Szünetjel Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő huszonkét óra harminchét perc. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Egyben felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ma már nem veszünk fel több üzenetet a nagy torlódásra való tekintettel. Az üzenetfelvételt holnap reggel folytatjuk. Özvegy Darvas Márkéknak Debrecen Bajcsy-Zsilinszky út harmincegybe üzenik Poór Lászlóék, jól vannak. Jancsó Istvánné üzeni Újszegedre Prágaiéknak, hogy jól vannak, Attila náluk van, jól érzi magát. Dánielfi Zoltánnak Sopronba József Attila utca negyvenkettő szám alá felesége üzeni, hogy édesanyjáékkal együtt mindannyian jól vannak, és kérik, táviratozzon. Nagyhalásziba Dunéba Magdának testvére és sógora üzeni, jól van. Ráckeresztúrra Hajszó Józsefnének fia, lánya és családja, jól van. Nagy Pálnénak Újszászra férje és sógornője üzen, jól vannak. Lak községbe Laten Istvánnénak üzeni leánya Éva, jól van, családjával együtt. Harsányi László üzeni családjának Rákosfalvára, hogy jól van, és rövidesen hazatér. Keszthelyi Csaba adjon hírt magának édesanyjának. Lehota Ferencné üzeni a fiának a Mihálkovics utca nyolc ába, hogy az MTI hírszolgálatában van, és nem tudja, mikor mehet haza. Puszta Kálmánnak Várpalotára üzenik gyermekei, hogy jól vannak. Tatabányára szüleiknek Almás Istvánéknak üzeni lányuk, hogy mindannyian jól vannak. Kakas János üzeni Mágócsra, mind az öten jól vannak. Lindman Imrénének Szegedre üzeni lánya, menye unokája, jól vannak. Krúg Jenőnek üzeni családja Csepelre az Újpesti kórházba, jól vannak. Kupálné Pálné Debrecenből érdeklődik szülei hogyléte felől. Nyíregyházáról a Kovácshegyi Sándor keresteti Kenyeres Lászlót sógorát, adjon hírt magáról. Hantosi László, Orbán Antal, Bródy Ferenc, Somorjai Károly, Rozsnyai András, Gózon Ferenc, Botos Nándor, Kipszer Anna, Végh István, Kummer András Mohácsra üzeni hozzátartozóiknak, jól vannak. Kálmán Oszkárék üzenik Temesvárra és Lugosra, mindannyian jól vannak, egészségesek. Babják Sándor József nádor tér tíz alatt adjon életjelt magáról, kéri édesanyja Veszprémből. Kiss Zoltán Budapest Nagymező utca harmincnyolc feltétlenül értesítse valamiképpen aggódó édesanyját. Homolya Emil Budapest nyolcadik kerület Kőris utca huszonhat, adjon életjelt magáról édesanyjának. A Werner család tagjai üzenik Hódmezővásárhelyre, jól vannak. Özvegy Koncz Jánosné Csánytelekre, jól van, amint lehet, utazik. Németi Júlia orvostanhallgatót keresik szülei Tatabányáról, adjon életjelt magáról. A tatai Mezőgazdasági Technikum értesíti a tanulók szüleit, hogy a gyerekek jól vannak, ellátásuk biztosítva van. Mayler családnak Tatára és Stotzbergéknek üzeni doktor Kőváriék Budapestről, jól vannak, aki hallja, adja át. Kerekes Józseféknek üzennek pesti rokonai, mindannyian egészségesek, jól vannak. Linder Zsigmondék Zuglóból üzenik Sommer Jánoséknak Kisbérre. Deutch Bertalénéknak Jászberénybe Laude építészék. Pajzs Andornénak és Magyar Józseféknek Tolnára gyermekeik, családjaik jól vannak. Kunszentmárton Álmos utca tizenhét Késmárki Ferencnek üzeni felesége, hogy jól van, ne aggódjék. Pusztaiék üzenik Tahitótfaluba és Bakonykútiba, jól vannak. Kolta Ilona üzeni doktor Kun Miklósnak állami kórház, jól van. Talabér Imre Pécs Szövetség utca húsz. Lőrincz Sámuel Szentes, Ady Endre utca negyvenkilenc. Kristóf Pál Karancsalja, Rákóczi út nyolcvanegy. Domonkos Ferenc Kisterenye Dobó utca harminchárom. Egresi Pál Tamási Sztálin út kilenc. Csáki Norbert üzeni Szolnokról Angyalföld Béke utca százhuszonháromba, jól van. Nyilas József üzeni Jánoshalmára Nyilas Ferencnek