Most üzeneteket közvetítünk. Mátrai Imre és családja üzeni Jásztelekre, jól vannak. Dráva Ferenc feleségének Petőfibányára üzeni, szerencsésen megérkeztünk, ügyünk rendezést nyert, este érkezünk, csókollak, Ferkó. Tóth Ferenc üzen feleségének Petőfibányára és bátyjának Kiskunhalasra, jól van, egészséges, itt vagyunk Budapesten, a munkásküldöttséggel tárgyaltunk az új kormánnyal, figyeljétek a rádiót, mert a tárgyalásunk eredményéről a rádióban nyilatkozunk. Jól vagyunk, csókollak benneteket, Feri. Dráva Ferenc üzen Kispestre Eiben Gézának, minisztériumban voltam, dolgozó bányászaink ügyének rendezéséről, felkeresni nem tudtalak benneteket. Mi jól vagyunk, adjatok életjelt, Ferkó. Szabalits Árpád üzeni Petőfibányára a családjának, szerencsésen megérkeztünk, semmi bajunk nem történt és jól vagyunk, indulunk haza, csókolunk mindenkit. Gulyás Gábor Magyarbánhegyesre üzeni családjának, jól van. Dráva Ferenc feleségének Petőfibányára üzeni, szerencsésen megérkeztünk, ügyünk rendezést nyert, este érkezünk. Állami Kórházba Ember Györgynek felesége üzeni, üzenetét megkapta, jól vannak, maradjon nyugodtan. Kozma Andornénak Szilvásváradra üzeni férje és fia, jól van. Nádasdinénak Bonyhádra Ernőék, Ivánék jól vannak. Teszler Lászlónénak Parád Kórházba anyja, Tilda jól van. Teleki Mórnénak Balassagyarmat, szociális otthon, Joliék, Irmáék, Katóék jól vannak. Doktor Lóránt Sándorné Szent István körút huszonnégyből üzeni férjének, hogy Marikával együtt jól vagyunk, a kórházban minden rendben. Doktor Sebestyén Arthurné a Visegrádi utcából üzeni fiának Jóskának, jól van. Doktor Rojkó Antal a Klotild utcából üzeni családjának, egészséges, jól van. Mátraszentistvánra Hirschner Ferencnek édesanyja, testvérei jól vannak. Doktor Pogány Kálmán üzeni Etelközi Attilának Hartára, jól vannak. Tárnokra, Rigó és Kincses család üzeni a nagymamának, jól vannak. Csányi Györgynek Rákoshegyre üzeni testvére, Being Hermanné, és az egész család jól vannak. Kovács Sándor Debrecen, Csapó utca egybe üzeni, Gyarmatiék, Jancsiék és Matyi jól van. Doktor Borosnénak Háderéknél Párizsban üzeni férje és lánya jól vannak. Kalmár Sándor Tusi és Vera üzeni Debrecenbe Fischeréknek Szabó utca nyolcvankilencbe, és Csillagnénak Debrecenbe Bajcsy-Zsilinszky út tizenegybe, jól vannak. Doktor Károl Lajosné Szent István körút huszonkettőből üzeni anyjának balatonfüredi Szívkórházba és férjének Pécsre, hogy öccsével és a gyerekkel együtt jól vannak Pollák Ignácnak Pécsre üzeni Bern Hermanné, hogy az egész család jól van. Bécsbe Makoldi Viktornénak Purman Emil címén üzeni férje, hogy jól van. Engler. Sándornénak Máriaremete, Mátyás király útja százegy üzenik Kláriék, Ibiék, Juliék és Irma jól vannak, egészségesek. Bartha Oszkárnénak Veszprémbe üzeni a Kiss család, jól van. Gács István üzeni Miskolcra hozzátartozóinak, jól van. Perkátára Gyepres Györgynek üzenik Szabóék, hogy jól vannak. Zala Vilmosék üzenik Tiszafüredre és Tornyiszentmiklósra, hogy jól vannak. Abaújszántóra Belizsár Pálnak és Homokterenyére Takács Istvánéknak Margit, jól van. Kiskunhalasra a kórházba Wéber Istvánnénak lánya Erzsi. Csabrendre Koós Péternek lánya, Gizi és a család. Bánrévére Ujj Pálnak és Abaújszántóra öccsének üzeni Manci, hogy Tuncsival együtt jól van. Örkénybe, Kovács Jánosnénak, Bednai