Szünetjel Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Huszonhárom óra tizenöt perc a pontos idő. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A Csepeli Kórház köszönetet mond Tököl, Szigetszentmiklós és Csepel lakosainak a kórházba küldött élelmiszerekért. Doktor Ruth László üzeni Győrbe és Jávabordányba, jól vannak. Doktor Asztalos Erdőberénybe, jól vannak. Kahibát Sándor üzeni Tokajba szüleinek, jól van, egészséges. Puszta Lajosné Budapest Pozsonyi út negyvenháromból üzen Szegedre Lakánéknek, jól vannak mindannyian. Németh Imréné Budapest Erdélyi utca tízből üzen Tóth Jánosnak Sándorfalvára és Németh Imrénének Hódmezővásárhelyre, jól vannak. Október huszonkilencedikén visszaindul Csákvárról. Tóth Sándor és családja Budapest Kerepesi út száztizenkettőből üzen Szegedre és Sándorfalvára, egészséges, jól van. Lencsák Jenő üzen szüleinek Nagykanizsára, jól van, egészséges. Ribor Ferenc és családja üzeni Egerbe Tóth Bernátéknak és Óföldeákra szüleinek, jól van. Szilvási Antal és családja üzeni Budapestről Tiszaföldvárra szüleinek és testvéreinek és Tóth Pál kötélgyártó mesternek, jól vannak. Jordi Gyula Nagymányok, mindhárman jól vagyunk, anyu Kerek Imrének üzeni Jánoshalmára felesége és gyermekei, jól vannak. A Ráday utcai diákotthonba, Szentesre üzeni Tóth Ernő, Katona Mihály és Utász László joghallgatók, jól vannak, egészségesek. Laczkóandi Antalnak Gyergyóremetére a bátyja üzeni, operáció után jobban van, aki hallja, adja át. Fábri Dezsőnek Dorogra apja üzeni, mindannyian jól vannak. György Alajosnénak és Ágicának Sashalomra üzeni György Alajos, hogy benn dolgozik a klinikán, jól van. Kiss Sándornak Kemencére üzeni a felesége, jól van, Fábriékkal együtt. Szepezdi Zoltánnak Várpalotára felesége. Mészáros Sándor és családja Karcagra. Szabó Imrénének és Mészáros Antaléknak. Barabás Tamásék Kiss György Józseféknek Zalaegerszegre üzenik, hogy jól érzik magukat. … üzeni anyósának Komáromba és édesanyjának Komlódra, jól vannak. Bohina Béla őrvezető küldi Kecskemétről Tiszapüspökire, jól van. Kiss Ilonának Budapest tizedik kerület Nyitra utca kilenc bátyja és sógornője Kecskemétről jól vannak, üzenjen Kecskemétre. Király István Gyömrő Vasút utca tizenhét bátyja üzeni, Kecskeméten jól van. Bencze Sándor Turára szüleinek üzeni, hogy jól érzi magát. Lovász Ferenc Kőtelekre szüleinek és menyasszonyának. Földes István Újszászra szüleinek. Kelemen Mihály Kelenföldre szüleinek, hívják fel sürgősen a százötvenkilenc-hetes-száznyolcvanhetes telefon, megismétlem a számot, hívják fel sürgősen a százötvenkilenc-hetes-száznyolcvanhetes számot. Volokovics János édesapjának és hozzátartozóinak Kaposvárra. Hornyák Lajos és Pista szüleinek Nádudvarra, jól vannak családjukkal együtt. Gyuricz János szüleinek Soroksárra. Kun. József szüleinek és menyasszonyának Debrecenbe, Bánk utca kilencvenegy. Horváth László Csepelre Héja út hétbe Pertelics Istvánnak. Varga József Nagydobosra szüleinek és testvéreinek. Farkas Dezső Győrvárra a Sport utca tizenkettő szám alá édesanyjának. Hernádi István Ceglédre szüleinek. Olajos Károly feleségének Fótra, szüleinek Tiszavasvárra, fiúk. A Hosszú család Budapestről Kistelekre és Egyházaskeszőre szüleiknek, Hosszúperesztegre és Olaszfa községekbe testvéreinek. Natorics Pálnak Csorvásra fia, hogy jól vannak. Vígh Józsefnek és Takács Györgynek Pesthidegkútra Magdi, öcsi, Feri. Hutter Gyula szüleinek Zalaszentmihályra. Bako Sanyi szüleinek és testvéreinek Zalaszentmihályre. Rózsi és Zsuzsi üzeni Tóth Istvánnak Nagykapornakra szüleiknek, hogy jól vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Varjas Géza Siófokra szüleinek. Hodovszki János üzeni