Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
A pontos idő, 16 óra 40 perc. 

A magyar írók szólnak. 
A győri forradalmi tanács követelte először a magyar írók hangját. A követelés visszhangja egyre szélesebb. A magyar írókat akarja hallani az egész ország. Azokat, akik először szálltak szembe az önkénnyel, az embertelenséggel, a dogmatizmussal, és azokért a reformokért harcoltak, amelyekért a magyar ifjúság öt napja a vérét hullatja. A magyar írók állnak a mikrofon előtt, s elmondják érzéseiket, gondolataikat, szabadságharcunkról. Szólaljanak meg a művek, amelyek a harc tüzében születtek. 

Kedves Hallgatóink, elsőnek Benjámin László versét Basa György mondja el.
Elesettek
Lánctalpakon, egyenruhában jött a Halál értetek.
Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett.
De ma már emléketektől is veszik el a becsületet.
Élők és holtak: fosztogatónak Titeket gyaláz, aki
Ezt a szomorú országot utolsó kincseitől akarja megfosztani.
Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szívünket fossza ki!
Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban a szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.

Piros a vér. Tamási Lajos verse, elmondja a költő.
Piros a vér a pesti utcán, 
megyünk valami láthatatlan 
áramlás szívünket befutja, 
akadozva száll még az ének, 
de már miénk a pesti utca. 

Nincs más teendőnk, ez maradt, 
csak ez maradt már menedékül. 
Valami szálló ragyogás kél, 
valami szent lobogás készül. 

Zászlóink föl, ujjongva csapnak, 
kibomlanak a széles útra, 
selyem színei kidagadnak, 
Ismét mienk a pesti utca! 

Ismét mienk a bátor ének, 
parancsolatlan, tiszta szívvel, 
s a fegyverek szemünkbe néznek, 
kire lövetsz belügyminiszter? 

Piros a vér a pesti utcán, 
munkások, ifjak vére ez, 
piros a vér a pesti utcán, 
belügyminiszter, kit lövetsz? 

Kire lövettek összebújva, ti 
megbukott miniszterek? 
Sem az ÁVH, sem a tankok 
titeket meg nem védenek.

S a nép nevében, aki fegyvert 
vertél szívünkre, merre futsz? 
Véres volt a kezed már régen, 
Gerő Ernő, csak ölni tudsz. 

Piros a vér a pesti utcán, 
eső esik és elveri, 
mossa a vért, de megmaradnak 
a pesti utcák kövei. 

Piros a vér a pesti utcán, 
munkások, ifjak vére folyt, 
a háromszín lobogók mellé 
tegyetek ki gyászlobogót. 

A háromszín lobogók mellé 
tegyetek három esküvést, 
sírásból egynek tiszta könnyet, 
s a zsarnokság gyűlöletét, 

s fogadalmat, te pici ország, 
el ne felejtse, aki él.


Feltámadás. Zelk Zoltán írását Basa György adja elő.
Beszélek, jajgatok, sikoltok, 
úgy vonaglanak szavaim, 
mint Budapest kövein a haldoklók, 
és oly formátlanok, 
mint a magyar ifjak és munkások 
szétroncsolt holtteste. 
De lehet erről másképp szólani? 
Én nem tudok. 
Én nem tudok mást, csak sikoltani, 
fölsikoltani az egekre, 
és leborulni a világ legnagyobb hősei, 
a mai magyar ifjak előtt. 
Ó, magyar ifjúság, 
s ti város peremének 
meggyalázott drága népe, 
hozzátok könyörgök, 
oldozzatok fel bűneimből, 
és fogadjatok magatok közé, 
mert higgyétek el, 
a lelkem már régen a tiétek. 
Isten legyen veletek, ti élők, 
és Isten áldjon benneteket, ti holtak, 
akiknek véréből leszen a feltámadás.


Most Karinthy Ferenc olvassa fel írását:
Zavarog a város, esik a lassú eső, és a romokon, törmeléken, kőtorlaszokon át, harckocsik közt élelmiszerüzletek előtt ...lik, árad a sokaság. Ágyú dörög, géppisztoly kelepel a távolból, esik a lassú eső, rémhírek röppennek fel s pukkannak szét. Tocsog a nép a sárban, a lucsokban. Ki látja át ezt a kavargást, ki tudná kihámozni belőle az egyértelmű igazságot, és hogy is lehetne néhány szóban hangot adni millió keserűségnek, sóhajtásnak, reménynek? Ki válaszolhatna minden kérdésre, vigasztalhatná meg az aggódókat, ki vállalkoznék arra, hogy összefogja, és néhány világosan megfogalmazható mondatba tömörítse mindazt, ami feszít és kavarog. De egy biztos, és ha ezúttal élni szabad ezzel a nagy szóval, képletes és valóságos értelmében is halál biztos, a szovjet csapatoknak el kell hagyniok hazánk területét. Akármi jön, akármi lesz, felnőtt rá ez e nép, és a magyarok sorsát most már csak magyarok intézhetik. Így véli, így gondolja, így beszéli ezt az utcákon kavargó nép, és velük az a tépelődő és kesergő és reménykedő hang, mely e szavakat mondja.

Befejezésül Örsi István Hát ilyenek is tudunk lenni című versét Basa György mondja el.
Hát ilyenek is tudunk lenni, hát most már merni is merünk, és a szobor helyén a pár csizma, mely ránk tiport, nem istenünk? Hát ilyenek is tudunk lenni? Nyílt mellek, mellett fütyülő golyók, halni kész hejehuja vígság, könnyes vér, véres könnyfolyók. Most a foglyokat szabadítják, himnuszt fütyülnek a golyók. Megszabadultak a foglyok, eddig kívül-belül rabok, kiengedni a pállott, romlott levegőt, minden ablakot kitártak a szabadult foglyok.

Kedves Hallgatóink, magyar írók szóltak című műsorunkat hallották.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 00821