A pontos idő 20 óra 7 perc. Híreket mondunk: Munkatársunk kérdésére Münnich Ferenc belügyminiszter közölte, hogy a tegnapi nap folyamán megkezdték az új, demokratikus rendőrség megszervezését. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban megszüntetett minden különleges, speciális joggal felruházott rendőri szervet. Megszüntette az Államvédelmi Hatóságot is, mert ilyen szervezetre demokratizálódó közéletünkben nem lesz szükség. A főváros utcáin már semmiféle államvédelmi szervhez tartozó alakulat nincs szolgálatban. Azok, akik ma az átszervezés alatt álló államrendőrségünkben szolgálnak, olyan emberek, akiket a múlt bűneiért felelősség nem terhel. A dorogi bányászok küldöttsége felkereste Nagy Imrét, a minisztertanács elnökét, hogy előtárja a bányászok problémáit. A megbeszélés eredményes volt. A dorogiak megelégedéssel hallották, hogy a kormány megérti és orvosolja bajaikat. A küldöttség azzal búcsúzott, hogy Dorogon holnap reggel folytatják a békés munkát A Magyar Optikai Művek ideiglenes munkástanácsa levelet intézett Nagy Imréhez, a nemzeti kormány elnökéhez. Közlik, hogy megválasztották munkástanácsukat és határozatban követelik, kezdjék meg a Magyarországon lévő szovjet csapatok kivonását, mert csak ezzel látják biztosítottnak a munka nyugodt megkezdésének lehetőségét. Egyben felkérik a nemzeti kormányt, vonja vissza meghatalmazását a régi kormány által delegált ENSZ-képviselőtől. A Magyar Optikai Művek ideiglenes munkástanácsa a dolgozók kívánságára úgy határozott, hogy ha a minisztertanácsnál járt küldöttségük eredménnyel tér vissza, akkor a rádióban felhívást intéz az üzem dolgozóihoz a munka megkezdésére. A Fémáru és Szerszámgépgyár forradalmi munkástanácsa felhívást tesz közzé, amelyben közli, teljes egészében egyetért a kormány október 28-án, Nagy Imre által meghirdetett programjával, és annak a megvalósításáért minden erejével harcolni fog. A munkástanács követeli, hogy a szovjet csapatok vonuljanak vissza támaszpontjaikra, mert ez a biztosítéka a békés munka megindulásának is. A munkástanács ugyanakkor felhívja a gyár minden dolgozóját, elsősorban az mtk-ban dolgozókat, hogy tekintet nélkül műszakbeosztásukra, holnap reggel kezdjék meg a munkát. Tíz budapesti nagyüzem munkástanácsa felhívást intézett Budapest dolgozó népéhez. A felhívás így hangzik: Minden becsületes magyar hazafi, akinek kedves a mi gyönyörű Budapestünk, felszabadult erővel fogadta a tűzszünet hírét. Megalakult Nagy Imre nemzeti egység kormánya; teljesültek követeléseink, megállítottuk az átkozott testvérharcot. Immár kezünkben a lehetőség, végre építhetjük boldogan, büszkén a független, demokratikus és szocialista Magyarországot. Nagy Imre kormányának intézkedései a békét, a nyugalmat, az alkotó munkát biztosítják. Béke kell, hogy üzemeink termeljenek, legyen kenyerünk és ruhánk, béke kell, hogy meginduljon a közlekedés és ne gyalogoljunk naponta órák hosszat. Nyugalom kell, hogy gyermekeink ismét iskolába, óvodába kerüljenek, békésen játszhassanak. Alkotó munka kell, hogy meggyógyíthassuk a testvérharc súlyos sebeit. Alkotó munka kell, hogy drága hazánk talpra álljon, hogy elinduljunk a felvirágzás útján. Ma reggel végre elindultak üzemeink megnyíltak az üzletek az anyák vásárolhattak családjuknak, gyermekeiknek élelmet, fellélegzett Budapest népe. Egyes felelőtlen elemek, fegyveres csoportok azonban a nehezen kivívott megújhodást, a békét veszélyeztetik. Aki