A pontos idő, 8 óra. Híreket mondunk. Külföldi jelentéseink: Belgrádból jelenti a TANJUG: Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának első titkára a Központi Bizottság nevében a következő levelet intézte az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége elnökségéhez: Kedves elvtársak! - A jugoszláv nép és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége már néhány napja izgalommal és aggodalommal kíséri figyelemmel a szomszédos Magyar Népköztársaságban lejátszódó tragikus összetűzésekről szóló híreket. Mélyen sajnálják, hogy a felelős politikai tényezők, hosszú évi hibás és káros politikája súlyos helyzetet teremtett Magyarországon. Ez a politika széthúzáshoz vezetett a szocialista haladást óhajtó dolgozó nép és az állami és politikai vezetőség között, majd végül fegyveres harc kitörésére került sor. Ezeknek az eseményeknek a jelentősége messze túlhaladja Magyarország határait, mert közvetlenül a nemzetközi szocialista fejlődés érdekeit is érinti. A jugoszláv állami és politikai vezetőség nem akart és nem akar beavatkozni a magyar munkásmozgalom belügyeibe, az események ilyen jelentősége miatt azonban, valamint a haladó szocialista törekvések és a magyar dolgozó nép érdekei iránti szolidaritásból a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága a magyar néphez fordul, tegyen meg minden erőfeszítést a további vérontás megszüntetése érdekében. Jugoszlávia dolgozó népei teljes egészében megértik a magyar népnek a múlt hibái és bűnei miatti elkeseredését. Mindamellett azonban mind a magyar dolgozó nép, mind pedig a szocializmus ügyére nézve, valamint a népek közötti békére nézve általában rendkívül káros lenne, ha ez a jogos elkeseredés aláásná a dolgozó népnek a szocializmusba és a szocialista demokrácia fejlődésébe vetett hitét. A jugoszláv kommunisták és Jugoszlávia valamennyi dolgozó népének meggyőződése, hogy a szocializmus öntudatos harcosai Magyarországon ezt nem engedik meg, mint ahogy nem engedik meg azt sem, hogy különböző reakciós elemek a mai eseményeket saját antiszocialista céljaikra használják fel. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és országunk dolgozó népe annál inkább elragadtatással adóznak azoknak a haladó embereknek a szomszédos Magyarországon, akik ezekben a napokban óriási erőfeszítéseket tettek, hogy ezt a tragikus harcot az újjászületés időszakává változtassák és megvédjék népük szocialista jövőjét. Ennélfogva a jugoszláv közvélemény egyhangúlag üdvözli az új párt- és államvezetőséget, valamint a Magyar Népköztársaság kormányának e hó 28-án tett nyilatkozatát. Az új párt- és államvezetőség politikai platformjának lényeges elemei, mint pl. a közélet demokratizálása, a munkás önigazgatás és a demokratikus önigazgatás bevezetése általában, a szocialista országok közötti viszony rendezése, az egyenjogúság és a szuverenitás tiszteletben tartása alapján, tárgyalások kezdeményezése a szovjet csapatok kivonására Magyarországról, és így tovább, valamint a magyarországi események jellegének reális értékelése, amit a kormány említett nyilatkozata tartalmaz, bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a mai párt- és államvezetőség politikája és a magyar dolgozó nép igazi szocialista demokratikus törekvése egybeolvad. Ilyen körülmények között minden további vérontás káros lenne a magyar dolgozó nép és a szocializmus érdekeire nézve. Ez csak a bürokratikus eltorzulás céljainak használna. Ezért a jugoszláv kommunisták és Jugoszlávia dolgozó népei annak a meggyőződésüknek adnak kifejezést, hogy a magyar munkásosztály, amely oly magas szocialista öntudatról tett tanúbizonyságot, az Magyar Dolgozók Pártja és az egész hazafias magyar nép véget tud vetni a további testvérharcnak, amelynek beláthatatlan következményei lehetnének nemcsak Magyarországra, hanem a nemzetközi munkásmozgalomra nézve is. Jugoszlávia népei és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége sikert kíván a Kádár János elvtárs által vezetett Magyar Dolgozók Pártja elnökségének és a Nagy Imre elvtárs vezette kormánynak ezekhez az erőfeszítésekhez abban a meggyőződésben, hogy a harcos magyar munkásosztály az új politikai platform alapján és szoros kapcsolatban új politikai vezetőségével valóra tudja váltani a magyar nép jogos követeléseit. