Figyelem! Közöljük kedves hallgatóinkkal, hogy a 150-469 szám délig, a túlterhelés miatt nem vesz fel üzeneteket. Ismétlem Közöljük, hogy a 150-469 szám délig, a túlterhelés miatt nem vesz fel üzeneteket Közleményt olvasunk fel. A közellátási kormánybizottság közli, hogy az ingyenes élelmiszer-szállítmányok szétosztását a lakosság között a kerületi forradalmi tanácsok a Vöröskereszt szerveivel együttesen végzik. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának szociálpolitikai csoportja kizárólag a szállítmányoknak a kerületi tanácsok részére történő szétosztásával foglalkozik. A szociálpolitikai csoport telefonszáma a korábban közölt számoktól eltérően a következő: 189-280. Ismétlem 189-280. Elérhető a csoport ezenkívül a 189-850 kapcsolási számú telefonközponton is. Ismétlem a számot 189-850. Fontos közleményt olvasunk be: A Honvédelmi Minisztérium közli: Mint már előbb jelentettük, folyik a fegyveres csoportokkal szemben álló szovjet erők kivonása Budapestről. A magyar honvédség és a rendőrség alakulatai, valamint a munkások, és az ifjúság felfegyverzett osztagai veszik át a rendfenntartást. A még ellenálló fegyveres csoportok reggel 9-kor a harc beszüntetésével egyidejűleg részt vesznek a rend és a nyugalom helyreállításában. Kedves hallgatóink, továbbra is rendszeresen tájékoztatni fogjuk önöket a szovjet csapatok kivonásáról Budapestről. A Posta vezérigazgatóság kéri budapesti üzemeinek dolgozóit, hogy szolgálati helyükön jelentkezzenek. Ugyancsak kérik, hogy a forgalmi dolgozók is jelentkezzenek. Amennyiben közlekedési nehézségeik vannak, úgy a legközelebbi postahivatalnál jelentkezzenek szolgálatra. Dr. Varga Lajos állatorvos értesíti családját Nagyváradon, hogy jól érzi magát, és a hétvégi vonattal hazautazik. Aki hallja, adja át. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00910