Szünetjel Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Dömötöri Bélánénak Bodrogolasziba üzeni Kati, Gizivel együtt jól vannak. Doktor Kun Bélánénak Sárospatakra Gizi üzeni, Gicziékkel együtt jól vannak, aki hallja, adja át. Lakos Károlynak Tiszaföldvárra üzenik Icáék, mindnyájan jól vannak. Erdődi Pál, Katica és Mariann üzeni Tatabányára, jól vannak. Pamuttextil óvodába a gyermekek és nevelők, jól vannak. Köld Laliéknak Mezőcsokolyára Laci is üzeni, hogy jól van. Tolmács Bélának Nagyváradra üzeni húga, jól van, kéri, továbbítsák az üzenetet Bukarestbe is. A Vágóhíd helyiérdekű vasút közli dolgozóival, a hármas-négyes csapattal, hogy fizetésüket reggel kilenckor kapják, jelentkezzenek. Ifjú Kökény Bertalan, Tóth András, Bakonyi Károly, Heilig András üzeni Keszthelyre szüleiknek, jól vannak, Gellért Szállóban laknak. Hausner Bélának felesége Hévízről, szerencsésen megérkezett Budapestre, Lászlóék és Málnayék is jól vannak. Füle János Ceglédre és Varga Szabó Lajosnak Harkára üzeni a Márton család és Gizike, jól van. Varga Istvánné üzeni Erzsébettelepre lányának, hogy fia és unokája jól vannak. Novos Gábor üzeni szüleinek Inotára, hogy keresztapjánál van és egészséges. Vörösmarty Lili Nagy Rózsának és nagymamának Romániába, Segesvár mellett Kurenibe, hogy jól vannak. Selymer Klárit kéri édesapja és húga, hogy adjon életjelt magáról Rákosligetre. Móritz Krausnak Bécsbe üzenik pesti rokonai, mindannyian egészségesek. Angerfalvi Éva üzeni szüleinek, Rácalmás, Galambos-pusztára, mindnyájan jól vannak. Özvegy Szalai Istvánnénak Dunapentele, Attila utca négyszázhetvenhatba üzeni fia István, hogy mindannyian jól annak. Papjánek György üzeni szüleinek Dorozsmára, hogy egészséges, jól van. Zimmer József üzeni Tatabányára apósának Boda Istvánnak és édesanyjának Zimmer Józsefnének, jól vannak. Lajos Vince Hencidára, Nagy Mihály Tiszaföldvárra, Miklós Gyula Túrkevére, Michtin János Cserkeszőlőre, Kelemen Imre Hajdúböszörménybe, Rédl József Tiszabőre, Cser Sándor hadnagy Kecskemétre. Egri Sándor Püspökladányba, Mátyás Barnabás Emődre, Suha József Hajdúböszörménybe, Szegi Albert Sárrétudvarra, Matolcsy Pál Újszentmargitára, Gvadányi Sándor Hajdúdorogra, Pálinkás József Szolnokra, Ádám József János-Alsószentgyörgyre, Öszödre Bádi Gyula, Tomádi Menyhért Jászladányba, Szenczi Antal Öszödre, Kecze László Debrecenbe, Kunszentmártonra üzeni Sebestyén János, Szőke László és Szőke Károly, Újkitokra Fodor János és Szegedre Szebenyi Péter, hogy jól vannak. Kocsis Géza honvédszázadosnak felesége a Pannónia utcába üzeni, jól van. Nagy Gyula Ősz Hermannénak Gyöngyösra Erdei Ferencnek Budapestről hozzátartozói üzenik, jól vannak. Kreutz Éva üzen Bicskére szüleinek, jól van, egészséges, ne aggódjanak érte. Goldoványi Bélának Tatára családja. Szebényi Hugónénak Pécsre családja. Winterék szüleiknek Kisbérre. Lukács Sándornak Gyöngyös, Alkotmány utca tizenkilencbe édesanyja és húga. Tinnyéék Szappanosék Kecelre üzennek, Veszprémbe a Hóvirág lakótelepre Kimber Györgynek