Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest! Kedves hallgatóink, híreket mondunk. Munkatársunk kérdésére Münnich Ferenc belügyminiszter közölte, hogy a tegnapi nap folyamán megkezdték az új demokratikus rendőrség megszervezését. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban megszüntetett minden különleges, speciális joggal felruházott rendőri szervet. Megszüntette az Államvédelmi Hatóságot is, mert ilyen szervezetre demokratikus életünkben nem lesz szükség. A főváros utcáin már semmiféle államvédelmi szervhez tartozó alakulat nincs szolgálatban. Azok, akik ma az átszervezés alatt álló államrendőrségen szolgálnak, olyan emberek, akiket a nép bűneiért felelősség nem terhel. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Minisztertanács előterjesztésére elfogadta Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter lemondását. Ugyanakkor a Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta. A DISZ Központi Vezetősége, az ifjúmunkások új szervezetének megalakításával kapcsolatban felhívást adott ki. A felhívás így hangzik. Magyar ifjúmunkások, barátaim. Hozzátok szólunk, akik népünk legjobbjaival vállvetve az első sorokban harcoltatok hazánk megújhodásáért. Népünk hősi szabadságharca győzött. Az új, független nemzeti kormány népi demokratikus rendünk megújhodására alkotó programot hirdet, amely az ifjúmunkások legégetőbb sérelmeire is válaszol. A bér- és normarendezésével jobb kereseti lehetőségeket biztosít, a lakásépítés nagyarányú támogatásával a fiatalok fészekrakását könnyíti meg. A munkástanácsok megalakításával lehetővé teszi, hogy az üzemek vezetésében ti is részt vegyetek. Immár nem a fegyvereké a szó, forradalmunk békés szakaszához érkezett. Ifjúmunkások. Most az a feladat, hogy megszilárdítva forradalmunk eredményeit, újra munkához lássunk. A magyar haza számít rátok, számít munkátokra, felvirágzása érdekében. Mindenütt alapítsátok meg az ifjúmunkás forradalmi bizottságokat, amelyek feladata lesz az ifjúmunkások új szervezetének, az Ifjúmunkások Szövetségének létrehozása. Az ifjúmunkás forradalmi bizottságok megalakulásuk után haladéktalanul kezdjenek munkához, segítsenek legégetőbb feladataink megoldásában. Küldjétek el képviselőiteket az üzemi munkástanácsokba, vegyetek részt az üzem irányításában, képviseljétek az ifjúság érdekeit. Segítsetek a gyár védelme, a polgárőrség megszervezésében. Az üzemek munkásságával vállvetve haladéktalanul teremtsétek meg a folyamatos termelés feltételeit. Minden fiatal kezdjen munkához. Az ifjúmunkás forradalmi bizottságok szólítsák fel a fiatalokat, hogy szervezett csoportokban vegyenek részt a fegyveres harcok okozta károk helyreállításában, a romok eltakarításában. Ezek most a legfontosabb feladataink. Magyar ifjúmunkások. Minden perc számít, ne késlekedjetek, hangzik a DISZ felhívása. A magyar képzőművészek forradalmi bizottsága határozatokat hozott. Az egyik kimondja, hogy a képzőművészet területén adminisztratív funkcionáriusok nem irányíthatnak, és nem befolyásolhatják a művészetet. Követelik a képzőművészeti alkotó munkatörvényben való biztosítását, ez bízza az alkotást a művész lelkiismeretére, biztosítsa a kiállítások rendezésének teljes szabadság, a társulás szabadságát és az így létrejött társaságok művészetpolitikai és gazdasági szuverenitását, az alkotások értékesítésének teljes szabadságát, a külföldi utazások és kiállítások teljes szabadságát. A történészek csatlakoztak a magyar értelmiség Forradalmi Bizottságához. A Történelmi Társulat, a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a Tudományegyetem Történettudományi Karának tanárai nyilatkozatukban kijelentetik, hogy meghatott büszkeséggel tekintenek ifjúságunkra és a népi harcok nyomán kibontakozó népi, nemzeti egységre. Ennek az egységnek az ügyét akarják a jövőben szolgálni. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága közölte, hogy ma reggel megindították a fogaskerekűt, megindult a földalatti villamos, megkezdték a megrongált villamoshálózat kijavítását, rövidesen megindul az autóbuszforgalom. