Szignál. Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Katona Mihály, Gera József és Tóth Ernő üzeni Szentesre, jól vannak, egészségesek. Szabadegyházára Kertész Józseféknek. Szatmárnémetibe Tatár József és Pécsi Lajoséknak Anci és Józsi üzeni, jól vannak, egészségesek. Zárkányi Iri és Imre üzeni Csepelre édesanyjuknak, jól vannak. Gyürkei László Polányba üzeni, jól van. Fazekas Antal Zuglóba, jól van. Kecskemétre Kálmán József üzeni, jól van. Balatonfüredre Bekerziéknek Bercsényi utcába szülei és Feriék, mindannyian jól vannak, egészségesek. Gerő György és családja üzeni édesanyjának Salétrom utca hatba, jól vannak. Vass László üzeni Tatáról tizenegyedik kerület Mohai utca hétbe és Juhászéknak Sárvárra. Kassa utca tizenháromba Vass Károlynak és testvérének, jól vagyunk, aki hallja, adja át. Jáki Dezső üzeni Cigándra, jól vagyok Tatabányán. Sámpfl Antal őrnagy üzeni Pécsre feleségének, hogy fiával együtt egészségesek. Urbán József üzeni édesanyjának Csanádapácára, jól van. Doktor Csaba Györgynek Berlin Albrecht Strasse tizenhét felesége Rákosfalváról üzeni, kislányával együtt jól van, aki hallja, adja át. Majtág Sárának üzeni Laci Pesten, Kecskemétiektől is kapott üzenetet, dolgoznak. Liptai Karcsikának. nak Jászladányba üzen Miki és felesége. Kétel Gyula Jánosháza sógora és felesége. Özvegy Baja Józsefnének Jászladány Kampani utca három fia és menye. Salgótarjánba Somlóbányatelepre Asztaloséknak Éva és férje. Marosi Károly feleségének Monda utcába. Varga Sándor üzen Zircre szüleinek. Varga Sándor üzen Veszprémbe húgának. Tamics András Mozsgóra Kiss Istvánéknak. Binder István Ócsára édesanyjának. Katalik Andri Kistelekre Jánosházára özvegy Berendi Endrénének lánya. Dancs Éva üzeni Egerbe Malt Pálnak. Özvegy Morvai Józsefnének Paksra Tarlócziék üzenik Budapestről. Török Sándornak Esztergom, jól vagyunk, Eszter és Gyuszi. Ötvös Lajos és felesége üzeni Békésszentandrásra szüleinek, jól van. Varga József és Sándor üzeni szüleinek Zalabérre, jól vannak. Lopper Jenőnének Kékestető Kórházba százötvenhármas szobába családja jól van. Debrecenbe Lakatos András üzeni Lakatos Jánosnak, jól van. Bukovánszky Józseféknek Tiszarádra öccse jól van. Nagy Gyuláéknak fia Gyula jól van. Nagy Ferencéknek Tiszarádra fia jól van, aki hallja, adja át. Lakatos András üzeni Miskolcra Lakatos Jánosnak Tűzoltó osztályra, jól vagyok. Vajda Károly Gerjen a jó barátjainak. Szamosszegre Farkas Sándornak fia jól van, aki hallja, adja át. Rátkai Ilona üzen Ráckevére szüleinek, jól van. A kispesti Férfi Ruhagyár munkástanácsa kéri a gyár összes karbantartó dolgozó részlegét és műszaki vezetőit, hogy holnap munkahelyükön jelenjenek meg. Megismétlem. A kispesti Fétfi Ruhagyár munkástanácsa kéri a gyár összes karbantartó dolgozó részlegét és műszaki vezetőit, hogy holnap munkahelyükön jelenjenek meg. Kilics Ferenc és családja sógorával együtt jól van, ezt üzenik Békásmegyerre és Rákosfalvára. A Hutter és Simon család üzeni Feldebrőre, hogy jól vannak, nincs semmi baj, Hutter Pali. A Soroksári úti hetes bölcsőde és a Fém utcai bölcsőde értesíti a szülőket, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház bölcsődéjébe vitték át a gyerekeket, a gyermekek jól vannak, egészségesek, ellátásuk biztosítva van. A Kun utcai kórházban fekvő sebesültek üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Juhász József Üllői úti Városi ház huszonnégy, Lagó Ferenc huszadik kerület Pataki utca hetes. Gulyás Kálmán Tolnai Lajos utca huszonöt. Radecz Mihály Albertirsa Árpád utca kettő. Ágoston Pál Gyöngyös Szabadság utca hat. Szatmári Ferenc Debrecen. Ormai Bálintné Debrecen Erdőbény Szikora József Nagykáta. Hajdók Ilona és János Jászberény Kossuth utca. Nagy Istvánné Csepel Temesvár utca. Nagy Istvánné kéri, hogy üzenjék meg, hogy mi van a három gyermekkel. Szintén a Kun utcai kórházból üzen Soll Istvánné Bicske, Kőszegi János Taktaharkány Attila utca. Bognár