Sopronba, Riedl Bélának, hogy mindannyian egészségesek. Sándor Józsefnek Szávára felesége és családja jól van. Tápióbicskére Tádiéknak, adjanak életjelt magukról, Kiss János. Porkoláb János üzeni Kolozsvárra özvegy Szalma Ferencnek, jól van. Molnár András és családja Vésztőre szüleiknek, jól vannak. Körösi Ernő üzeni Tápiószelére. Molnár Bálint Lehel útra üzeni szüleinek Nagyszénásra és Békéscsabára. Varga Imre és felesége üzeni szüleinek Szentesre. Tóth Ferencnek Miskolc Vargahegyre üzenik gyermekei Budapestről, hogy mindenki egészséges. Huszár István üzeni Hernádkakra és Csongrádra az Április negyedike utca harminchét ába, hogy mindhárman jól vannak. Szemlő Endre Balatonszemes, menjetek át Szigligetre, jól vagyunk, Magda. Csehszlovákia, Brunn doktor, Siklóson az egész család jól van, anya. Barcs Sándor üzeni Mátrafüredre I. számú üdülőbe Kutznak, minden rendben van. Özvegy Galik Antalné üzeni szüleinek és doktor Ballerté családnak Romániába, jól van, egészséges, aki hallja, adja át. Hujber Ignác mérnök üzeni feleségének és családjának Győrbe, jól vannak Laci és Teri- Salamon Imre Endrődre és Gyomára rokonainak, jól vannak. Harasztosi Gyula Biharkeresztesre szüleinek, jól vannak. Krausz Júlia szüleinek, jól van, aki hallja, adja át. Gardilos Gábor feleségének és gyermekeinek Budapest nyolcadik kerület Rezső tér négy, valamint a Kutzer családnak Budapest Dömsödi utcába, jól van. Vas László szüleinek Diósgyőr Vasgyár Varga Sándor feleségének és édesanyjának Bárdra, valamint Tatabányára Lugosiéknak. Galambos Ferenc és menyasszonya Becskerekce szüleinek, valamint Kanyolára a Tornyos utca húszba a Fehér családnak. Láng István és menyasszonya Pomázra szüleinek Varga Györgynek Köröshegyre. Szántódi utcába és rokonainak Dégre. Szabó István a dombóvári halászoknak. Valencsik János Sződre szüleinek és menyasszonyának. Varga András Abonyba a Móra Ferenc utca háromba szüleinek és testvéreinek. Debrecenbe a Dorog utca kilencbe menyasszonyának és a Hámán Kató utca ötbe, Sanyi. Molnár István Újszászra szüleinek. Mészöly Ernő Pilisre szüleinek. Szinnyai János Berencebarátira. Kreutz József Szokolyára szüleinek. Zojcsák István Fábiánháza Előtelekre szüleinek. Szakasztó Erzsébet Dombegyháza és Szakasztó Lajos Dombegyháza szüleinek. Hegedűs Jánosné Tápióság szüleinek és férjének. Miklós Gyulánénak és édesanyjának Hernád utca negyvenkilenc üzen testvére Jancsi, jól vannak. Szöllős Ilona üzen szüleinek Cibakházára, hogy jól van, egészséges. A Tudományegyetem Rákóczi úti leányszálló összes lakója jól van. Nádas János és családja Anci üzeni Nagykörű községbe, jól vannak. Töröcsik Sándornénak üzeni gyermekei Köröstarcsára, jól vannak, ne jöjjön. Bohus Barnáné üzeni Miskolcról, hogy jól van. Vági Tiborné üzeni Budaörsről Hidasra, hogy ott vannak hozzátartozói. Ábel László üzeni Szolnokra családjának, jól van, egészséges, ne aggódjanak érte. Rakamazra Till Ferencnének üzeni Till Feri, aki hallja, adja át. Tiszakécskére Sandovics Lajoséknak és Panninak üzeni Lali, jól van, aki hallja, adja át. Baktalórántházára Németh Ferencéknek üzeni fiúk Sanyi, jól van. Budapest tizenkettedik kerület Pólya utca hatba Hámori Ferencéknek üzeni fiúk Feri, jól van. Székesfehérvárra Tó Istvánéknak üzeni fiúk, jól van. Budapest, tizennegyedik kerület Zászlós utca nyolcba Katona Andráséknak üzenik fiúk, hogy jól van, Mezőkövesd Gyenes Istvánéknak és a testvéreinek üzeni fia, jól van, József. Debrecenbe, özvegy Varga Imrénének üzeni Szente Ferenc és családja, jól van. Üzeneteinket rövid szünet után folytatjuk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00891