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy a múlt sötét emlékeinek felszámolásához hozzájárulva a Sztálin utat a Magyar Ifjúság útjának, a Sztálin hidat Árpád-hídnak nevezi el, a Sztálin térnek Dózsa György út a neve. Felhívással fordul a Végrehajtó Bizottság a budapesti hivatalokhoz, intézményekhez és intézetekhez, hogy a rossz emlékű címereket mindenütt távolítsák el. A házkezelőségek dolgozóit arra szólítja fel, szervezzék meg a lakások összetört ablakainak üvegezését, először egy... üveggel lássák el az ablakokat. Éppen ezért kéri az üzemek és építési vállalatok munkástanácsait, hogy üzemekben található ablaküveg mennyiséget jelentsék be a száznyolcvankilenc-nyolcszázötvenes számú telefonon. Ismételem, száznyolcvankilenc-nyolcszázötvenes számú telefonon, a háromszázkilencvenhármas melléken, háromszázkilencvenhármas melléken, vagy a száznyolcvankilenc-nyolcszáznegyvenötös telefonszámon. Ismétlem, száznyolcvankilenc-nyolcszáznegyvenötös telefonszámon. A házkezelőségek ugyancsak ezen a telefonszámon jelentsék üveg-igényeiket. A Tanács kéri a fővárosi üvegező szakmunkásokat, szövetkezeteket, vegyesipari javítóvállalatokat és a kisiparosokat, hogy jelentkezzenek munkára a legközelebbi házkezelőségen. Az Élelmiszeripari Minisztérium jelenti. A sütőipar ma lényegesen több péksüteményt sütött, mint a múlt hétvégén. A vasárnapi százötvenezerrel szemben ma már kétszázhetvenezret szállítottak a kereskedelemnek, hetvennégy vagon kenyeret sütöttek ma. Komárom és Somogy megyéből két vagon kenyér érkezett Budapestre, egyes boltok előtt, ahol nagy volt a sorállás, közvetlenül a gépkocsikról árusították az oda érkező kenyeret. A húsüzemek ma húsz vagon húst, huszonkét vagon zsírt és három vagon töltelékárut szállítottak. A tejipari vállalatok ma délig kétszáznyolcvanezer liter tejet, két vagon vajat, másfél vagon sajtot és ötezer liter tejfelt hoztak forgalomba. A főváros felé útban van száz mázsa tejpor a kórházak és csecsemők részére. Alattyán község dolgozó parasztjai nyolcszázötven liter tejet hoztak Budapestre. Ma egyébként ötezer kiló szappant, csaknem hatmillió cigarettát is szállítottak az üzletekbe. Gyöngyös város munkástanácsa két teherautó élelmiszert indított útnak Budapestre Nagyfüged és Halmajugra parasztságának adományaként. Kispesten ma megkezdték a nemzetőrség szervezését. A nemzeti bizottság a területi üzemek munkástanácsaival együttműködve ma délelőtt már fogadta a nemzetőrségbe jelentkezőket. Az első jelentkezők között voltak az Elektromos készülékek és Mérőműszerek Gyára, a Hungaria Jacquard és a Traktorgyár munkásai. Pesterzsébeten ifjúmunkásokból álló fegyveres csoportokból már sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. Tárgyalások kezdődtek az egyetemistákból álló fegyveres csoportok képviselőivel is, hogy lépjenek a nemzetőrség soraiba. Az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége elhatározta, hogy minden támogatást megad a dolgozók kezdeményezésére alakuló kórházi, rendelőintézeti és vállalati tanácsoknak. A szakszervezeti bizottságok feladata, hogy a rendelkezésre álló összegből rendkívüli segélyt juttassanak az elmúlt napokban kárt szenvedett dolgozóknak. Külföldi híreink: Bécs. A Nemzetközi Vöröskeresztnek a magyar lakosság megsegítésére indult akció keretében működésbe lépett a Bécs-Budapest légihíd. Ma reggel egy svájci repülőgép négyezer kilogramm vérkonzerv rakománnyal, holland kormány adományával Bécs-Schwechatba érkezett, majd a délután folyamán tovább indult Budapest-Ferihegy felé. A küldeményt a Nemzetközi Vöröskereszt bizottság két képviselője kíséri. A kora délutáni órákban a Royal Air Force huszonnégy repülőgépe érkezik Bécsbe a Magyar Vöröskeresztnek szánt huszonötezer font sterling értékű gyógyszer- és élelmiszer-rakománnyal. Bécs néhány óra alatt a jótékonysági akciók főhadiszállásává változott. A Vöröskereszt már pénteken este megindította a gyógyszer, vérplazma és orvosi műszerszállítmányokat. A határ menti vidék lakosai egyéni kezdeményezés útján gyűjtést indítottak magyar szomszédaik számára. Az osztrák vasút egészségügyi vonatot szerelt fel műtétkocsival, amely a mára virradó éjszaka indult