Kardos Tibor írása, Imre bácsi mellett vagyok. Imre bácsi mellett, Nagy Imre mellett vagyok. Egy olyan Imre bácsi mellett, aki lesz. Szörnyűséges, vagy diadalmas, de semmiképpen nem a föld színére való utolsó heti kalandját a véremben éltem meg. Az az ember volt a szememben évekig, aki a magyar népet meg fogja menteni. Nem mintha a világ legnagyobb államférfijának tartanám, hanem, mert a vérbeli demokratát éreztem benne. Beszéltem vele többször, és ez az egy tulajdonság nagy erővel áradt egyéniségéből. Kedden este, amikor a Parlamentnél beszélt, rádöbbentem, hogy politikai fogolynak nyilvánítja magát, mert szegény Rajk László, mert szegény régi többiek tették. Vélt pártszerűségből. Begyakorolt ősi alázatból a szegény emberek ügye iránt, amelyet eddig még mindig a hatalmasok intéztek. Irántuk, szegény lázadók iránti rettegő féltésből. Megírják majd a történetét ennek a hétnek és Imre bácsi válságának. De Imre bácsi él, kiszabadult, nem halt mártírhalált, mint szegény Rajk, meg szegény többiek, a népé. Egy heti szörnyű birkózás és lelki tusa után megtalálta az igazi mondatot. Vele vagyok megint, nem fordulok el tőle a lelkemben. Nincs benne semmi rossz, ami az ördögeiben ott van, a lábak ujjától a fejek búbjáig. Lesz Nagy Imre, lesz, mert demokrata, lesz Imre bácsi, lesz, mert magyarnak tudom, lesz, mert mögötte állunk, (Ti is?) mi, hogy legyen. Tévedni emberi dolog, ha tévedtem, levonom belőle a következtetéseket. Megírom. De segítem, mert erkölcsös embernek, és szabaduló fogolynak, a mi emberünknek tartom. Velünk vagy Imre bácsi, mondd meg, naponta mondd meg. Akkor mi is veled vagyunk. ID: 20584