Kedves hallgatóink! Bessenyei Ferenc áll a mikrofonhoz, hogy felolvassa a magyar színművészek és filmművészek közös kiáltványát. A Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságának felhívása: Ma, október 30-án délután a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetségben összegyűltek a magyar színházművészek képviseletében a budapesti színházak küldöttei. Egyhangúan kimondották és tudomásul vették az elnökség lemondását és megalakították a szövetség újonnan alakult forradalmi bizottságát, amely csatlakozik az értelmiség országos forradalmi bizottságához és az egyetemi ifjak forradalmi bizottságához. A magyar művészek a magyar szabadságharcnak, forradalomnak ezekkel a vezető szerveivel egyetértve a következő határozatot hozták: A magyar művészek mindaddig nem hajlandók a színházakat megnyitni, amíg az utolsó szovjet katona el nem hagyja az ország területét. Követeljük, hogy megfelelő biztosítékot kapjunk arra, hogy kapcsolatainkat a Szovjetunióval a teljes politikai és gazdasági egyenjogúság alapján rendezzük. Követeljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetébe a magyar nép valódi érdekeit képviselő küldöttet delegáljon a kormány. Az ÁVH-t álruhába bújtatás nélkül, valóban oszlassák fel és a vérontásért felelős vezetőket állítsák bíróság elé. Csatlakozunk a magyar nép kívánságához, az általános, szabad, titkos választás azonnali megtartásához. A rádió útján felhívjuk az ország valamennyi vidéki színházának művész kollégáit, hogy csatlakozzanak a forradalmi bizottsághoz, nyilvánítsák egyetértésüket követeléseinkkel és alakítsák meg mindenütt a színházak forradalmi bizottságait. Ezek figyeljék a rádiót, mert további munkánkról számukra rendszeres tájékoztatást adunk. Egyben kérjük őket, hogy a megalakulás után rendelkezésükre álló eszközökkel személyes híradás, távirat, telefon, vagy helyi stúdió útján vegyék fel a kapcsolatot a forradalmi bizottságunkkal, amely a székházban állandó ügyeletet tart. A Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságának nevében: dr. Palló Imre, Gera István, Lukács Miklós, Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Pécsi Sándor, Darvas Iván, Szabó Sándor, Szakáts Miklós, Szőts István, Somogyvári Rudolf, Kovács Károly. A forradalmi ifjúság lapja részéről: Bánáti Sándor. Kedves hallgatóink, Bessennyei Ferencet hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01076