továbbra is a polgárháború dühét éleszti, aki azt akarja, hogy a tűzszünet csendje helyett a fegyverek dörögjenek, akinek kevés volt a kiömlő magyar vér, az ártani akar a munkásosztálynak, a népnek, a népi demokratikus hatalmat akarja megdönteni. Nagy Imre kormánya békekormány. Nagy Imre kormánya a nemzeti függetlenség kormánya, Nagy Imre kormánya az alkotó munka kormánya. Munkások, honfitársak, kommunisták! Ne engedjetek kezet emelni a munkásosztály hatalmára, védjétek meg a nehezen megszerzett békét, védjétek meg a béke kormányát, mert aki ma Nagy Imre kormányát támadja, aki a munka felvétele ellen izgat, aki fegyverrel szegi meg a tűzszünetet, az az ellenforradalom ugrásra kész, sötét erőinek segít. A felhívást 10 budapesti nagyüzem írta alá, köztük a Csepel Vas- és Fémművek, a MÁVAG, a Ganz Vagon, a Vörös Csillag Traktorgyár, a Lágymányosi Dohánygyár, az EMAG, a Goldberger és a Hazai Fésűsfonó. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Minisztertanács előterjesztésére elfogadta Bebrits Lajos, közlekedés- és postaügyi miniszter lemondását. A Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az 1956 október 24-től 29-ig terjedő munkanapokra esedékes bérekről. A rendelet így hangzik: Az 1956 október 24-29-i időszakra eső munkanapokra a munkabérek kifizetését Budapesten a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének javaslata alapján a következőkben szabályozom: Először. Az állami vállalatok azon dolgozóinak, akik a Budapesten folyó harcok miatt munkát végezni, vagy szolgálatot teljesíteni munkahelyükön nem tudtak, az utolsó havi kereset alapján számított napi átlagkeresetet fizessék ki. Másodszor. Az állami vállalatok és egészségügyi intézmények azon dolgozóinak, akik a fenti időszak alatt a vállalatnál, intézménynél munkát végeztek, vagy szolgálatot teljesítettek, a munkában illetve szolgálatban töltött időre járó bér kétszeresét fizessék ki. Harmadszor. A hivatalok és intézmények dolgozói részére rendes havi fizetésüket kell folyósítani. Negyedszer. A munkástanács, vagy ahol még nem alakult meg, ott az üzemi bizottság határozata alapján a munkát ismét felvevő dolgozóknak az 1-es illetve a 2-es pont szerint fizetendő összegeket a szokásos bérfizetési időponttól függetlenül, soron kívül folyósíthatják. A munkástanács illetve az üzemi bizottság határozza meg, hogy a 2-es pontban foglaltak mely dolgozókat illetik meg. Budapest, 1956. október 29-én. Kossa István pénzügyminiszter A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága közölte, hogy ma reggel megindították a fogaskerekűt, megindult a földalatti villamos, megkezdték a megrongált villamos hálózat kijavítását, rövidesen megindul az autóbusz-forgalom. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy a múlt sötét emlékeinek felszámolásához hozzájárulva a Sztálin utat a Magyar Ifjúság útjának, a Sztálin hidat Árpád hídnak nevezi el, a Sztálin térnek Dózsa György út a neve. Felhívással fordul a Végrehajtó Bizottság a budapesti hivatalokhoz, intézményekhez és intézetekhez, hogy az eddigi címereket mindenütt távolítsák el. A házkezelőségek dolgozóit arra szólítja fel, hogy szervezzék meg a lakások összetört ablakainak üvegezését. Először egy sor üveggel lássák el az ablakokat. Éppen ezért kéri az üzemek és építési vállalatok munkástanácsait, hogy az üzemekben található ablaküveg mennyiséget jelentsék be a következő telefonszámon: 189-850, 393-as