Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő 16 óra 31 perc. Kedves hallgatóink, most kommentárt olvasunk fel: Az elmúlt napokban a kormány minden megnyilatkozása elmaradt a tömegek követelései mögött. Minden újabb bejelentést olyan hangok fogadtak az utcán: "Miért nem tegnap mondták?" A demokratikus pártok vezetőinek mai nyilatkozata is olyasmit mondott ki végre, amit az ország népe már napok óta hallani szeretett volna. De végre valóban azt mondta ki, amit mindnyájan szívből óhajtottunk. Addig is, amíg a szabad demokratikus választásokat megtarthatjuk, a hatalom a demokratikus koalíciós pártok kezében van. A szűkebb kabinet megalkotása után jogos és még főnálló kívánság, hogy éppen a nemzeti kormány iránti bizalom megteremtése érdekében váltsák le azokat a minisztereket, akik az elmúlt időkben sem szakértelmükkel, sem politikai magatartásukkal nem szolgáltak rá a nép bizalmára. Az elhangzott nyilatkozatok megerősítik azt a hitet, hogy erre is hamarosan sor kerül. Addig is, amíg a bejelentett és osztatlan örömmel fogadott szabad választásokat megtarthatjuk, szükség van arra, hogy a demokratikus pártok félreállított vezetői után most már a helyi vezetők és tömegek is megszólaljanak. Az ő helyük is ott van a forradalmi bizottságokban és munkástanácsokban. Nagy megelégedés fogadta Tildy Zoltánnak azt a bejelentését, hogy Kós Péter eddigi megbízottunkat az Egyesült Nemzetek Szervezetében, aki a messzi távolban szembefordult a magyar nemzet forradalmával és elárulta igaz ügyünket, végre megfosztották tisztségétől. Itt az ideje, hogy kormányunk mindent elkövessen annak érdekében, hogy szerte a világon minden képviseletünk a független Magyarország politikáját érvényesítse. A nyilatkozatok, ha későn is, a nép szívéből szóltak. Az utca embere és a falvak népe várva várja és bízva bízik benne, hogy a kormány e szent elhatározásoknak érvényt fog szerezni! Kedves hallgatóink, kommentárunkat hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01003