Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Tizenhárom óra öt perc. Kedves Hallgatóink, felolvassuk a SZOT elnökségének közleményét. Napok óta szünetel a munka a gyárakban, üzemekben. A dolgozók aggódnak, mi lesz az elmaradt keresetükkel. A SZOT elnökségének az az álláspontja, hogy a tragikus események miatt nem érheti anyagi kár a dolgozókat. A SZOT elnöksége azt javasolja tehát valamennyi munkástanácsnak, hogy a tragikus események következtében elmaradt munkanapokat valamennyi dolgozónak átlagkeresettel számolják el. Azoknak a dolgozóknak, akik ezekben a napokban is megjelentek munkahelyükön, dolgoztak, vagy részt vettek a gyár védelmében, az átlagkereset kétszeresét kell kifizetni a munkában, vagy az őrség kötelékében eltöltött órákra. Felhívjuk a tragikus harcok során megsérült szakszervezeti tagokat és az elesett szakszervezeti tagok hozzátartozóit, hogy jelentkezzenek pénzsegélyért az üzemi bizottságoknál, illetve a szakszervezetek központjaiban. A SZOT elnöksége felhívja Budapest és a többi város üzemeinek dolgozóit, elsősorban a katonaviselt, tapasztalt munkásokat, vegyenek részt a rend helyreállításában, lépjenek be a felállítandó nemzetőrségbe. A nemzetőrséget arra az átmeneti időre hozzák létre, amíg a rend helyreáll. A nemzetőrségbe minden üzem, hivatal, intézmény munkástanácsánál, ahol még ilyen nem alakult, üzemi bizottságánál lehet jelentkezni. A jelentkezőket a munkástanácsok irányítják a kerületi, megyei, járási kapitányságokra, a nemzetőrség parancsnokához. Ideiglenes feladatról lévén szó, a nemzetőrség tagjai továbbra is munkahelyükön kapják fizetésüket, élelmezésükről a nemzetőrség gondoskodik. Munkásszállások, üzemi bizottságok. Mindenhol állítsátok fel az üzemi őrségeket és tartsatok kapcsolatot a területi nemzetőrséggel. Segítsétek a rend mielőbbi helyreállítását. Segítsétek ezáltal a lakosságot élelmezési, egészségügyi problémáik megoldásában is. Kedves Hallgatóink. Felolvastuk a SZOT elnökségének közleményét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00786