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága levelét Joszip Broz Tito írta alá. Bécsből jelentik: A bécsi magyar követség hétfőn levette az eddigi zászlót. Helyére a követség attaséi kitűzték a nemzetiszínű Kossuth-zászlót. A csehszlovák nagykövetség felhívja a Budapesten tartózkodó csehszlovák turistákat, hogy kedden, azaz ma, reggel útrakészen jelenjenek meg a Molotov téren, ahonnan hajó indul Csehszlovákiába. Figyelem, a külföldön szolgálatot teljesítők hozzátartozói, abból a célból, hogy a külföldön tartózkodókat megnyugtassuk, adjanak hírt magukról. Üzeneteket ma déltől kezdve a 150-469-es telefonszámon jelentsék be. Üzeneteiket ma déltől kezdve a 150-469-es telefonszámon jelentsék be. A Belügyminisztérium közlése szerint mára virradóra nyugalom volt az országban. Néhány szórványos lövésen kívül sem rendbontásról, sem összetűzésről nem érkezett hír. A Magyar Néphadsereg csapatai mára virradóra a VIII. kerületben megkezdték a szovjet csapatok felváltását és biztosítani fogják a szovjet csapatok kivonását. Az ellenállók parancsnokságával megbeszélt területet a szovjet csapatok kiürítik. Ma 9 órakor az ellenállók leteszik a fegyvert. A váltás és a szovjet csapatok kivonásának zavartalansága a feltétele annak, hogy a nap folyamán fővárosunk kiürítését a szovjet csapatok folytathassák és a megállapodásban rögzített terv szerint Budapestről fokozatosan elvonuljanak. Felhívok minden igaz hazafit, támogassa a Magyar Néphadsereget abban, hogy ezt a feladatot sikeresen Budapest, az egész ország lakosságának megelégedésére hajthassa végre. Janza Károly altábornagy, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere A fővárosban keddre virradóra a tűzoltóság jelentése szerint csak egy házból jeleztek tüzet. Volt két kisebb tűzeset is. Az Ó utca 18-as szám alatti házban kéménytűz volt, a József körút és az Üllői út sarkára pedig szobatűz miatt vonultak ki a tűzoltók. A korábbi fegyveres harcok következtében az elmúlt este fél 10 óra tájban beomlott a Baross utca 48-as számú ház hatemeletes épület utcai homlokzata. Ezen a részen senki sem tartózkodott. A mentők jelentése szerint az elmúlt éjszaka a legnyugalmasabbak közé tartozott. Egy-két rosszulléten kívül sehonnan sem kérték a mentők segítségét. Az Magyar Távirat Iroda értesülése szerint valamennyi budapesti híd a polgári forgalom rendelkezésére áll, a közlekedés szabad. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye. Az Egészségügyi Minisztérium megköszöni a vidéki városoknak, megyéknek a sebesültek ellátásához nyújtott eddigi segítséget, és közli, hogy Budapesten a sebesültek ellátásáról teljes egészében gondoskodni tudtak. A továbbiakban a sebesültek részére sem vérre, sem kötszerre, gyógyszerekre, sem műszerre, egyéb felszerelésre vagy élelemre nincs szükség. A külföldi Vöröskereszt szervezetek küldeményei, amelyek folyamatosan érkeznek, igen nagymértékben segítik a sebesültek ellátásával kapcsolatos munkát. A minisztérium kéri, ne küldjenek vidékről orvosokat vagy más egészségügyi dolgozókat a fővárosba, mert Budapesten biztosítva van a megfelelő létszámú egészségügyi személyzet. A sebesültek elhelyezésére megfelelő ágytartalék áll rendelkezésünkre. A Kohó- és Gépipari Minisztériumhoz érkezett előzetes jelentések szerint, mintegy 40, a tárcához tartozó