Jánosnénak, Homelka Ferencnek Csernai Sándor és az összes testvére. Rákócziújfaluba Katona Istvánnak János és Peti. Balkó Istvánnak Gádorosra családja. Tánczos Lajosnak Orosházára Feri. Vanatovicséknak és Knapp Tóninak Temesvárra Elza, Magdi és Péter. Bővitz Györgyné üzeni fiának, jelentkezzék. Lengyel Zoltán üzeni férjének, jelentkezzék. Schütlerék üzenik vidéki rokonaiknak, az egész család jól van, egészségesek. Koltai Gábornak Szentesre és Koltai Máriának Szegedre üzen Koltai Gáborné, jól van, egészséges. Doktor Ungár Lászlónak Szarvasra Béla és a család. Krausz Éva üzen szüleinek Bicskére, jól van, dolgozik. A Mészáros család üzeni Siófokra, Szűcs családnak, valamennyien jól vannak. Pozsama Istvánnénak Jászladányba katonafia Kecskemétről. Rácz Gézánénak Hajdúszoboszló, Deák utca tizenegybe lánya és veje jól van. A Miskolci Egyetemre Tábori Károlynak édesanyja üzeni Budapestről, valamennyien jól vannak. Özvegy Éliás Andrásnénak és özvegy Juhásznénak Bebecsre Budapestről Marika, Bandi és a gyerekek. Pintér Jánosnak Csorna, Kaposiék jól vannak. Borszéki Péternek Kisköre és özvegy Nagy Istvánnénak Sárvárra Kecskemétről üzen Lajos és Ica. Özvegy Kiss Károlynénak Ököritó, Ülpösre Gyula és Ica Kecskemétről. Bakos Katalinnak Budapestről Kecskemétre a Bakos családnak. Ifjú Bajor Gyulai Károlynak Budapestre tizenegyedik kerület Fehérvári út nyolcvannyolcba Joli üzeni, adjon életjelt magáról Kecskemétre. Király Györgynek Gyömrő, Vasút utcából Kecskemétről Jóska. Mackó János adjon hírt az Ó utca nyolcba, a Móri családnak. Tiszaföldvárra Kiss családnak Tóthék mindannyian jól vannak. Molnár Ferenc honvédnek Szólátra felesége és kislánya jól van. Zelnyik András üzeni Apcra, jól van, Magduskát a kórházból kihozta, viszi magával haza. Berzéki János Szücsiből üzeni feleségének, gyermekének, Albert Istvánnak és Szűcs Antalnak, jól van, indul haza. Sós János üzeni Szücsibe családjának, jól van, indul haza. Budapestre Sós Demeternek, adjon életjelt magáról, és fiának Zelédi Lászlóné üzeni férjének és Radics Aladárnénak Petőfibányára, jól van, este megy haza. Glacsla Lászlóné Biharvári Dezső Százhalombattára és Szombathelyre Horváth Mihályék Kőszegre üzenik, jól vannak. Fábián Imre, Bandi és Ottó üzenik Debrecenbe, a Tímár utcába szüleiknek, jól vannak, aki hallja, adja át. Özvegy Kovács Jánosnénak Balatonkeresztúrra és Palatinus Györgyéknek Pestújhelyre üzeni Béla és Kati. Polt Lászlóné üzeni férjének Budapestről Pécsre, hogy ők jól vannak, adjon magáról életjelt. Hankó Éva kéri Hankó Elemért, édesapját, adjon életjelt magáról a rádión. Sikériára Szalai Ferencnek édesapja és családja jól van. Gombos Gábor Álmos, Hajnal utca négyszázharmincegybe fia és menye szerencsésen megérkeztek, jól vannak. Kiskunhalasfelső, Kistelek száznyolcba üzeni édesanyjának Farkas Jolán Pesterzsébetről, hogy jól van, és az ifjú Fésűs család is jól van, aki hallja, adja át. Bőrönd, Postafiók kilencezer-háromszázötvenegy per cé, Németh Miklósnak menyasszonya Pesterzsébetről, hogy jól van, aki hallja, adja át. Csorva, Szegedi út nyolcszáznegyvennégy, özvegy Szűcs Imrénének és az egész családjának unokája Pesterzsébetről, hogy jól van, aki hallja, adja át. Bunyis János Reuma Kórház száztizenegyes kórterem felesége üzeni, hogy jól van, amint lehet, bemegy. Szőke