hozzátartozói Óbudáról. Tatár Mihálynénak Mezőhegyesre Majtényi János. Bagolyirtásra Soltész Ágnesnek családja. Vadasék Balla Lászlóéknak Pesterzsébetre. Jaksóék Székesfehérvárra szüleiknek. Telek Imréné üzeni Bíró Györgynek Szigetszentmiklósra, hogy Budán és Pesten jól vannak. Hantos családnak Pécsre Margit Mária és Salgó Ilona jól van. Devecserbe Kenyeres Gyulának Malvinék jól vannak. Pécsre, Fogarasi út tizenkettőbe üzeni Budapestről Adamek László, jól vannak. Vish Lászlónak Szakadátra, hogy Margit néni és Margitka jól van. Lovászpatonára Németh Jánosnak, hogy Jóska és Jánosék jól vannak. Joó Istvánnak Mezőszilasra, Juhász Józseféknek Komárom városba Pityu és Laciék. Jakab Ambrusnak Berettyóújfalura öccse üzeni, jól van. Pirik Lászlónak Jászfalura gyermekei, Demő Gyulának Szegedre felesége, adjon életjelt magáról. Deme Józseféknek Kézdivásárhelyre gyermekei, jól vannak. Balmazújvárosra a Rákóczi utcába fiai üzenik, mindenki jól van. Kerékék üzenik Karcagra Kántoréknak, jól vannak. Doktor Borszék Lajos tizenharmadik kerület Szegedi út ötvennyolcba, valamint Cirákra üzeni, jól van. Doktor Pogl Tiszabőre Mihalik Imrééknek, doktor Wirtók Lászlóéknak Dunapentelére, a balatonfüredi SZOT szanatóriumba doktor Zsigmondéknak üzeni Ági, hogy mindnyájan jól vannak. Morkóéknek Kispestre a Margit utcába üzeni Ági, Hujber Máriának Faddra, a Béke utca hétbe, Maris és családja jól van. Doktor Bálint Vince üzeni Erdélybe, mindnyájan jól vannak. Czeizler Györgynek Salgótarjánba üzenik, az egész család jól van. Halmos Éva Gödöllőre üzen, jól vagyunk, adjatok életjelt. Az Országos Reuma és Fürdő Intézet összes betegei és dolgozói sértetlenek, mindennel el vannak látva. Reguly Antal Jászfürt utcába, Szolnok üzeni, Tomi jól van. Herczeg Károlynak és családjának Balatonszárszóra Jáki Antalné üzeni jól van. Drótos Jánosnak Székkutasra üzeni felesége, jól van. Tóth Lajosnak Szombathelyre a Kisfaludy utcába Karcsi, Lali, és Tibi üzeni, jól vannak. Csopakra Bagocsai és Bernát család üzeni, jól vannak. Andródy Géza Nyíregyházára üzeni, mindhárman jól vannak, Pali. Vitéz Lászlónak a törökbálinti tüdőszanatóriumba, Varga Mihálynénak Gyulára, Szőke Józsefnek Nagykőrösre üzeni családja, hogy jól vannak. Doktor Bauer Lászlóné üzeni a tatai kórház idegosztályára, hogy mindannyian jól vannak. Esztergomba Szabóéknak a Petőfi utca kilencbe és Farkaséknak az állomásépületbe üzeni a Fehér család, hogy jól vannak. Rétságra Fenyvesi Károly, Szőke István és Ladányi Ferenc tizedeseknek üzenik családjaik, hogy jól vannak. Törzs Jenőéknek Debrecenbe üzeni Sanyi és Manci, Illés János hozzátartozóinak Hatvanba és Zagyvapálfálra. Márton József édesanyjának Aradra, Biricai József édesanyjának és testvéreinek Székesfehérvárra, Színház utca három szám alá. … Béla és Déry család Békéscsabára, Balkó család Barabáséknak Budapest, Szemlőhegy utca. Fekete Imréné családjának, Tömör Lászlóné a Ráday utca kilencből hozzátartozóinak, Balatonfüredre Berkesi Dezsőnek, Rákospalotára