Kossuth és Petőfi Rádió Budapest Kedves hallgatóink, most Értavi József felhívást olvas fel a budapesti IX. kerületben még fegyverben álló felkelőkhöz: Harcostársak, magyar barátaim! Szívből köszöntelek benneteket! Dicsőséges harcunk meghozta gyümölcsét, senki nem vitathatja el tőlünk, hogy a sokat szenvedett haza hősei vagyunk. A nemzeti hős büszke harcaira, céljaira, de ugyanakkor szerény is, és bebizonyította, hogy a haza ügye szentebb, mint saját élete. Sokan még fegyverrel a kézben őrködtök azon, hogy a régi bűnök vissza ne térjenek, s népünk szabadsága végleg tiszta fényben ragyogjon. Az események során joggal váltunk bizalmatlanná; az intézkedések és értékelések legtöbbször a parancsoló szükségszerűség után kullogtak. Tudjuk jól, hogy a kormányban, az intézkedő szerveknél működtek a visszahúzó erők, de most már mindenütt végleg eldőlt a harc. - Nincs ma becsületes magyar ember, aki ne látná, ne érezné, hogy nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. Ügyünk véglegesen győzött. Ha bármiféle esemény megzavarná győzelmünk megszilárdítását, mi ismét teljesítjük kötelességünket s harcba szállunk. Kormányunk és a felkelők céljai azonosak. Ha egyben-másban mi felkelők szeretnénk továbbmenni az eddig elért eredményeknél, azt most már békés körülmények között egységünkkel, tekintélyünkkel meg tudjuk valósítani. A kormány számít javaslatainkra, segítségünkre, meg is valósítja mindazt, amit a felkelés zászlajára tűzött. Építés, a bajok orvoslása, a múlt bűneinek teljes felszámolása vár ránk. Békében is lesz annyi erőnk, hogy őrködjünk ügyünk megvalósításán, és a fegyveres harcban is megmutattuk, idegen tőlünk a megalkuvás. A szabad sajtó, rádió, gyűlések, viták, az új parlament, mind a mi fórumunk is lesz, ahol a magyar nép minden rétegének nevében szót emelhetünk a munkások, parasztok, értelmiségiek képviselőivel együtt, határozattá emelhetjük követeléseinket. A kormány tekintélyét minden körülmények között megóvjuk, növeljük, hisz végre egyszer már nem ellenünkre való vezetés intézi országunk dolgait. Mi, akik az események során kapcsolatot találtunk a Honvédelmi Minisztériummal és a Minisztertanáccsal, tudva tudjuk, hogy katonáink és tisztjeink mellettünk állnak. Még akkor is kevesen lőttek a felkelőkre, amikor ellenforradalmároknak bélyegeztek bennünket. Bízhatunk abban, hogy honvédeink a magyar szabadság bajnokai, nem kell félnünk a sötét múlt visszatérésétől, harcban kivívott nemzeti függetlenségünk elvesztésétől. Ki állhat ellent a megáradott folyamnak - a mi mozgalmunk hatalmas hullámai elsodornak minden bűnös restaurációs kísérletet. A hullámok lassan elcsitulnak, mi pedig építeni, dolgozni, tanulni akarunk. Élvezni akarjuk a szabadság gyönyörűségét, az életet. Soha nem voltunk még ennyire szabadok, soha nem örülhettünk még ennyire magyarságunknak, mint most majd a rend helyreállítása után. Fájdalmas dolog, hogy vérünk hullásával kellett ezt elérnünk. Soha nem felejtjük el mártírjainkat. Drága halottaink emlékére fogadjuk, hogy kivívott szabadságunkat a poklok ellen is megvédelmezzük. Elszántságunkra nagy szükség volt a harcban és nagy szükség lesz még a békés kibontakozásban is. Most az a feladat, hogy a rend és nyugalom helyreálljon. Akik még lábhoz tett fegyverrel állnak, a honvédséggel kötött megállapodás értelmében új, egységes fegyverrel, karszalaggal ellátva alakuljanak át nemzetőrséggé. A bizalmatlanságnak legyen vége. Vigyáznunk kell, mert a munkásság, a nép szocializmust, népi hatalmat akar s nem kapitalizmust vagy anarchiát. Ellenforradalmárok gyanújába keveredhetnek, a félreértés folytán azok, akik még fegyverrel a kézben várják a szovjet csapatok kivonulását. A munkásság nyugtalan, és el van szánva arra, hogy az esetleges ellenforradalmat megakadályozza. A munkások, parasztok, értelmiségiek fegyverrel állnak a honvédséggel együtt a forradalmi rend helyreállítása érdekében. Minden további ellenállás a kapitalista vagy sztálinista restaurációt szolgálja. Elért vívmányainkat nem engedjük veszélyeztetni. A szovjet csapatok nagy része már kivonult Budapestről láttam! - az ország dolgozni akar. Ehhez teljes rend kell! IX. kerületi felkelők! Hozzátok szólok. Nem vagytok ellenforradalmárok, tudom, hiszen együtt működtünk, együtt küzdöttünk. De a kormánynak, a pártnak, és a népnek is az az álláspontja, hogy ellenállástok most már kárt okoz. Úgy értékelhető, hogy a kapitalista restauráció erői vagytok. Ha ellenálltok, súlyos helyzet áll elő. Vigyázzatok, védjétek becsületeteket! Nem engedhetjük, hogy nyugtalanság zavarja meg szabadságunk első napjait. További ellenállásunk veszélyezteti eredményeinket és gátolja céljaink megvalósítását. Győztünk! Lássátok be végre, hogy nincs erő, amely visszatéríthet bennünket a régi útra. A megállapodás értelmében járjatok el, csatlakozzatok a honvédséghez, hadd éljen szabadon a lakosság. Teljesítettük feladatunkat. Dicsőség érte! Éljen a szabad Magyarország! Értavi József Kedves hallgatóink, Értavi József olvasta fel felhívását a budapesti IX. kerületben még fegyverben állóknak. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01005