üzemben indul meg ma a teljes vagy részleges termelőmunka. A munka megkezdését jelentette a többi között a Ganz Vagon- és Gépgyár, az EMAG, a Danuvia, a Lőrinci Hengermű, a Gamma, az Ipari Láncgyár és az Angyalföldi Vasöntőde. A Fővárosi Elektromos Művek dolgozói ma reggel megkezdték a súlyosan sérült környékeken is a közvilágítás helyreállítását. Az Elektromos Művek kérik a lakosságot, jelentsék be haladéktalanul a közvilágítási zavarokat. A Külügyminisztérium közli: Ma a magyar repülőjáratokon kívül több külföldi repülőgép érkezik Budapestre, amely a Magyar Vöröskeresztnek vér- és egyéb gyógyszerszállítmányokat, valamint élelmiszer-küldeményeket hoz. Így több angol, lengyel, német demokratikus, román, csehszlovák és egy belga gép berepülését várják. A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium kéri a TEFU összes dolgozóit, hogy haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyükön. Ugyancsak jelentkezzenek az l-es, 2-es, 3-as és 5-ös Autójavító Vállalat összes dolgozói munkahelyükön. A Cinkotai Autóalkatrész Javító Vállalat dolgozóit kérik, jelenjenek meg munkahelyükön, hogy az ideiglenes munkástanácsot meg tudják választani. A Keleti pályaudvar érkezési oldalán gépkocsik várakoznak, amennyiben helyiérdekű nem menne, amelyek gondoskodnak a munkahelyre való szállításról. A Csepeli Vasművek ideiglenes munkástanácsa a következő közleményt adta ki. Értesítjük a Csepeli Vas- és Fémművek összes dolgozóit, hogy gyárunk berendezése az elmúlt napokban nem szenvedett kárt. Úgy érezzük, eljött az ideje, hogy az új élet gyárunkban is elinduljon. Meg kell indítani az üzemeket. Ezt kívánja a csepeli munkások érdeke, így szilárdítjuk meg a sztálinizmus nélküli munkáshatalmat. Kérjük, hogy október 30-án ma délelőtt tíz órára jelentkezzen a gyárban a munkástanácsok megválasztására, hogy a gyárak összes fontos termelési és gazdasági kérdése felől ti magatok döntsetek. Mindent megteszünk a közlekedés, elsősorban a gyorsvasút megindítására. A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az 1956. október 24-29-i munkanapokra esedékes bérekről. A rendelet így hangzik: Az 1956. október 24-29-i időszakra eső munkanapokra a munkabérek kifizetését Budapesten a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének javaslata alapján a következőkben szabályozom: Először. Az állami vállalatok azon dolgozóinak, akik a Budapesten folyó harcok miatt munkát végezni, avagy szolgálatot teljesíteni munkahelyükön nem tudtak, az utolsó havi kereset alapján számított napi átlagkeresetet fizessék ki. Másodszor Az állami vállalatok és egészségügyi intézmények azon dolgozóinak, akik a fenti időszak alatt a vállalatnál, intézménynél munkát végeztek, vagy szolgálatot teljesítettek, a munkában illetve szolgálatban töltött időre járó bér kétszeresét fizessék ki. Harmadszor. A hivatalok és intézmények dolgozói részére rendes havi fizetésüket kell folyósítani. Negyedszer. A munkástanács, vagy ahol még nem alakult meg, ott az üzemi bizottság határozata alapján a munkát ismét felvevő dolgozóknak az 1-es illetve a 2-es pont szerint fizetendő összegeket a szokásos bérfizetési időponttól függetlenül, soron kívül folyósíthatják. A munkástanács illetve az Ü.B. határozza meg, hogy a 2-es pontban foglaltak melyik dolgozókat illetik meg. Budapest, 1956. október 29. Aláírás: Kossa István pénzügyminiszter A XX. kerületi ideiglenes nemzeti forradalmi bizottság küldöttsége kereste fel tegnap az esti órákban Nagy Imre elvtársat. Átnyújtották a miniszterelnöknek emlékiratukat, s annak egyes pontjait részletesen megbeszélték. A küldöttség tagjai minden általuk felvetett kérdésre megnyugtató és kielégítő választ kaptak a Minisztertanács elnökétől. Ezek után biztosították Nagy Imre elvtársat kerületük lakosságának támogatásáról. A MÁV