Gizella Putnok. Miskolc Hunyadi utca tíz, Sebestyén Ilona Fürged és Szikai Lajos Endrőd. Ruzsics Sándorné Zalaegerszeg, Lóránt fia jól van. Bund Henrik Makóra, Ruzsics család jól van. Szilágyi Görcsög jól vagyunk, Feri. Rákópuszta Béla és Eszter. Füleki József Tápiógyörgye üzeni, jól vannak. Papp Sándor Bárándra üzeni, jól van. Molnár János családja, Aradi utca huszonnyolcba üzeni, apa ha tud, jöjjön. Búzás Jenő Csokonyavisontára édesanyjának. Hildebrand Istvánné Hattyú utca tizenkettő alól Veszprémből kéri férjét Hildebrand István filmoperatőrt, azonnal adjon életjelt magáról. Tóth István Salgótarján Somlyó út tizenhat szám alatti lakos kéri a Szabolcs utcai orvos-továbbképző kórház vezetőségét, hogy az üzenetekben adjanak hírt kisfiúkról, ifjú Tóth Istvánról, akit kedden szállítottak be a kórházba és a kilences pavilonban helyezték el. Németh Endre üzeni feleségének, hogy azonnal hívja fel a hétszázötvenhetes- helyesbítek, a négyszázötvenhetes-százötvennégyes telefonszámot. Megismétlem, tehát Németh Endre üzeni feleségének, hogy azonnal hívja fel a négyötvenhetes-egyszáz-ötvennégyes telefonszámon. Szabó Sándor üzeni menyasszonyának Martonvásárra és szüleinek Szabadszállásra, jól van. Szenes Károly üzeni szüleinek Bugaca, jól van, egészséges. Hévízre az Állami Kórházba Rózsa Lászlónének férje és a gyerek üzenik, jól vannak. Szűcs Béla és családja üzen Mikére Szilvási András jól vannak. Gargyi Lajosnak Polgárra üzeni Pálfiné jól van, Lenke férje útban. Kunszentmiklósra Krámer családnak hozzátartozói üzenik, jól vannak. Szanics Zsigmondéknak Vekerletelep fia és családja egészséges. Martin Benjámin tizenhét éves lakik Budapest, első kerület Országház utca harminc lakása és Budapest Kőbánya között eltűnt, szülei értesítést kérnek. Smaro Gézáné Mátészalkára Almeréknak üzenik, jól vannak. Özvegy Budavári Gyuláné üzeni Lausz Ignácéknak Albertfalvára, jól van. Krausz Éva üzen Bicskére szüleinek, jól van, egészséges, dolgozik. Jávor István Tápiószelére Dávidéknek. Papp Józsefnek Békésgyulára Szittya utca tizenkettő szám alá Sidó család. Koltai Emiléknek Beledre Józsika és szülei. Hudák Ferenc és felesége üzeni Táborfalvára Szilágyi Györgynek, adjon életjelt magáról. Újvári Benő Endrődre szüleinek, Bichner József Győrbe szüleinek és feleségének. Bibók Imre Piliscsabára szüleinek. Késmárki Zoltán Fegyvernekre szüleinek, Dunapentelére feleségének. Darvas József Győrbe szüleinek és menyasszonyának. Potznár István Salgótarjánba szüleinek és menyasszonyának. Kálmán Oszkárék Temesvárra és Lúzsokra hozzátartozóiknak. Pári Nagy József szüleinek. Tóth Lajos Sopronba szüleinek. Kovács László Győrbe bátyjának. Boros László Győrbe szüleinek. Oroszvári Imre Székesfehérvárra szüleinek. Németh Kálmán Eberkócra szüleinek. Tettov Antal Debrecenbe szüleinek. Lugosi István Debrecenbe szüleinek és feleségének. Bocskai Ferenc Abára szüleinek. Putnik Károly Győrbe édesanyjának és bátyjának. Szabó Anna Pestlőrinc, Állami Telepre családjának. Faludi Magda családjának. Witek Mária Rakacára, anyu, Gyuri, Lajos jól vannak. Doktor Levente László rokonainak. Haller Éva és férje rokonainak. Zalai, Balata Lászlónak Kerekegyházára Verebélyék üzenik, mindannyian jól vannak. Dokta János és húga üzeni szüleinek Gyöngyösre. Temes István anyjának Rákospalotára. Doktor Bergenyinek Somlószőlősre Piri és Gyurka. Özvegy Kovács Jánosnénak Lakócsára Horváth Miklós és Pusztár Magda. Horváth Borbálának Tatára szülei. Bencze Máriának szüleinek Értényre. Ágoston Györgyné szüleinek Badacsonyba. Szekeres Józsefnének Monoszlóra lánya. Varga Erzsébet üzen szüleinek Pusztamonostorra. Bujka Sándor Székesfehérvárra Welsz Györgynének. Tomaszka Jánosnak Somogy megyébe szülei. András György Felsőszögire szüleinek. Farkas Ferenc Nagytétényre szüleinek. Bulla Imre Kaposvárra Imre és Irén jól van. Gál Ferencnek Üllőre Imre, Irén, Júlia jól van. Fehér Józsefné Kovács Vilmosnénak