Békéscsabára szüleinek és testvéreinek, jól vannak. Róna Sándor feleségének, férje jól van, ezt az üzenetet a tizenötödik kerületbe a Széchenyi útra küldi. Telegdi Imrének Derecskére fia üzeni, jól van. Horváth Ferenc Tolnára szüleinek a Deák Ferenc utca negyvenhatba. Vanák Ferenc Tápiószele és Vácra rokonainak, az egész család jól van. Berényi Béla Besenyszögre feleségének, jól van. Sajtó Ferenc Apcra szüleinek. Szabó Gyula Törökkoppányba rokonainak és testvéreinek. Farkas Imre Békásmegyerre családjának. Várakozo László Budapest Garai utcába szüleinek. Szabó Gyula Debrecenbe a Homok utcába. Kiss János Nagykátára szüleinek. Árgyalán Sándor Budapest Rudas László utca ötvenegy családjának. Széplaki Gábor Vácra szüleinek. Ardai Sándor Pesterzsébet szüleinek és Bojtár Annának. Ferti Antal üzeni doktor Pozsgai Bélának Budapestre, jól vannak. Erős János Esztergomba szüleinek. Gyura Gyula Újpest Bocskai utcába szüleinek. Hadi Frigyes Nagymarosra szüleinek. Bodnár Mátyás Kőröspatakra szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Sándor István üzeni Bükkábrányba Pintér Jánosnak és Szemere patakra Sándor Györgynek. Koncz István Sárospatakra György Lászlónak és Szomjas Istvánnénak valamint Koncz Jánosnak és Pesterzsébetre Szilágyi Ferencnek. Major Mihály Szegedre Jenei Bertalannak. Kecskemétre Szalai Ferencnek. Piliskei István Tápiószentmártonba Morvai Mártának. Negri Mihály Orosházára hozzátartozóinak. Hidas Sándor Mezőtúrra hozzátartozóinak. Igladi József Lukács Mátyásnak Pázmánd. Péter János …helyre szüleinek. Mészáros Sándor Vajtára és Simontornyára édesanyjának és nővérének. Mészáros Sándor Pestszentlőrincre a József Attila utca negyvenkettőbe Kiss Jánoséknak üzeni, hogy mindannyian jól vannak, aki hallja, adja át. Burján Sándor Kemenesmihályfára szüleinek. Király Endre Dunapatajra és Szamospatánfalvára szüleinek üzeni, hogy jól érzi magát. Dinnyés János Tápiósülybe feleségének és édesanyjának. Tilda József Alsógödre és Budapestre szüleinek. Tóth Ferenc feleségének Budaörsre, szüleinek Kunbaracsra. Özvegy Szabocs Ferencnének Nógrádverőcére leánya. Ilosvai Katalin üzeni édesapjának Aradra, hogy mindannyian jól vannak. Lukács Géza üzeni Leányfalura Balázs Józsefnénak, hogy jól van. Kolerics Vendel Drávatamásiba szüleinek. Kun László Szömörődre szüleinek. Nagy István Újszalontára menyasszonyának. Bártfai Ferenc Mosonmagyaróvárra feleségének. Kordics Ignác Érsekvadkertre szüleinek. Kovács Ferenc feleségének a Logodi utcába, szüleinek Szarvasgedére és Balatonboglárra. Villányi László …szomorra feleségének, Velembe szüleinek. Kató István Nemeskoltár szüleinek. Kollár József feleségének Győrbe. Sebestyén Gyula feleségének és szüleinek Tarjánpusztára. Mayer Sándor szüleinek Debrecenbe. Polyák György szüleinek Gyulajra. Szabó János szüleinek és menyasszonyának Toldidarócra Kristóf Imre szüleinek és feleségének Nógrádszakálra. Balogh Sándor szüleinek Angyalföldi út harmincnyolc, menyasszonyának Győrbe. Szabó András Kónyba szüleinek. Mészáros Ferenc Tiszaföldvárra szüleinek. Molnár Sándor Somogyszobra szüleinek. László Zoltán Balatonvilágosra szüleinek. Zalatovics János Berzencére édesanyjának. Tóth János Sóstóra édesanyjának. Hegedűs János Szilvásszentmártonra édesanyjának. Rádai János Sárospatakra szüleinek és testvéreinek. Harmat László Tatára szüleinek. Vitai Ernő Baloggyömörire szüleinek. Fábri Mihály Tátra szüleinek. Molnár Ferenc Szikszóra szüleinek. Kovács Géza Pesterzsébetre szüleinek és Boda Géza Pesterzsébetre szüleinek üzeni, hogy jól van. Kedves Hallgatóink, üzeneteink közvetítését egy perc múlva folytatjuk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00896