Kedves hallgatóink! Ebben az órában új fejezetet nyitunk a Magyar Rádió történetében. A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon. Még a minap, hazánk újjászületésének órájában sem bírta abbahagyni a hazugságot. De az a harc, mely az utcán kivívta a nemzet szabadságát és függetlenségét, a Rádió falai közt is fellángolt. Akik a hazugság hirdetői voltak, e perctől fogva nem munkatársai többé a Magyar Rádiónak, mely ezentúl joggal viselheti Kossuth és Petőfi nevét. Mi, akik itt állunk a mikrofon előtt, jórészt új emberek vagyunk ezen a helyen. A jövőben a régi hullámhosszokon új hangokat fognak hallani, ahogy a híressé vált régi esküminta követeli: az igazságot, a teljes igazságot és semmi mást, csak az igazságot akarjuk elmondani. Egy részecske vagyunk az ország testéből. Kérjük, adják meg azt a bizalmat munkánknak, mely minden dolgozó magyar embernek jár. Mi az egész forradalmi mozgalom szószólóinak valljuk magunkat, és a magyar nemzet hangját akarjuk hallatni ország-világ előtt. A Rádió régi vezetőit és munkatársainak egy részét leváltottuk. Kelt Budapesten, 1956 október 30.-án. A Rádió Forradalmi Bizottsága. ID: 00975