Vezérigazgatósága közli: Ma forgalomba állítják a Budapest-elővárosi vasutat. Megindul a gödöllői és előreláthatólag a szentendrei vonalon is a közlekedés. A ráckevei vonalon még nem tudják a szerelvényeket elindítani a felsővezetékek leszakadása miatt. A helyreállítási munka folyik. Közlekedik a csepeli gyorsvasút is. A MÁV vonalain ma csaknem minden irányból érkeznek és indulnak helyi vonatok. A szerelvényeket a helyi szükségleteknek megfelelően indítják. A közellátás hírei: A közellátási kormánybizottság közli: A vidékről Budapestre érkező ingyenes élelmiszer-szállítmányok kerületek közötti elosztását a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának szociálpolitikai csoportja végzi. Cím: Városház utca 9-1 1. Telefon: 181-732 és 185-671. Ismétlem a címet és telefonszámot: Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság szociálpolitikai csoport, Városház utca 9-11. Telefon 181-732 és 185-671. Az ilyen címen elosztásra kerülő élelmiszereket közvetlenül az igénylők részére a kerületi nemzeti bizottságok, a Vöröskereszt kerületi bizottságaival egyetértésben osztják szét. A pékek és a húsipari dolgozók továbbra is megfeszített munkával igyekeznek biztosítani a főváros ellátását. Jellemző például, hogy a szokásos napi 60 vagon kenyér helyett, ma már 70 vagont sütnek. Az előzetes jelentések szerint ma reggel 8 órára a főváros üzleteibe kiszállítottak 70 vagon kenyeret, 270 ezer darab péksüteményt, 20 vagon húst, 2 vagon zsírt, 3 vagon főzelékárut, 300 ezer liter tejet. Ezeken túl jelentős mennyiségű konzervféléket is kiszállítanak az üzletekbe. Egyébként ma megkezdik a termelőmunkát a szappangyárak, a háztartási cikkeket előállító üzemek, és az édesipar üzemei is. A Szécsényből Budapestre kenyeret szállító küldöttek szerencsésen megérkeztek. Jól vannak. Ma indulnak haza. A SZÖVOSZ igazgatósága Budapest ellátásának biztosítása érdekében felkéri a földműves szövetkezetek vezetőit, tagjait és dolgozóit, a szövetkezeti vállalatok alkalmazottait, hogy az élelmiszerek, elsősorban különféle zöldáru, burgonya, baromfi, tojás, tej és tejtermék, liszt felvásárlásával és összegyűjtésével segítsék a főváros lakosságának zavartalan ellátását. A felvásárolt árukból a helyi szükségletet meghaladó mennyiséget a rendelkezésre álló szállítóeszközökkel a lehető leggyorsabban indítsák útnak Budapestre és a Nagyvásártelepen vagy budapesti standjaikon adják le. Amennyiben a szövetkezeti szervek megfelelő szállítóeszközzel nem rendelkeznek, úgy kérjék a helyi szervek és hatóságok segítségét. Amennyiben a szállítást ily módon nem tudnák megfelelően megszervezni, a szállítandó élelmiszerek mennyiségét haladéktalanul közöljék a SZÖVOSZ 311-313 vagy 227-483, illetőleg a 422-998 vagy a Fővárosi Tanács, 181-732-es telefonszámon. Az áruk útbaindítását ugyancsak közöljék az említett telefonszámok valamelyikén. A Fővárosi Kenyérgyárban egy hétre elegendő liszt- és széntartalék van, de a Gizella-malomból újabb lisztmennyiséget kapnak. A budapesti sertésvágóhídon a munkásoknak mintegy 20 %-a dolgozik csak, mégis vasárnap óta naponta folyamatosan 8-9 vagon húst, 12 vagon zsírt és jelentős mennyiségű hentesárut szállítanak az üzletekbe. A vágóhídnak bőséges tartaléka van, csaknem 8000 sertés vár feldolgozásra. Tegnap megkezdték az élőállatok felszállítását is. A budapesti marhavágóhídról naponta másfél vagon hentesárut szállítanak az üzletekbe. Ide is várnak újabb szállítmányokat, bár élőállatból 3 napra elegendő tartalékuk van. A Kelenföldi Tejipari Vállalat kedden százezer liter tejet, 20 500 liter tejfölt, 120 mázsa vajat és 90 mázsa sajtot szállít az üzletekbe. A szállítás ma reggel 6 órakor 48 teherautóval kezdődött meg, hogy 8 órára a tejtermékek az üzletekben legyenek. Az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság kéri az összes egyetemi, főiskolai diák-, MEFESZ-bizottságát, hogy karonként 2 megbízottjukat küldjék el Budapestre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának épületébe, Pesti Barnabás utca 1-be. Ismétlem a címet, Eötvös Loránd Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karának épülete, Pesti Barnabás utca 1, hogy részt vegyenek az országos diákparlament előkészítő bizottságának munkájában. Ellátásukat az EFDB biztosítja. A város jelenleg legkönnyebben élelmiszert szállító kocsikkal közelíthető meg. Kérjétek útközben a katonai parancsnokság támogatását. A Könnyűipari Minisztérium közleménye: A Könnyűipari Minisztérium a könnyűipari vállalatok dolgozóit felhívja, akik munkahelyükhöz közel laknak, s a gyárakba rendszeres közlekedési eszközök nélkül is eljuthatnak, hogy jelenjenek meg munkahelyükön és a munkát a helyi adottságoknak megfelelően kezdjék meg. Azokban az üzemekben, ahol még nincsenek munkástanácsok, alakítsanak munkástanácsokat. Olyan helyeken, ahol csak kevés munkás tudja munkahelyét elérni, elsősorban karbantartási, gépjavítási munkával foglalkoztassák a dolgozókat. Helyesli a minisztérium azokat a kezdeményezéseket, hogy egyes vállalatok a nyersanyag- és tüzelőanyag-eltátási nehézségeken a gyárak közötti kooperációval segítenek. Az iparigazgatóságok és a minisztérium központi szervei segítik az ilyen kooperációk létrejöttét. Azokban az üzemekben, ahol a munka megindult, de a közellátásban esetleg még kisebb zökkenők lennének, a munkástanácsok öntevékenyen, a vállalat pénzeszközeinek felhasználásával is szervezzék meg a dolgozók és családtagjaik ellátását. A munkástanácsok figyelmébe ajánljuk a minisztérium a Duna cipőgyáriak kezdeményezését, ahol a közeli termelőszövetkezettel kötöttek szerződést a gyár munkásainak ellátására. A munkástanácsok közöljék a dolgozókkal, hogy a munka általános megindulásával a munkástanácsok segítségével megoldódnak a könnyűipari dolgozók azon követelései is, mint pl. a szombat éjszakai és a papíripari folyamatos műszak megszüntetése és a természetbeni juttatások, melyeket a különböző szakszervezeti kongresszusok elfogadnak, s amelyek mellett a textilipari kongresszuson a minisztérium is állást foglalt. Felhívás a külkereskedelem dolgozóihoz: A Külkereskedelmi Minisztérium forradalmi ifjúságának kezdeményezésére folyó hó 29-én megalakult az Ideiglenes Forradalmi Munkástanács. Csatlakozzunk a magyar nép forradalmi harcához. Magunkévá tesszük a magyar nép követeléseit és felhívjuk a külkereskedelem összes becsületes, hazáját szerető dolgozóját, hogy támogassa a párt és a kormány célkitűzéseit. Ezek szellemében támogassa alábbi követeléseinket: Először: a Külkereskedelmi Minisztérium Ideiglenes Forradalmi Munkástanácsa felhívja a külkereskedelem minden dolgozóját, azonnal kezdje meg a békés munkát. Másodszor: felkéri az összes társminisztériumokat, minden erővel segítsék elő azt, hogy a külkereskedelem dolgozói a jelenlegi rendkívüli nehéz helyzetben feladataikat népünk valóságos érdekeinek megfelelően meg tudják oldani. Mi a magunk részéről vállaljuk azt, hogy minden erővel biztosítani fogjuk a népgazdaság számára szükséges áruk beszerzését. A Külkereskedelmi Minisztérium Ideiglenes Forradalmi Munkástanácsa felhívja a külkereskedelem dolgozóit, hogy a közlekedési és a kijárási lehetőségektől függően haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyükön és álljanak munkába. Ezt kívánja ma az ország érdeke. A Budapesti Szállítmányozási Vállalat felhívja dolgozóit, hogy a munkahelyükhöz legközelebb eső munkaelosztónál azonnal jelentkezzenek. A napilapok a mai nap folyamán megjelennek. A Budapesti Hírlapterjesztő Vállalat felhívja dolgozóit, azonnal jelentkezzenek az elosztóknál. Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00919