Szünetjel

Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. 
A pontos idő tizennégy óra huszonkettő perc. 
Kommentárt olvasunk fel.
A maiakhoz hasonló forradalmi napokban született meg a címer, melyet azóta így ismer minden magyar, Kossuth-címer. Népünk százvalahány évvel ezelőtti forradalmat tüntette el a magyar hazát jelképező pajzsról, a királyság jegyét, a koronát. A császári uralom ellen hadba vonuló seregek feje fölött büszkén csapkodott a nemzeti dísz szegélyes lobogókon az új címer, a független Magyarország jelképe. Nekünk magyaroknak azóta ez a címer jelenti Magyarországot. Nem tudtuk és nem is akartuk magunkénak elismerni azt a címert, melyet a szolgai utánzás korában Rákosiék próbáltak népünkre erőszakolni. Hiába helyezték minden állami épület homlokzatára, hiába szövették, festették nemzeti színű zászlónk közepére, hiába verették pénzünkre, minden magyar számára idegen maradt ez a címer. Nem a hazát jelképezte, hanem azokat, akik kifestették, felvarratták, kiverették. A szolgai utánzást, a meggondolás nélküli szolgai engedelmeskedést a nemzeti sajátságokat könyörtelenül irtó sztálini, Rákosi szellem jelképe ez a ránk erőszakolt címer, minden magyar számára. Múlt kedden, mikor az egyetemi ifjúság tömött sorokban lépett az utcára, hogy tiltakozzék a nép jogos követeléseit tervszerűen halogató vezetők uralma ellen, szárnyat kapott, és nagy visszhangra talált a jelszó, Kossuth-címert akarunk, harsogott a jelszó a Bajcsy-Zsilinszky úton és a házakra, sorra kerültek ki a magyar zászlók. Az Andrássy út sarkán is kitűzték a ház lakói a zászlót, amelyen azonban az új címer volt. A jelszó harsogott tovább, mire a ház lakói ollót és cérnát kerítettek, bevonták a zászlót, néhány perc múlva újra kitűzték. Ekkor azonban már csak a varrás helye mutatta, hogy nem a mi címerünket tűzték egykor akkor a zászló fehér sávjának közepéről. Tomboló éljen üdvözölte a ház gyorsan cselekvő lakóit. És gyorsan cselekedett a nép, jogos kívánságainak eleget tévő új nemzeti kormány is. Nagy Imre tegnap bejelentette, a kormány javasolni fogja az országgyűlésnek, hogy ismét a Kossuth-címert fogadja el, tegye hivatalosan is országunk jelképévé. Más címert lobogtatnak majd zászlók. A külföldiek számára talán csak jelentéktelen változás lesz, nekünk azonban mindent jelent. A címer maga is jelkép, egy országot jelképez. De ez a változás most maga is jelkép. Azt mutatja, hogy az egész nép követelését magáévá téve az új kormányunk valóban új úton indult el. Szentnek tartja mindazt, amit a nép szentnek tart, valóra vált minden jogos nemzeti követelést, gondosan ügyel arra, hogy nemzeti sajátosságaink külsőségekben és tartalomban egyaránt döntő tényezők legyenek a jövőben, a kormány irányítómunkájában és hazánk mindennapi életében egyaránt. Az Országgyűlés még nem dönthetett, de pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy a javaslatot magáévá fogja tenni, mint ahogy a Szabad Nép mai címoldalán már Kossuth címere látható. Ott látjuk a fővárosban és vidéken egyaránt azokon a zászlókon is, melyeken a címer helyét egyelőre csak egy varrás, egy szegés, vagy akár egy lyuk mutatja. Kossuth címerét tűztük újra zászlónkra, e jelképpel indult hazánk a nemzeti függetlenség új útjára.

Még nem telt el huszonnégy óra azóta, hogy elhangzott a Nagy Imre-kormány nyilatkozata. Ez az idő nem elegendő arra, hogy minden részletében megismerhessük a nyilatkozat visszhangját. A kormánynyilatkozat fő gondolata, hogy teremtsünk az országban olyan helyzetet, amely alkalmas arra, hogy meginduljon a munka, hogy új alapon folytassuk tovább az építést. Mindkettő, a munka megkezdése és az ország új alapokon való építése egyaránt fontos, egyik sem nélkülözheti a másikat. Ez a harc, amely az elmúlt héten, Budapesten folyt, éppen ezt a változást célozta, azt, hogy a munka, az élet új alapokon folytatódjék. Mit jelent, hogy új alapokon? Természetesen nem a demokratizmust akarjuk valami mással helyettesíteni, éppen ellenkezőleg. Igazi demokratizmust akarunk, amely lehetőséget ad arra, hogy felvirágoztassuk az országot, hogy mielőbb helyrehozzuk azokat a károkat, pusztulásokat, amelyeket a harc ütött. Sok kárt kell helyrehozni. Sajnos azonban a legfőbb károkat, az emberéletekben esett pusztításokat nem lehet helyrehozni. Nem csak családoknak, gyáraknak, üzemeknek, hivataloknak, egyetemeknek is meg van a maguk gyásza. Ez a gyász is országos gyász lesz. A nemzet siratja fiait, akik a haza jövőjéért hullatták vérüket. A harc és a gyász órái után a munka óráinak kell következnie. Munkára hívnak a gyárak, a földek, tanulásra az iskolák, egyetemek. Ne tetézzük a károkat a késlekedéssel. A harc napjai még nem értek véget, de a rombolásé, a testvérháborúé igen. Az ország most azt várja, holnapunk követeli, hogy legalább annyi elszánást, harci akaratot, harcolni tudást tanúsítson minden magyar a hétköznapokban, mint amennyit a harcokban tanúsított. Lássunk hozzá, nehogy még egyszer el kelljen mondani, nagy lehetőséget mulasztottuk, nagy lehetőséget, új ország építésének lehetőségét. Munkára fel, lásson dologhoz minden igaz magyar.

Kedves Hallgatóink, két kommentárt olvastunk fel. 
Kettő perc múlva, tizennégy óra harminc perckor Bach művet közvetítünk.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 00799