Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő 13 óra 54 perc. [12 óra 54 perc] Közleményeket olvasunk fel. A budapesti pártbizottság a következő közleményt adta ki: A budapesti pártbizottság leváltotta első titkári tisztségéből Kovács Istvánt és helyette Köböl Józsefet, a Központi Vezetőség Politikai Bizottságának tagját választotta meg. A budapesti pártbizottság felhívással fordul a kommunistákhoz. A felhívás így hangzik: Alakulnak a nemzetőrségek. A kommunisták kötelessége minden erővel részt venni a nyugalom biztosításában, a munkáshatalom megvédésében. Ezért a fegyverforgatásra alkalmas kommunisták azonnal jelentkezzenek a nemzetőrségek szervezési központjaiban. Aláírás: Köböl József, a budapesti párbizottság első titkára A pénzügyminiszter elrendeli, hogy az 1956 október 24-29. közötti időre a vidéki üzemek, vállalatok, hivatalok, egészségügyi intézmények dolgozói részére járó fizetést, a budapestre vonatkozó rendelet alapján kell megállapítani. Budapest, 1956 október 30. Kossa István pénzügyminiszter Az élelmiszeripari minisztérium felhívja a vidéki sütőipari üzemek figyelmét, hogy a budapesti IX. kerületi Ipar utcai élesztőgyárban, az Erjedésipari Vállalatnál, VIII. kerület, Farkas István utca 8, és Budafokon az Élesztőgyárban a szükséges mennyiségben van élesztő. A vasúti forgalom teljes helyreállításáig a vidéki vállalatok saját szállítóeszközeikkel gondoskodjanak az élesztő elszállításáról. A közellátási kormánybizottság elnöke az osztrák határon beérkező külföldi élelmiszer-küldemények átvételével és Budapestre szállításával a Győr megyei forradalmi tanács elnökét, helyetteseként, a megyei kereskedelmi osztály vezetőjét bízta meg. Ma reggel 7.49 perckor órakor Brüsszelből egy gyógyszereket szállító repülőgép érkezett a Ferihegyi repülőtérre. 8 óra 45 perckor szállt le az a gép, amely Berlinből hozott gyógyszert. További két gyógyszerrel megrakott gép érkezését várják rövidesen Bukarestből. A Magyar Légiforgalmi Vállalat három gépe indult Bécsben, ami majd gyógyszerküldeménnyel tér vissza. A Budapesti Műszaki Egyetem értesíti hallgatóit, hogy további intézkedésig az előadások szünetelnek. A műszaki egyetem tanácsa felkéri a gazdasági igazgatóság dolgozói közül azokat, akik tehetik, foglalják el munkahelyüket. Gyöngyösről 14 teherautó élelmiszert indítottak útnak Pestre A közellátási kormánybizottság értesíti az élelmiszerek szállításában Budapesten segítséget nyújtani kívánó közületeket, hogy Budapest kenyérrel kielégítően el van látva. A bizottság kéri, hogy továbbiakban a Budapestre küldendő élelmiszer-szállítmányokkal kenyeret ne küldjenek. Csecsemőtejet szállítanak Cecéről. A Tejipari Szállítási Vállalat teljes kapacitással dolgozik azon, hogy a budapesti gyermekek ezekben a napokban sem szenvedjenek hiányt. 102 gépkocsi járja az egész országot, és friss tejet hoz Győrből, Szekszárdról, Nagykőrösről, Kecskemétről, és számos más vidékről. A kocsik Cecéről csecsemőtejet szállítottak és továbbították az elosztóhelyekre. A vállalat, tekintettel arra, hogy az üzletek egy része még nem nyitott ki, a tejet sok esetben a lakóbizottságoknak adják át, amelyek gondoskodnak a tej elosztásáról. Ezzel kapcsolatban kérik a lakóbizottságokat, hogy a kiürült kannákat tegyék ki a házak elé, hogy a tejszállítók késedelem nélkül újra felszedhessék, és így elkerüljék a fennakadást. A Csepeli Kőolajipari Vállalat dolgozói és munkástanácsa kéri a Budafai Kőolajipari Vállalat dolgozóit és munkástanácsát, hogy küldjenek minél több olajat minél előbb, mert ők csak a közellátás számára adnak, az pedig Budapest élelmezésének alapkérdése. A KIOSZ budapesti szervezete kéri a főváros kisiparosait, különösen az üvegeseket, asztalosokat, [...] és szerelőket, kőműveseket és tetőfedőket, hogy jelentkezzenek a kerületi bizottságoknál, ajánlják fel munkájukat a megsérült házak, lakások mielőbbi rendbehozatalához. A Regöly községből Budapesten tartózkodók részére élelmiszert küldtek hazulról. A küldeményt az I. kerületi tanácsnál, a Fő utca 3-ban vehetik át. A XI. kerületi tanács közölte velünk, hogy Mágócs község lakossága 8 gépkocsira való élelmet küldött a fővárosnak. Értesítjük a községet, hogy a küldöttek szerencsésen megérkeztek, és ma délután 2 órakor indulnak vissza. Aki velük akar tartani, az a XI. kerületi Villányi úti gimnázium előtt megtalálhatja őket. A zalaegerszegi helyőrség személyi állománya üzeni a szülőknek és hozzátartozóknak, valamennyien jól vannak, egészségesek. A budapesti 2. sz. gyermekklinika, a volt Fehér Kereszt gyermekkórház értesíti a gyógykezelésre beadott gyermekek hozzátartozóit, hogy valamennyien jól vannak, a szülők legyenek nyugodtak. Egyébként a kórház dolgozói is értesítik családjukat, hogy valamennyien egészségesek. A Magyar Vöröskereszt kéri