mellék, ismétlem, 189-850, 393-as melléken, vagy a 189-845, 189-845-ös telefonszámon. A házkezelőségek ugyancsak ezen a telefonszámon jelentsék üvegigényeiket. A Tanács kéri a fővárosi üvegező szakmunkásokat, szövetkezeteket, vegyesipari javítóvállalatokat és a kisiparosokat, hogy jelentkezzenek munkára a legközelebbi házkezelőségen. Ma, a kora délelőtti órákban 11 teherautóból álló karaván érkezett a budai Országos Rheuma és Fürdőügyi intézetbe, a volt Irgalmas Kórházba. A konvoj Sarlós doktor vezetésével, a győri dolgozók adományait, gyógyszereket és élelmiszert hozott a budapesti kórházaknak. Ez a kórház csak az első állomás volt. Ezután a karaván továbbindult, hogy a szállítmány többi részét más kórházaknak adja át. A közellátási kormánybizottság közli: A vidékről Budapestre érkező ingyenes élelmiszerszállítmányok kerületek közötti elosztását a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának szociálpolitikai csoportja végzi. Cím: Városház utca 9-11. Ismétlem a címet. Városház utca 9-11. Telefon: 181-732, 181-732, és 185-671, 185-671. Az ilyen címen elosztásra kerülő élelmiszereket közvetlenül az igénylők részére a kerületi nemzeti bizottságok, a Vöröskereszt kerületi bizottságaival egyetértésben osztják szét. A Munkaerő Tartalékok Hivatala közli: Az MTH budapesti intézeteiben az olyan ipari tanulók részére, akik az intézetet a szabad közlekedési időben meg tudják közelíteni, október 31-én megkezdődik az oktatás. Azok az MTH dolgozók, akik az intézetek közelében laknak, menjenek be munkahelyükre és kezdjék meg az ipari tanulók foglalkoztatását. Az MTH otthonokban lakó ipari tanulók foglalkoztatását azonban már október 30-án meg kell kezdeni. A Petőfi Színház értesíti tagjait, hogy szerdán délelőtt 11 órakor a társulati ülésen jelenjenek meg. A Magyar Légiforgalmi Vállalat Munkástanácsának felhívása: A Magyar Légiforgalmi Vállalat munkástanácsa kéri a vállalat dolgozóit, hogy október 30-án kedden reggel munkahelyükön jelenjenek meg. A Vörösmarty téri központból 8 óra 30 perckor indul az autóbusz a Ferihegyi repülőtérre. A harcok folyamán megsebesültek részére a vállalat vért, gyógyszert és kötszert, valamint élelmiszert szállít. Ezért fontos, hogy a vállalat minden dolgozója munkába álljon. A Fővárosi Balassa János kórház, VIII. kerület, Vas utca 17, köszönetet mond Tornács község lakosságának, a kórház részére küldött élelmiszerekért. A Pamut szövőipari Vállalat 2-es számú telepének ideiglenes üzemi munkástanácsa kéri dolgozóit, hogy október 30-án kedden reggel 8 órára menjenek be az üzembe a munka felvételére. Különösen kérik az üzemi bizottság tagjait és a bérelszámolókat, hogy feltétlenül menjenek be az üzembe. Itthon sok üzemből és gyárból érkezett felhívás a munka megkezdésére. Így a Danubia Szerszámgépgyár üzemének munkástanácsa kéri a vállalat dolgozóit, hogy fizetésük felvétele és a munka megkezdése céljából holnap reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Ugyanilyen felhívást közlését kérte a XIII. kerületi Közlekedési Mérőműszerek Gyára, a Budafoki Gyufagyár, a Darugyár, a Fogaskerékgyár, a Lódenposztó Gyár, a Csepeli Vas és Fémművek, továbbá a budapesti Konzervipari, Dohányipari, Hűtőipari, Baromfiipari Vállalatok, a szappangyárak, a növényolaj ipari üzemek, a Tisztaság Mosópor Gyár, a Budapesti Keksz és Ostyagyár, a Csemege Édességipari Gyár, a Tésztagyár, valamint a Csepeli Kőolajipari Vállalat. A Vegyipari