a határhoz. A pékek tegnap mintegy huszonöt tonna kétszersültet és kenyeret ajánlottak fel. Ez a küldemény harminc tonna tejporral azonnal Magyarországra indult. A pénz-adományok eddig már több mint tízmillió francia frankra rúgnak, de a rendőrségnek kellett megtisztítani a Vöröskereszt bécsi székházának környékét, amelyet az adományozók valósággal elárasztotta. A Bécs-Schwechati repülőtérre tegnap holland és svájci repülőgépek közel hat tonna vérkonzervet szállítottak, Olaszországból is várnak vérplazmát. Varsói jelentés szerint a Magyar Vöröskereszt felhívását követő három nap alatt több mint hatszázötven varsói lakos ajánlott fel vért. A budapesti harcok áldozatai számára eddig három gyógyszerszállítmányt indítottak útnak, összesen kétezer-nyolcszáz kilogramm súlyban. Ma további két repülőgép hagyta el Varsót vérplazmával, orvossággal és ruhaneművel megrakva. Varsó. A mai lengyel sajtó összefoglalókat közöl a magyarországi helyzetről és első oldalon ismerteti a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának a magyar néphez intézett felhívását. A Glos Pracy Magyar Tragédia című cikkében a többi között ezeket írja. Mindenekelőtt szívből kívánjuk, hogy véget érjen a vérontás és azt szeretnénk látni, ha a hibák kijavításának nagy gondolata győzelmet aratna Magyarországon, és Magyarország a szocialista demokrácia útjára lépne. New York. Ausztria ENSZ küldötte átadta Dag Hammarskjöldnek azt a felhívást, amelyet kormánya intézett a Szovjetunióhoz, hogy működjék közre a magyarországi katonai akció és a további vérontás megszüntetésében. Ausztria kormánya, hangzik a felhívás, kész közvetítőszerepet vállalni a magyarországi helyzet normalizálásában. Új-Delhi. Mint a Reuter Iroda jelenti, indiai hivatalos személyiségek vasárnap kijelentették, India úgy tekinti a magyarországi helyzetet, mint Magyarország belügyét, és ezért nem lenne helyes India részéről, ha beavatkoznék. Párizs. A Reuter jelenti. Francia kormánykörök üdvözölték Eisenhower elnöknek azt a javaslatát, hogy Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok részvételével azonnal kezdjenek tárgyalásokat az izraeli mozgósítással kapcsolatban. Valószínű, hogy a tárgyalásokra ma, vagy holnap Washingtonban sor kerül. Most közleményeket olvasunk fel. További üzemek munkástanácsait kérik, hogy az üzem dolgozói holnap reggel jelentkezzenek munkahelyükön. Danubia Szerszámgépgyár, tizenharmadik kerületi Közlekedési Mérőműszerek Gyára, Darugyár, Fogaskerékgyár, Lódenposztó Gyár, Traktorgyár, Magyar Acélárugyár Kispest, Anód-áramirányító Gyár, Kőbányai Textil, Óbudai Goldberger Gyár, Csavarárugyár, Fúrógépgyár, Precíziós Kéziszerszámgyár, Elektromos-készülékek és Mérőműszerek Gyára, Angyalföldi Vasöntöde, Magnezit Tűzállóanyag Gyár, Kerámia Tűzállóanyag Gyár és a Budapesti Tűzállóanyag Gyár, valamint az Ipari Gázgyár, melynek munkástanácsa kéri azokat a dolgozókat, akik még nem vették fel esedékes fizetésüket, holnap jelentkezzenek munkahelyükön. A Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat kéri dolgozóit, hogy holnap jelenjenek meg a vállalatnál a munkástanács megalakítása céljából. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár ideiglenes munkástanácsa az üzemtől távol lakó dolgozók részére a Telefongyár Hungária körúti kapujánál belépőbetétjük ellenében délután tizenhárom órától tizenhat óráig folyósítja fizetésüket. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság felhívja a Mezőgazdasági Vízépítő Vállalat Folyamszabályozás és Kavicskotró Vállalat az Árvízvédelmi Készenléti Szervezet dolgozóit, hogy holnap reggel jelentkezzenek munkahelyükön, és kezdjék meg a munkát. A Terményforgalmi Zsákellátó Vállalat Dimitrov téri telepének dolgozói fizetésükért jelentkezzenek a Dorottya utca egyben holnap délelőtt kilenc óra után. A Kohó- és Gépipari Minisztérium értesíti a felügyelete alá tartozó ipari technikumok igazgatóit, hogy az októberi második félhavi illetményt november másodikán, a helyileg illetékes bankfióknál felvehetik. Kedves Hallgatóink, híreket és közleményeket olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00826