dolgozóit, foglalják el munkahelyüket. A Könnyűipari Minisztérium kéri a budapesti malomipari dolgozókat, hogy a lakosság ellátása érdekében jelenjenek meg munkahelyükön. A budapesti rendőrkapitányság reggel 8 órakor jelentette, hogy kb. 20 perccel 8 óra előtt, mintegy 20 tagú fegyveres csoport előállított a kapitányságra Bonczos József és [...] Lajos, III. kerület Bécsi út 20256 helyrajzi számú lakosokat, akik loptak és fosztogattak. A kapitányságra menet az úton nagy táblákat írtak a nyakukba, tolvajok, fosztogatók vagyunk felirattal. A két előállítottat a rendőrség őrizetbe vettek, a fegyveres csoport pedig elhagyta a kapitányságot. A budapesti Autóközlekedési Igazgatóság felügyelete alá tartozó valamennyi vállalatnál megalakultak a munkástanácsok. Kérik azokat a dolgozókat, akik még nem vették fel a munkát, jelentkezzenek munkahelyükön. A budapesti autóközlekedési igazgatóság közli, hogy a 11-es, 12-es, 13-as, 14-es, 15-ös, és 17-es számú autóközlekedési vállalatok a mai napon megkezdték a munkát, és 10 órakor már több mint 300 gépkocsi vett részt a budapesti élelmiszerszállításban. Felhívja az igazgatóság a 16-os számú vállalat, a MÁVAUT dolgozóit, jelenjenek meg munkahelyükön, hogy a munkásjáratokat meg tudják indítani. A középület szervező iroda forradalmi bizottsága felhívja dolgozói figyelmét, hogy 1956 november 1-én munkahelyükön jelenjenek meg, és a munkát kezdjék meg. Fizetésük biztosítva van, azt is felvehetik. Az É.M. budapesti 1. számú épületanyagfuvarozó vállalat ideiglenes munkástanácsa és üzemi bizottsága kéri a vállalat dolgozóit, hogy szerdán, október 31-én reggel fél kilenc órakor munkahelyeiken jelenjenek meg. Egyben közöljük, hogy a következő helyeken gépkocsik várják a dolgozókat reggel 8 órakor: XI. kerület Móricz Zsigmond körtér, Széll Kálmán tér, Nyugati Pályaudvar, Keleti Pályaudvar, Budapest Határút, Boráros tér, Flórián tér, Megyeri Csárda és Bosnyák tér. Több megyéből érkező kérések alapján a Phylaxia Állami Oltóanyag-termelő Intézet közli, hogy megfelelő mennyiségű oltóanyag rendelkezésre áll. Felhívja az állatorvosokat, hogy amennyiben területükön állatgyógyászati anyagokra szükség van, azt az élelmiszerszállító autók felhasználásával, a X. kerület Szállás utca 5-7. szám alatt felvételezhetik. Minthogy az élelem a legjobban rászorulóknak szól, kérjük a kerületi tanácsokat, hogy a szervezett szétosztásáról gondoskodjanak a nemzeti bizottságok, a vöröskereszt bevonásával. Tárolóhelyről és annak őrzéséről gondoskodjanak. Köszönet a megyei és városi dolgozóknak az élelmiszer felküldéséért. A Ruházati Gyár munkástanácsa üzeni az üzemi dolgozóinak, a B-műszak dolgozói 31.-én reggel 8 órakor, az A-műszak dolgozói 1.-én reggel 8 órakor jelentkezzenek munkára. Hozzátartozóik kérik, hogy Mikó János, a XIII. kerület, Béke út 37. alól, és Kis Matild, VII. kerület, Géza utca 20. alól azonnal menjenek a Rádió épületéhez, a Bródy Sándor utca 5-7-hez. A Munkaerő Tartalékok Hivatala felhívja valamennyi dolgozóját, hogy haladéktalanul jelentkezzenek munkára. A SZOT elnöksége közli, hogy valamennyi üdülőben és szanatóriumban a beutaltak jól vannak. Úgyszintén a parádi, ormánpusztai és röjtökmuzsai gyermekszanatóriumokban a gyermekek jól érzik magukat, élelmezésük biztosítva van. Csak akkor indulnak, ha a közlekedés már zavartalan. Az Országos Erdőszeti Főigazgatóság Ideiglenes Intézőbizottsága kéri dolgozóit, hogy 1956 október 31-én délelőtt tíz órakor hivatalukban jelenjenek meg a forradalmi tanács megválasztása végett. Az Irodalmi Alap közli, hogy az alap nyugdíjasai részére a járadék felvehető személyi igazolvány, vagy megbízás ellenében az Irodalmi Alapnál délelőtt 11 és 1 óra között. Magyar Ifjúság útja 101. A Meteorológiai intézet jelenti. A hőmérséklet csökken. Az északi hideg légtömegek mindinkább kiszorítják Európából az enyhébb levegőt. Ennek kapcsán az esőzések is fokozatosan Dél-Európába tolódnak át. Hazánkban hétfőn több helyen volt eső. Győrben 17, Keszthelyen 24 milliméter csapadék esett le. A hőmérséklet legmagasabb értéke legtöbb helyen 8-10 fok között volt. Hajnalban általában 2-4 fokig hűlt le a levegő. Néhány helyen talajmenti fagy keletkezett. A hőmérséklet napi középértéke Budapesten 3,1 fokkal, a légnyomás napi középértéke 9,1 mm-el alacsonyabb volt, mint a sokévi átlag. Budapesten kedden 12 órakor a hőmérséklet 9 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 759 mm, gyengén emelkedik. Várható időjárás szerda estig. Változó felhőzet, néhány helyen még kisebb eső. Mérsékelt északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet csökken. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel -1, +2. Legmagasabb hőmérséklet szerdán 4-7 fok között. Közleményeket olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00946