Minisztériumból nyert értesülés szerint a Hungária Vegyiműveknél, az Ajkai Timföldgyárban és Alumíniumkohóban, a székesfehérvári Könnyűfémmű üzem, az Inotai Alumíniumkohóban, a szolnoki Tiszamenti Vegyiművekben megalakultak az ideiglenes munkástanácsok. Az inotai alumíniumkohó, a tatabányai alumíniumkohó, a magyaróvári timföldgyár dolgozik. A budapesti kénsavgyárnak az üzemben tartózkodó dolgozói hősies erőfeszítéseket tesznek, hogy a Kontakt üzem munkájának folyamatosságát biztosítsák. A Hungária Vegyiművekben is sikerült a legdöntőbb üzemrészek munkájának folyamatosságát biztosítani. Az ÁFOR budapesti telepei üzemanyagot adnak a Budapest ellátását végző teherautóknak, és a belső kerületek zsúfolt kórházaiból a sebesülteknek más kórházba történő átszállítását végző mentőautóknak. Ennek folyamatosságához az szükséges, hogy a a zalai olajmezők dolgozói továbbra is szállítsanak nyers olajat a finomító üzemeknek. A zalaegerszegi kőolajipari vállalat üzemben van. Feldolgozza a Nagylengyelből szállított nyersolajat. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, az OTSB elnökségének javaslatára, a sportközvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően csökkentette a magyar olimpiai csapat kísérőinek számát. Így a tervezett 4 általános vezető közül három, név szerint Sebes Gusztáv, Kelen Béla, Kutas István, az egyéb kísérők közül pedig Nagy László, Szegő Dezső, Csorba Pálné és Boldizsár Józsefné nem utazik a csapattal. Az olimpiai játékok hírszolgálatát a tervezett nyolc sajtótudósító helyett hat teljesíti. A magyar olimpiai csapat így megüresedett helyeire sportolók és szakvezetők kerültek. A Magyar Képzőművészek Forradalmi Bizottsága határozatokat hozott. Az egyik kimondja, hogy a képzőművészet területén adminisztratív funkcionáriusok nem irányíthatnak és nem befolyásolják a művészetet. Követelik a képzőművészeti alkotómunka törvényben való biztosítását. Ez bízza az alkotást a művész lelkiismeretére. Biztosítsa a kiállítások rendezésének teljes szabadságát, a társulás szabadságát és az így létrejött társaságok művészetpolitikai és gazdasági szuverenitását, az alkotások értékesítésének teljes szabadságát, a külföldi utazások és kiállítások teljes szabadságát. A SZOT elnökségének közleménye: A röjtökmuzsaji gyermekszanatóriumban valamennyi gyermek jól van. Egyelőre a szanatóriumban maradnak, amíg a közlekedés megindul. Az összes mátrai üdülőkben, valamint a pécsi és budapesti üdülőkben valamennyi beutalt jól van Külföldi jelentéseink: München: A Német Vöröskereszt motorizált segélyszállítmánya ma reggel elhagyta Münchent Bécs irányába. Innen továbbítják Magyarországra. Egy orvos, tíz ápolónővér és harminc egészségügyi alkalmazott kíséri a szállítmányt. A kocsik egy komplett sebészkórházat, 4 tonna élelmiszert, sok kötszert, gyógyszert, vérplazmát szállítanak. Bécs: A Nemzetközi Vöröskeresztnek a magyar lakosság megsegítésére indult akció keretében működésbe lépett a Bécs-Budapest légihíd. Ma reggel egy svájci repülőgép négyezer kilogramm vérkonzerv rakománnyal, a holland kormány adományával Bécs Schwechatba érkezett, majd a délután folyamán továbbindult Budapest Ferihegy felé. A küldeményt a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság két képviselője kíséri. A kora délutáni órákban a Royal Airfors 24 szállító repülőgépe érkezik Bécsbe, a Magyar Vöröskeresztnek szánt 25 ezer fontsterling értékű gyógyszer és élelmiszer