Sztálin út nyolcvanháromba, jól vagyunk. Szanczik Józsefék Ecserre és Rákosfalvára rokonaiknak. Aigner Pál Budatéténybe családjának. Miczki Imre és felesége, Szilágyi László és felesége, Fazekas Imre és felesége üzenik Békésszentandrásra, hogy jól vannak. Özvegy Albert Béláné Nagymányokra és Semmelweis utca kettőbe, jól van. Ludwig Péternek, valamint Albert Istvánnak Miskolcra Garas utca tizenháromba jól vannak. Harmat Gusztávnak Tiszaszállásra és Szunyogék jól vannak. Boncos és Páti szülőknek Komádiba Irén és Endre. Pfeifer Gyurkának Berkes második kerület Rákóczi Ferenc Gyermekotthon édesanyja üzeni, jól van. Horváth B. Jenő MTI munkatársa Sopronba, jól van, egészséges. Vígh család a Makarenko utca hétbe üzeni és Bajára, Ceglédre, jól van. Kéri János üzeni Hűvösvölgybe, egészséges. Holéczi Barna apósának, mindannyian jól vannak. Csőrös Zoltán egyetemi tanárnak, apu, anyu jól vagyunk, Dudu és Muku. Pirityi Ottónak és feleségének Sopronba a Hajógyári üdülőbe üzenik a Lőrinciek, hogy mindannyian, gyermekeik is jól vannak. Deák Istvánnak Körösnagyharsányra üzen felesége és az egész család jól van. Kardos Kati a Pauler utcából jól van, kéri apját, anyját, adjanak életjelt. Kígyósi Árpád húga és a család jól van, kér értesítést. Tóth Sándor százados és családja Pásztóra szüleinek üzeni, jól van. Tihanyi Tibor Dunakeszire és … az egész család jól van. Urbán Rezső Komlóra és Szegedre családjának. Doktor Nagypataki István üzeni Langrad Dezsőnek, jól vannak. Popper Péter és zeneszerzőtársa üzeni Szófiába, hogy Budapesten jól vannak, jól érzik magukat. Bukta Zoltán szüleinek Szolnokra. Szelényi György üzeni Sárbogárdra Ács Mihálynak, jól van. Özvegy Hildi Sándornénak Székesfehérvárra és Szöllősi Kornélnének Keszthelyre Kardos Lászlóné jól vannak. Horváth Gézának Sikátorra és özvegy Szikszai Bálintnénak Törökszentmiklósra Szikaszai Imre és családja. Ceglédre Poczok Sándorék özvegy Millik Józsefnének Kecskemétre Csongrád utca harminchétbe Süveg Józseféknek Ica és Józsi. Budapestre a Százados út tizenkilencbe Vass Pálnak Ica és Józsi. Túró Lászlóéknak Budapestre Poczok Sándorék. Fehér Endrének üzen Beregszászra Menyhárt Györgyné és bánhátiékiék. Varga Erzsébet üzen Pusztamonostorra szüleinek. Vig Pálék üzennek rokonaiknak és ismerőseiknek, jól vannak. Süly családnak Sándor testvér és férje jól vannak. Szili Károly és családja üzeni Pápára, jól vannak. Erdélyi Géza és családja Szombathelyre özvegy Molnár Jánosnénak. Boros László Hódmezővásárhelyre József Attila utca negyvennégybe. Völgyesi Károlyné üzeni édesanyjának és testvéreinek Vindornyaszőlősre, hogy mindannyian jól vannak. Erős Tibor szüleinek Bicske Hegyi kastélyra, mindhárman megvannak. Vágvölgyi és Simon család Kispestre, anya jól van. H. Kovács Sándornak Nyírbátor, Honvéd utca hatba lánya és veje. Horváth Anna Rábaszovátra jól van. Fekete Józsefnek Alsóújlakra Szőke Antalnak család jól van. Verpelétre Kéri Györgynek és Györszentmártonba Bujikáéknak Imre és Erzsi jól vannak. Bánfalviék üzenik Huta községbe Zsibrikáéknak, hogy jól vannak, maradjanak ott a látogatók. Tóth Gyula üzeni Békéscsabáról Tóth Jánosnak Budapestre Petneházi utca hatvankettőbe és Vecsésre Stark Tamásnak, a család jól van. Tátrai Sándor üzeni Békéscsabáról Budapestre feleségének, kislányának és édesanyjának, hogy Békécsabán Békési út tizennyolc alatt jól van, életjelt kér tőlük. Békéscsabáról Bánfalvi Ilona kéri Budapest, Bécsi út kilencvenkettő szám alatt lakó Horváthékat, Budatétényben Gulyásékat, hogy adjanak életjelt magukról. Kedves Hallgatóink, a hozzánk intézett sok-sok kérésnek igyekszünk eleget tenni, legalábbis részben. Ezért, most hosszabb időn keresztül közvetítünk üzeneteket. Egyben a rádió bemondói nevében elnézésüket kérem esetleges hibákért, mert sok üzenetet kézírásból olvasunk fel. Üzenetközvetítésünket egy perc múlva folytatjuk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00844