Erdei Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese után Kádár János államminiszter beszél: Munkástársaim, dolgozó testvéreink, kedves elvtársak! A mély felelősségtől áthatva, hogy a testvérharc további vérontásaitól megmentsük népünket, dolgozó tömegeinket, kijelentem, hogy azokban a döntésekben, amelyekben a minisztertanács elnöksége ma határozott, a Magyar Dolgozók Pártjának elnöksége minden egyes tagja egyetért! Én a magam részéről kijelenthetem azt is, hogy az előttem szólottakkal, Nagy Imre, Tildy Zoltán, Erdei Ferenc ismerőseimmel és barátaimmal, általam nagyra becsült és tisztelt honfitársaimmal teljes mértékben egyetértünk! A kommunistákhoz szólok, azokhoz a kommunistákhoz, akiket a párt soraiba az emberiség haladó eszméje, a szocializmus hozott, és nem önző egyéni érdek, képviseljék a mi tiszta, igazságos eszméinket, tiszta, igazságos eszközökkel. Elvtársaink, munkástársaink! Pártunkra az elmúlt évek rossz vezetése következtében nagy, súlyos terhek, árnyékok feküdtek. Ezektől teljes mértékben tiszta lelkiismerettel, bátor, egyenes elhatározással meg kell szabadulni. A párt sorai meg fognak inogni, de én nem tartok tőle, hogy a tiszta, becsületes lelkű, őszinte szándékú kommunisták lesznek hűtlenek az eszméhez. Elhagynak bennünket majd azok, akik önző egyéni érdekből, karrierből vagy más szándékból csatlakoztak hozzánk, de ettől a tehertől és vezetésünk egyes személyeinek múltbeli bűnei terheitől megszabadulva, ha bizonyos tekintetben elölről is, de kedvezőbb, tisztább feltételek között fogunk küzdeni eszméink, népeink, honfitársaink, hazánk javára! Külön kérem minden egyes kommunistát, hogy mutasson példát, ténylegesen, frázis nélküli példát, emberhez, kommunistához méltó példát a rend helyreállításában, a normális élet beindításában, a munka, a termelés megindításában, az élet elemi rendjének megalapozásában! És az így szerzett becsülettel érdemeljük ki többi honfitársaink tiszteletét is! Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest! Kedves Hallgatóink, a nemzeti kormány miniszterelnöke, Nagy Imre és a kormány tagjai szóltak a magyar néphez. ID: 00970