoskodnak arról, hogy minden dolgozó megkapja bérét. Egyes állami gazdaságok a SZOT felhívása alapján megválasztották az ideiglenes munkástanácsokat. Az állami gazdaságok minisztériuma és a MEDOSZ kéri a már megalakult és a most megalakítandó munkástanácsokat, hogy biztosítsák továbbra is a munka folyamatosságát. Ma reggel a postai kézbesítők megkezdték munkájukat. A postahivatalok két-három kivételével a harcok idején is szolgálatot teljesítettek. A nyugdíjak és a békekölcsön nyeremények egy részét már kifizették. Mától a kézbesítők ismét házhoz szállítják a leveleket, táviratokat, pénzküldeményeket. A csomagokat a címzetthez legközelebb lévő postahivatalba szállítják, és a szállítólevelek … a címzetthez. A Posta Vezérigazgatóság közli, hogy a budapesti nyugdíjasok nyugdíjainak házhoz kézbesítését a postás kézbesítők megkezdték. A vidéki nyugdíjasok, amennyiben nyugdíjutalványuk nem érkezett meg és a házhoz kézbesítés még nem indult meg, a szeptember havi utalványszelvényükkel jelentkezzenek a kézbesítő postahivatalnál. A postahivatalok az utalványszelvények hátoldalán történő elismerés mellett fizessék ki az esedékes összegeket, és számolják el utalvány kifizetésként. A budapesti Nagyvásártelepről jelentik. Ma a kora reggeli órákban munkába álltak a Nagyvásártelepen a dolgozók, megkezdték az ott tárolt áruk kocsikba rakását, szállítását. Jelenleg nagyobb mennyiségű burgonyát tárolnak, ez elegendő arra, hogy a vasúti szállítások megindulásáig biztosítsa a szükségletet. Nagyobb mennyiségű gyümölcsöt, továbbá babot, káposztát és zöldségfélét is szállítanak ma a telepekről a fővárosi elárusítóhelyekre. Budapesten járt a győri nemzeti tanács delegációja, és meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban. Erről meggyőződve visszaindult Győrbe. A delegáció ezt üzeni. Győri munkások. A kormány elvárja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építőmunka. Külföldi jelentéseink. New York. Az ENSZ Biztonsági tanácsa elhalasztotta a magyarországi helyzetről szóló napirendi pont további megtárgyalását. A Tanács, mint már közöltük, tegnap este ült össze a három nyugati hatalom kérésére. Kilenc küldött a mellett volt, hogy a kérdést megtárgyalja, a Szovjetunió ellene, Jugoszlávia pedig tartózkodott a szavazástól. A kérdést tehát napirendre tűzték, a vitában felszólalt a három nyugati nagyhatalom képviselőjén kívül Kuba, Peru, a nacionalista Kína, Ausztrália, Irán és Belgium képviselője. A hatórás ülés utolsó szónoka Magyarország képviselője volt. Kijelentette, pillanatnyilag még nem kapott részletes utasításokat kormányától, annyit azonban mindenesetre leszögez, hogy Magyarország ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács a kérdést megtárgyalja. Ezután a Biztonsági Tanács elhatározta, nem tűzi ki a magyarországi helyzettel foglalkozó következő ülés időpontját. Megbízta azonban elnökét, hogyha szükségesnek. Varsó. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága felhívást intézett a magyar néphez kérve, vessen véget a vérontásnak. A felhívást, amelyet Wladislaw Gomulka első titkár és Cyrankiewicz a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke írt alá, ma reggel közölte a Távirati Iroda. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága távolról sem szándékozik beavatkozni Magyarország belügyeibe, mondja a felhívás, amely a többi között még a következőket tartalmazza. Úgy véljük azonban, hogy a magyar nemzeti egységkormány programja a szocialista demokratizálás programja megfelel a magyar nép, és az egész béketábor érdekeinek. Úgy hisszük, hogy az összes magyar hazafi hozzájárulását adhatja ehhez a programhoz. Belgrád. A mai belgrádi lapok részletesen foglalkoznak a magyarországi eseményekkel. Közlik a magyar kormány kiáltványát. Kiemelik, hogy megegyezés jött létre a szovjet csapatoknak Budapestről történő kivonásáról. A Politika című lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Budapestet valószínűleg elkerülték volna ezek a tragikus események, ha idejében figyelmet szentelnek a magyar nép óhajának és követelésének. A tragikus eseményekre nem Kádár János és nem Nagy Imre, hanem a Rákosi gárdából hatalmon maradt emberek miatt került sor, állapítja meg a Politika, és hangoztatja, hogy a kormánynak a pártvezetőség által bejelentett program azoknak a követeléseknek ad hangot, amelyeket Budapest utcáin az tüntetés elején és előtte is hallani lehetett. Nagyon pozitív döntésnek ítéli meg a lap a tűzszünetről kiadott rendelkezést. Hangsúlyozza, hogy ez a lépés annak az óhajnak ad kifejezést, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás, és előkészíthessék a helyzetet a gyökeres reformok megvalósítására. Ez egyúttal tanúbizonyságot tesz az új vezetők meggyőződéséről, hogy mindaz, amihez ezekben a drámai és történelmi pillanatokban kezdenek, a nép óhajának kifejezése, írja a belgrádi Politika. Washington. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felszólította a Közép-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárokat, utazzanak el, ha jelenlétük nem okvetlenül szükséges. Az amerikai külügyminisztérium sajtófőnöke ehhez az intézkedéshez azt a magyarázatot fűzte, hogy a közép-keleti feszültség fokozódott, és óvatosságból szükségesnek tartják, hogy a közép-keleti országokban csökkentsék az amerikaiak, különösen a hozzátartozók számát. Közleményeket olvasunk fel. Számos gyár munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy holnap reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Így a többi között a Budapesti Oxigéngyár, a Kőbányai Vas- és Acélöntöde, a Goldberger Gyár kelenföldi telepe, az Óbudai Hajógyár, a Gamma Gyár, az Állami Pénzverde munkástanácsa kéri ezt. A Csepel Autógyár ideiglenes munkástanácsa a gyár egységes műszaki vezetőit, a karbantartó üzemek dolgozóit, a párttitkárokat és IB elnököket kéri, haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyükön. A Budapesti Elektromos Művek munkástanácsa kéri a műszaki és fizikai dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkahelyükön a fővárosi villamosvezeték hálózat és a világítási károk sürgős helyreállítására. A lakosság zavartalan élelmiszerellátása megköveteli, hogy az élelmiszerszállítás dolgozói, a Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai járműveikkel megkezdjék szolgálatukat. Jelentkezzenek tehát munkahelyeiken. A kórházak nem maradhatnak tüzelő nélkül, ezért a Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói azonnal vonuljanak be a nyolcadik kerületi Dobozi utcai tüzelőszer telepre. Az OKISZ elnöksége felhívja a szolgáltató szövetkezetek, fodrász, cipőjavító, építőipari javító és egyéb szövetkezetek dolgozóit, hogy ahol mód és lehetőség van rá, haladéktalanul kezdjék meg a munkát. A közellátási kormánybizottság közli, hogy telefonszáma megváltozott. A bizottság elnöke a Minisztertanács titkárságának telefonközpontján és a százhúsz-kilencszázötvenöt közvetlen kapcsolási számon elérhető. Megismétlem a telefonszámot, százhúsz-kilencszázötvenöt. A Meteorológiai Intézet jelenti. Várható időjárás Budapesten ma estig. További eső, élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet délután és este négy, illetőleg hét fok között. Kedves Hallgatóink híreink közlését befejeztük. ID: 20555