Kálmán Martfűre, Kossuth Lajos utca tizenhat, jól vagyok, nincs semmi bajom. Nagy László üzeni feleségének, hogy szerencsésen beérkezett munkahelyére. Kosu István üzeni Fótra, hogy jól van, ne aggódjanak érte. Latovics János Somogyaszalóba szüleinek, testvéreinek, sógorának és sógornőjének. Somodi Sándor Szolnokra szüleimnek és testvéreimnek, Kecső István Pélyre szüleinek és húgának. Békéscsabára Czeiler Erzsébetnek üzenik Kőbányáról és Irsáról, jól vannak, nincs semmi baj. Balassagyarmatra Bodonyi Sándornak üzeni Lengyel Ferenc Kőbányáról, jól vannak, nincs semmi baj. Csongrádra, Szabó Bogár Gyulának üzeni fiúk, jól vagyok nincs semmi bajom. Szilman József szüleimnek Kaposkeresztúrra, sógoromnak és családjának Szentgáloskérre, jól vagyok, nincs semmi bajom. Bíró József üzeni Albertirsára szüleinek és feleségének, jól van, egészséges. Csepicz János Ráksiba szüleinek és jó barátjainak, jól vagyok, egészségesen. Hódmezővásárhelyre doktor Balogh János, doktor Forgács Péter, doktor Félix János és doktor Szűcs János orvosok. Beck Lajosnak Kaposvárra családja. Roseinzweig Zoltánnak Parádra Keitner család. Egressy Jánosnénak Fábiánráróra férje és a Müller család. Piskolty Sándor és családja Debrecenbe, Csapó János és családja Pécsre. Tóth Zoltánnénak Orgoványra Innaiék. Balassagyarmatra Losoncziéknak, Barabás Tiborné. Kovács Ferencnek Pécs, Kettes számú Belklinika felesége, aki hallja, adja át. Csanádi Erzsike Eger, Mária jól van. Kránitz Ferencnek Moson, Tóni bácsi, aki hallja, adja át. Bujáki Anna Moson, Miki. Klein Imrééknek Sátoraljaújhelyre Ödön és Rigó jól van. Szilágyi Lászlónak Rákóczifalva férje. Nagy Sándornak Biharkeresztes, fia Zoli. Bilincses Jenőnek Révfülöp, László család. Rusztán Gyula Rákospalota üzeni édesanyjának jól van, egészséges. Dégi Andor üzen Pestújhelyre, Huszár Istvánnak Karád gyermekei üzennek. Paulinéknak Nagykátára gyermekei. Rédei István üzeni Pécsre. Szalai János Siófokra. Nagy Miklós Pécsre. Gurin Gyula Homokiszőlőre. Károly Dezső Keszthelyre. Babják Sándor üzen Balmra. Tihanyi néninek üzen Piliscsabára Margit, aki hallja, közölje vele. Doktor Mangliár Károly és húga szüleinek Kehidára. Latisné üzeni Debrecenbe és Mezőtúrra, jól vannak. Est Király Erzsikének Debrecenbe édesanyja. Körmendre a Szőke családnak Mariann. Szombathelyre, Alkotmány utca tizenkilencbe üzeni Mariska. Borsodi Jánosnak Marcaltőre üzenik gyermekei János, Margit és a pici Béla. Engelmayer Jánosnak Szamuely utca harmincnyolcba üzenik Margiték. Szegedre Bódi Lajosnénak Hét vezér utca tizenhétbe gyermekei, Mészárosék és Ménesiék, aki hallja, adja át. Keszik Imre Kazincbarcikára, Anyu. Bartus Elemér üzeni rokonainak, sértetlen, Erdős Lászlóval együtt. Székely Sándornénak Doba szanatórium,. férje és családja és Béláék is jól vannak. Özvegy Kvintusz Istvánnénak Deszkre Martéliék. Vajda Róbertnek Pozsony, szülei. Özvegy Fojkó Sándorné Szigony utca harminchét Fojkó Ferenc Állami Falu Színház. Asbóthnak Bodrogorosziba, mindannyian jól vagyunk. Szamfield Aladár üzeni Iván fiának Bartók Béla út huszonhárom, Aladár honvéd fiának Miskolcra és a Szántó családnak, jól vannak, aki hallja, adja át. Erdélyi Imre Bródy Sándor utca huszonötből üzen Tardosra és Potoszra. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00819