Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő tizenhárom óra. Kedves Hallgatóink, felolvassuk kommentárunkat. A maiakhoz hasonló forradalmi napokban született meg a címer, melyet azóta úgy ismer minden magyar, Kossuth-címer. Népünk száz valahány évvel ezelőtti forradalma tüntette el a magyar hazát jelképező fejből a királyság jegyét, a koronát. A császári uralom ellen hadba vonuló seregek feje fölött büszkén csattogott a nemzeti szín szegélyes lobogókon az új címer, a független Magyarország jelképe. Nekünk, magyaroknak azóta ez a címer jelenti Magyarországot. Nem tudtuk, és nem is akartuk magunkénak elismerni azt a címert, melyet a korona utánzás sorában Rákosiék próbáltak népünkre erőszakolni. Hiába helyezték minden állami épület homlokzatára, hiába szövették, festették nemzeti színű zászlónk közepére, hiába verették pénzünkre. Minden magyar számára idegen maradt ez a címer, nem a hazát jelképezte, hanem azokat, akik kifestették, felvarratták, kiverették. A szolgai utánzás, a meggondolás nélküli szolgai engedelmeskedés, a nemzeti sajátságokat könyörtelenül irtó Sztálin-Rákosi szellem jelképe ez a ránk erőltetett címer minden magyar számára. Múlt kedden, mikor az egyetemi ifjúság tömött sorokban lépett az utcára, hogy tiltakozzék a nép jogos követeléseit tervszerűen halogató vezetők uralma ellen, szárnyat kapott, és nagy visszhangra talált a jelszó, Kossuth-címert akarunk. Harsogott a jelszó a Bajcsy-Zsilinszky úton és a házakra, sorra kerültek ki a magyar zászlók. Az Andrássy út sarkán is kitűzték a ház lakói a zászlót, melyen azonban az új címer volt. A jelszó harsogott tovább, mire a ház lakói ollót és cérnát kerítettek, bevonták a zászlót, és néhány perc múlva újra kitűzték. De ekkor azonban már csak a varrás helye mutatta, hogy nem a mi címerünket tépték akkor a zászló fehér sávjának közepéről. Tomboló éljen üdvözölte a ház gyorsan cselekvő lakóit. És gyorsan cselekedett a nép jogos kívánságainak eleget tévő új nemzeti kormány is. Nagy Imre elvtárs tegnap bejelentette, a kormány javasolni fogja az országgyűlésnek, hogy ismét a Kossuth-címert fogadja el, tegye hivatalosan is országunk jelképévé. Más címert lobogtatnak majd zászlók. A külföldiek számára talán csak jelentéktelen változás lesz, nekünk azonban mindent jelent. A címer maga is jelkép, egy országot jelképez. De ez a változás most maga is jelkép. Azt mutatja, hogy az egész nép követelését magáévá téve új kormányunk valóban új úton indult el. Szentnek tartja mindazt, amit a nép szentnek tart, valóra vált minden egyes nemzeti követelést, gondosan ügyel arra, hogy nemzeti sajátosságaink külsőségekben és tartalomban egyaránt döntő tényezők legyenek a jövőben, a kormány irányítómunkájában és hazánk mindennapi életében egyaránt. Az Országgyűlés még nem dönthetett, de pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy a javaslatot magáévá fogja tenni, mint ahogy a Szabad Nép mai címoldalán már Kossuth címere látható. Ott látjuk a fővárosban és vidéken egyaránt azokon a zászlókon, melyeken a címer helyét egyelőre csak egy varrás, egy szegés, vagy akár egy lyuk mutatja. Kossuth címerét tűztük újra zászlónkra, e jelképpel indult hazánk a nemzeti függetlenség új útjára. Kedves Hallgatóink, kommentárunkat hallották. Rövid szünet után közleményt olvasunk fel. ID: 00784