hozzátartozói, Hajdúdorogra Patorják Jánosnak fia, lánya, veje. Varga Károly Be…re, Farkas Ferenc Rákoscsabára Kiss Eleknének, Botka Jánosnénak Hódmezővásárhelyre hozzátartozói. Mayer Oszkárné Balatonkenesére Németh Imrének. A Parraghy család üzeni Gádorosra Síposéknak Rómairól, hogy jól vannak. Balázs András Medgyesre és Győrbe, Vali család Miskolcra és Badacsonytomajra, Kovács Géza gépészmérnöknek üzenik Oroszlányba, doktor Szabad Györgynek Berlinbe üzeni felesége Hegyi Klári, hogy a kislány és szülei jól vannak, aki hallja, adja át. Oszvaldné családja üzeni Szarvasra, a Zalka Máté út tizenötbe Vida Jánoséknak, jól vannak. Doktor Rokkál Béla Debrecenbe üzeni felesének, jól van, írjanak. A Honvédség ezerkettőszázas alakulat beosztottainak üzenik hozzátartozóik, jól vannak és nincs semmi bajuk. Boda Árpád törzsőrmester üzeni feleségének, hogy jól van, ne nyugtalankodjon. Maglódszky Mihály törzsőrmester üzeni szüleinek Túrkevére, hogy feleségével együtt jól van. Jávorszky Béla feleségének Koppánymonostorra üzeni, hogy mindenki jól van, vasárnapra ne várjon. Rajki Árpád és családja üzeni testvérének Dömösre, hogy mindenki jól van. Jászberénybe Beleznay Andor és Ficzkó András üzeni szüleinek, hogy nincs semmi baj, aki hallja, adja át. Komádi Sándor rendőr üzeni bölcsibe szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Pallaga Mihály rendőr Délegyházára üzeni szüleinek, jól van. Szeim János rendőr Budapest huszadik kerület feleségének és szüleinek üzeni, jól van. Kohajda Ferencéknek Tápiósápra üzeni Feri, hogy él és egészséges. Balázs Józsefék a Füzér utca kilencből üzenik szüleiknek és rokonaiknak, hogy jól vannak. Hajta Józsefné Frankel Leó utca kettőbe, munkahelyén van, férje, ha tud, hazamegy. Pongrácz Balázs és családja üzeni Simonfalvára szüleinek, testvéreinek, jól van. Batkó Mihályék Tiszakécskére, Miskolcra szüleiknek és kislányuknak üzenik, jól vannak. Miniczky Lászlóék Karcagpusztára, Somogyba szüleinek és rokonaiknak üzenik, hogy jól vannak. Rácz Mihályék Csengődre, Kunhegyesre testvéreiknek üzenik, jól vannak. Martony Ilona szüleinek Újpestre üzeni, jól van. Vörös János üzeni Ercsibe, hogy jól van. Szabó Györgynek is üzenik, hogy jól vannak. Bujtár Károlyék Dunapentelére Király Bélának és a gyerekeknek üzenik, jól vannak. A hetedik kerület Garay utcai diákszálló tanulói üzenik hozzátartozóinak, hogy mindenki jól van. Szolnok megye Kengyel, Rózsa köz egybe Balogh Károly és fia üzenik, hogy nincs semmi bajuk, Pesten vannak. Tálok András Eger szüleinek és hozzátartozóinak üzeni, hogy jól van, egészséges, nincs semmi baj. Bognár János Jászdózsára üzeni szüleinek és hozzátartozóinak, hogy jól van, aki hallja, adja át. Farkas Lászlóné Dombóvárra férjének és fiainak Pécsre és Szekszárdra üzeni, hogy jól van. Sári Miklósnak üzeni felesége Peremartonra, hogy jól van. Alex Józsefné Dunakeszi lakos Kecskemétre és Szegedre édesapjának, és testvéreinek üzeni, hogy jól van, aki hallja, adja át. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00834