Kedves hallgatóink, most két rendkívüli hírt hallanak: A Legfőbb Ügyészség dolgozói ma délben forradalmi bizottmányt választottak, és Nonn György legfőbb ügyészt lemondásra szólították fel! - Egyöntetűen elítélték eddigi bűnös tevékenységét! Nonn György tevékenyen részt vett a statárium kihirdetésében és annak minden eszközzel való végrehajtásában! Egyidejűleg a forradalmi bizottmány elismerését fejezte ki azoknak az ügyészeknek, akik az utóbbi napokban Nonn Györgynek statáriális tárgyalás tartására, valamint még tegnap is, az elfogottak egy részének fogvatartására kiadott utasításait elszabotálták. A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya kinyilatkoztatja, hogy a statárium kihirdetése törvénysértő és politikailag is káros volt! - Statáriumot hirdetni ez idő szerint sem lehet, mert a kormánynak erre törvényi felhatalmazása nincs! Közli a forradalmi bizottmány, hogy senkit statáriális bíróság elé nem állítottak, és a fogvatartottakat büntető eljárás mellőzésével szabadlábra helyezték! A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya egyidejűleg intézkedett, hogy a tudomása nélkül esetleg egyes helyeken a felkelésben való részvétel miatt fogva tartott személyeket azonnal helyezzék szabadlábra! A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya az új legfőbb ügyész kijelöléséig, illetőleg megválasztásáig minden megtesz, hogy az ügyészi szervezet a nép érdekében, a forradalmi tevékenység megtartásában tevékenyen közreműködjék. Aláírás: a Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya Tildy Zoltán államminiszter fogadott egy munkásküldöttséget. Előttük kijelentette, hogy kívánatosnak tartaná, ha Mindszenty József hercegprímás visszatérne Esztergomba és a prímási teendők ellátásával részt venne abban a nemes küzdelemben, amelyik hazánknak ebben a történelmi napjaiban minden igaz hazafira vár! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01009