rakománnyal. Bécs néhány óra alatt a jótékonysági akciók főhadiszállásává változott. A Vöröskereszt már pénteken este megindította a gyógyszer, vérplazma és orvosi műszer szállítmányokat. A határmenti vidék lakosai egyéni kezdeményezés útján gyűjtést indítottak magyar szomszédaik számára. Az osztrák vasút egészségügyi vonatot szerelt fel műtőkocsival, amely a mára virradó éjszaka indult a határra. Tegnap mintegy 25 tonna kétszersültet és kenyeret ajánlott fel. Ez a küldemény azonnal Magyarországra indult. A [...] adományok eddig már több mint tíz millió francia frankra rúgnak. A bécs-schwechati repülőtérre tegnap holland és svájci repülőgépek közel hat tonna vérkonzervet szállítottak. Olaszországból is várnak vérplazmát. New York: Ausztria ENSZ küldötte átadta Dag Hammarskjöldnek azt a felhívást, melyet kormánya intézett a Szovjetunióhoz, hogy működjék közre a magyarországi katonai akció és a további vérontás megszüntetésében. Ausztria kormánya - hangzik a felhívás - kész közvetítő szerepet vállalni a magyarországi helyzet normalizálásában. A belgrádi rádió jelentése szerint Joszip Broz Tito köztársasági elnök ma délelőtt fogadta Micsunovics, Jugoszlávia moszkvai nagykövetét. A megbeszélésen jelen volt Koca Popovic külügyi államtitkár is. Varsó: Stefan Jedrychowski, a lengyel tervbizottság elnöke és Jaroszewicz miniszterelnök-helyettes ma közölte, milyen intézkedéseket vett tervbe a kormány a lengyel gazdasági helyzet megjavítása céljából. Csökkentik az 1957-es beruházások összegét, hogy újabb lehetőségek nyíljanak az életszínvonal emelésére. Nagyobb önállóságot biztosítanak az ipari vállalatoknak. Bizottságot állítanak fel az energiagazdálkodás nehézségeinek kiküszöbölésére. Emelik a közfogyasztási cikkek mennyiségét és javítják minőségét. Jeruzsálem: Válaszul Eisenhower elnök üzenetére, amely megfontoltságot javasol az izraeli kormánynak, Ben Gurion izraeli miniszterelnök kijelentette az Egyesült Államok nagykövetének, Izrael az arab országok ellenséges akciói miatt kénytelen volt részleges mozgósítást elrendelni. Ben Gurion hozzátette, hogy Izraelnek létfontosságú érdeke a béke fenntartása. Négy vidéki városból jelentik: Zalaegerszeg: Éjszaka megalakult a Zala Megyei Nemzeti Bizottság. Intézkedéseket tett a lakosság ellátásának biztosítására és felkérte az üzemi munkástanácsokat, hogy indítsák meg a munkát. A bizottság és a városi forradalmi bizottságok egyetértenek a kormány nyilatkozatával, ugyanakkor általános politikai és helyi kérdésekről 15 pontban foglalták össze követeléseiket, amelyeket eljuttattak a kormányhoz. Székesfehérvár: Népgyűléseken számolt be a város lakosságának a minisztertanácsnál járt küldöttség. A nemzeti bizottság megállapította, egyetért a kormánynyilatkozat nagy részével, de fenntartásai is vannak. - Székesfehérvárott ma még csak kevesen vették fel a munkát a gyárakban. Debrecen: A Szocialista Forradalmi Bizottmány intézkedése nyomán Debrecenben fokozatosan helyreáll a nyugalom és a rend. A munkástanácsok valamennyi üzemben megalakultak és az intézményekben biztosítják a munka folyamatosságát. Több helyen leváltották azokat az igazgatókat, akik elszakadtak a néptől. Miskolc: Hősöket temettek Miskolcon. Három nappal ezelőtt a rendőrkapitányság környékén az államvédelmisták belelőttek a békésen tüntető tömegbe. A hősi halottakat ma utolsó útjukra nagy tömeg kísérte. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00861