A Közellátási Kormánybizottság elnöke a begyűjtési, belkereskedelmi és élelmiszeripari miniszter közleménye. Hétfőn a budapesti élelmiszerellátás jelentősen javult. Míg vasárnap az élelmiszerboltoknak csak hetven százaléka, addig hétfőn már kilencven százaléka, vagyis több mint háromezer üzlet volt nyitva. Nyitva voltak a háztartási és illatszerboltok is. Az élelmiszerellátás nagy ütemben folyik. Hétfőn mintegy hatezer mázsa kenyér, százhatezer mázsa hús, ezerkilencszáz mázsa zsír, háromszázezer liter tej, ötszázezer mázsa burgonya, ötezer mázsa burgonya, satöbbi került az üzletekbe. A szállítás folyamatosságának biztosításához nagyban hozzájárult, hogy a belkereskedelmi szállítási vállalatokon kívül a szállítás munkájában a közlekedési, könnyűipari, szövetkezeti szállítási vállalatok, valamint a Honvédség is tevékenyen részt vett. A legfontosabb élelmiszerek mellett megkezdődött az édesáruk és a dohány utánpótlása is. A kórházak ellátása teljes mértékben biztosított. Az élelmiszerkereskedelem dolgozói, akik ezekben a napokban áldozatkész, megfeszített munkát végeznek, kérik, hogy a lakosság a vásárlások alkalmával nagyobb türelmet és fegyelmet tanúsítson. A mai napon megnyíltak az éttermek, valamint a cukrászdák és eszpresszók nagy része is. A szállodákat ért károk felmérése folyik. Az üzemélelmezés dolgozói a legnagyobb üzemekben, mint például az Egyesült Izzóban, a MÁVAG-ban, Csepel Műveknél az elmúlt napokban is biztosították a bent lévő dolgozók étkeztetését. Ma kinyitottak a diákmenzák és az üzemélelmezési éttermek is. Különösen dicséretre méltó munkát végzett a Közért húselosztó vállalata. A vidék ellátása a beérkező jelentések szerint általában kielégítő. Néhány helyen élesztőből, zsírból és burgonyából voltak hiányok, ezeknek a hiányoknak megszüntetésére a szükséges intézkedések megtörténtek. Holnap, október harmincadikán az összes élelmiszer és iparcikkboltokat, piaci elárusítóhelyeket, továbbá valamennyi éttermet reggel nyolc órától délután négy óráig nyitva kell tartani. A belkereskedelmi miniszter felhívja valamennyi élelmiszer, iparcikk, nagy- és kiskereskedelmi, valamint vendéglátóipari üzemélelmezési és szállítási vállalatot, továbbá a Belkereskedelmi Minisztérium és az irányítószervek dolgozóit, hogy munkahelyeiket a munka megkezdéséig szükséges időpontban foglalják el. Hasonló felhívással fordul a SZÖVOSZ igazgatósága is a földműves szövetkezeti szervek és a SZÖVOSZ dolgozóihoz. Az élelmiszeripari és szállítási vállalatok dolgozóit, hogy az üzletek nyitásának időpontjában mindenütt valamennyi élelmiszer kapható legyen. Kedves Hallgatóink, felolvastuk a Közellátási Kormánybizottság elnöke, a begyűjtési, belkereskedelmi és élelmiszeripari miniszter közleményét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00871